Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-358

258 358- országos ülés február 26. 1881. t. ház engedelmével, mellőzve mindazon számtalan ministeri rendeleteket, a melyek tökéletesen igazoljak, hogy a minister ur egyházunkban kénye-kedve szerint uralkodik: egészen röviden, mintegy dióhéjban összefoglalva recapitulálni azon, a t. minister urat súlyosan terhelő tetteket, a melyek törvénytelen eljárását minden kétségen kivül helyezik, {Halljuk! Halljuk!) ez alkalommal csak annyit jegyezvén meg, hogy^interpellátióm indokolása alkalmával felhozott érveimet megdönthetetlen bizonyítékokkal és adatokkal támogattam. Tudvalevő dolog, t. ház, hogy az 1868: IX. t. ez. 4. §-a szerint a szerb egyház hívei jogosítva vannak az államnak ellenőrzése mellett egyházi, iskolai és alapítványi ügyeiket, tehát az egyházközség belügyeit is önállólag intézni, rendezni és saját közegeik útján önállóan kezelni és igazgatni. E törvény világos rendelete ellen a t. minister ur teljesen ignorálva az illetékes egyházi hatóságokat, a szerb egyház ügyeiben önállóan, első és utolsó folyamodásilag határozott. Az említettem bizonyítékok és adatok szerint czáfolhatatlan tény, hogy a t. vallás- és közoktatásügyi minister ur több alkalommal a képviseleti tagokat tetemes számban az egyházi képviseletből kizárta, azt rendelvén, hogy a kizárt tagok újból meg nem választhatók, sem a képviselői testületbe, sem a bizottságba, sem tisztviselőkké ; hogy két ízben felfüggesztette a törvényes egyházi gyűlést s kinevezte a már évek óta és még most is a nagykikindai lakosság legnagyobb boszantására és az egyházközség végtelen kárára működő ideiglenes egyházi bizottságot. S mindezekből kifolyólag megdönthetetlen tény, hogy a t. minister ur a szerb egyház ügyeibe közvetetlenül beleavatkozott és önhatalmúlag, határozott első és utolsó fórumként. Áttérve a t. minister ur válaszára, mindenekelőtt kijelentem, hogy azt megnyugtató tudomásul nem vehetem, azon igen egyszerű oknál fogva, mert a t. minister ur egy árva szóval sem czáfolta meg az interpellátióm indokolásában felhozott érveimet. Nagy szorultságban látszik lenni a t. minister ur {Derültség) és e szorultságában kénytelen volt {Halljuk! Halljuk!) egy különös eszközhöz folyamodni, hogy kényes helyzetéből kisegítse; mert hiába, a hol a törvénysértés oly flagrans, az idevágó törvények és rendeletek pedig oly kegyetlenül világosak, mint e concret esetben, nem csoda, hogy a t. minister ur az utolsó eszköz után is kapkod, a mely legalább eddig teljesen megpróbáltalak mutatkozott ^ és ezen megpróbált hatását soha el nem tévesztő eszköz a hűtlen kezelésre való hivatkozás, az állítólagos agitátiók. Most már divatba jött, t. ház, hogy valahányszor a t. minister ur a szerb ügyeket túlmesterkéli, mint pl. tette a szerb matica és a Tököly-alapítványok ügyében, azonnal ezen eszközköz folyamodik. A t. minister ur mindenesetre azt hiszi, hogy csak e varázsló szavakat: agitátió, hűtlen kezelés kell kiejtenie és majd mindenre megkapja az absolutoriumot. De ha ezek az indokok, a melyek a t. minister urat a kényszereszközök alkalmazására indították, ugy sajnálkozásomat, de egyszersmind csodálkozásomat kell kifejeznem a felett, hogy ezt egyszerű denunciaüókra teszi s nem találja érdemesnek vizsgálat útján constatálni azt, vájjon igazak-e azon, a denunciátiókban foglalt vádak. Az ilyen eljárásnak elkerülhetlen következése aztán az lesz, hogy a jövőben is akad majd egy denunciáns káplán, a ki a t. minister ur protectiója folytán esperes akar lenni, minek folytán kénytelen lesz a t. minister ur ismét és igy a végtelenségig hasonló kényszereszközökhöz nyúlni. Ne adja az isten, hogy ezen komoly aggodalmaim beteljesedjenek, de azon általam képviselt nép és maga az állam érdekében óhajtanám, hogy a t. minister ur jövőben sokkal óvatosabb legyen a denunciatiókkal szemben, mert a szerb nép annyi meg aunyi zaklatások következtében méltán elkeseredvén, én attól tartok, hogy e rendkívüli megfeszült állapotokból kimérhetlen következményű bonyodalmak származhatnak, a melyekért én jót nem állhatok, de a melyek, ha be fognak következni, azokért csakis a t. minister ur lehet felelős. Én biztosíthatom a t. házat, hogy Nagy-Kikindán nincsen semmiféle agitátió, kivévén azon dölyfös és ambitiosus káplán agyában; és ha valaki agitál és áskálódik, ugy ez senki más, mint e káplán és méltó czimborái, de különösen ő, a ki folytonosan izgat, a ki az egész n.-kikindaí lakosság legnagyobb boszantására még most is kényekedve szerint garázdálkodik és a ki végtelen koholmányaival a t. kormányt is minduntalan háborgatja és a t. minister urat kivételes intézkedések alkalmazására, habár azok, mint azt interpellátióm előterjesztése alkalmával részletesen 1 kimutattam, semmi szín alatt sem igazolták. {Trefort Ágoston közoktatási minister tagadólag int,) A t. minister ur tagadólag int, mintha állításaim nem felelnének meg a valóságnak, pedig ha a dolog nem ugy állana, a mint azt előadtam, honnan következik az, hogy azon káplán, midőn idefennt járt, midőn az utolsó ministeri rendeletet kieszközölte, innen Budapestről e szavakat táv sürgönyözte haza: „Miénk a győzelem. Veni, vidi, vici." {Derültség a szélsőbalon.) Ehhez, ugy hiszem, commentár nem szükséges. A t. minister ur már régen superált, ide nem tartozó dolgokat hoz fel, állítván, hogy 10—11 év előtt az akkori egyházi képviselet hűtlenül