Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-356

226 356. országos ülés február 24. 1881. És most már méltóztassanak megnézni a követ- 1 kezményt. (Halljuk!) Én azt állítom, hogy ugyanazon indok, mely a pénzügyi bizottságot arra birta, hogy a törvénykezési ügyekben a beadványok elintézését ne tegye függővé a bélyegnek szabályszerű alkalmazásától, mondom, állítom határozottan, hogy ugyanazon indoknak kell fennforogni a közigazgatási hatóságok előtti eljárásra nézve, mert ne higyjük, hogy magánérdekek és vagyonjogok csak a birói eljárásban forognak fenn. Ellenkezőleg, a közigazgatási contentiosus ügyek nagy hasonlatossággal bírnak a magánjogi viszonyokkal. Fontos, nagy vagyoni érdekeik vannak ott a polgároknak involválva; s ezen vagyoni érdekek megóvása a hatóság következetes és gyors eljárásától függ. S nemcsak a birói eljárásban van perrendtartás, a mint a pénzügyminister ur czélozni méltóztatott, hanem létezik perrendtartás — ha nem is ugy codificálva — a contentiosus ügyekre nézve a közigazgatás körében is. Ott is vannak határidők, melyeknek nem használása esetleg jogvesztéssel jár a félre nézve; ott is vannak bizonyos cselekvények, melyeknek a kellő időben való nem teljesítése vagyoni hátránynyal jár. Állítom tehát, hogy ugyanazon okoknak, melyekből a bírósági eljárásban nem függesztetett fel a beadványoknak elintézése a teljes bélyegzéstől, ugyanazon okoknak oda kellett volna a pénzügyi bizottságot, oda kell a pénzügyminister urat vinni. hogy ne kívánják az eljárás felfüggesztését a közigazgatási ügyekben is, különösen a vitás közigazgatási ügyekben. Ez az első ok ezen szakasz ellen. A második ok az, hogy egy természetellenes elvet hoz be a kincstár érdekeinek megóvására. Mert a természetes elv az, hogy a hatóságok a kellő formában beadott kérelmekre intézkedjenek, a kellő formák közé pedig a bélyegnek eltalálása seholsem tartozik, csak a jelen javaslatot illeti a dicsőség, hogy ez is a lényeges formai kellékek közé soroztatik. Ez az elv, ezt kívánja azon fontos érdekek megvédése, melyek miatt a hatóságok és a hatósági eljárás létezik. Másrészt az, a ki az állam pénzügyi szabályait meg nem tartja, a ki helytelenül alkalmazza a bélyeget, az szorittassék annak pótlására, szorittassék bírságok terhe alatt is. Ez ellen nekem és azt hiszem, senkinek ezen oldalon kifogása nincs. De a lehető leghelytelenebb eljárás és káros eljárás is — és ez a harmadik ok ezen szakasz ellen, mert én állítom, hogy a hatóságok nem felelhetnek meg az itt kifejezett várakozásnak, — ha a hatóságoknak egy oly discretionárius jog adatik, melynek a hatóságok nem képesek megfelelni. Ugyan kérdem, ha a hatóság kap egy beadványt, vagy egy táviratot, honnan tudja bizonyossággal megítélni, hogy ennek az elintézése oly sürgős, hogy ha haladék történik, akkor a közérdek veszélyeztetik, vagy a magánérdek pótolhatatlan kárt szenved. Igen sokszor sürgős az az ügy, de a beadványból, vagy a telegrammból erre nézve semmiféle támpontot nem nyerhet a hatóság. Igenis nyerhet az esetben, ha később felvilágosittatik, ha később nyomozás után ismeri az egész ügyet, de egyszerű beadvány ennek megítélésére nem elegendő. S ha nem elegendő, ebből következik, hogy a hatóságok nem lehetnek felelősek minden esetben arra nézve, hogy a beadványban nem látva az ügy sürgősségét, pótolhatatlan kárára a fél érdekeinek, az elintézést felfüggesztik. Nem lehet őket felelőssé tenni, mert oly megítélést kivan tőlük a törvény, mely egyszerű beadvány alapján nem lehetséges. S azután méltóztatnak a pénzügyi szabályokban foglalt határozattól nagyon eltérni. A pénzügyi szabályokban az van mondva, hogy ha biztosan látja a hivatalnok — és ezt megítéli a saját felelősségére — hogy a fél érdekeinek veszélyeztetése nélkül fel lehet függeszteni a tárgyalást, felfüggesztheti s valahányszor ezt bizonyossággal nem látja, eljár tovább, ezt végrehajtja a hatóság. Ily discretionális hatalomért lehet a hatóságot felelőssé tenni. Mert valahányszor kételye van, nem fogja felfüggeszteni, hanem teljesíti az eljárást. De nem lehet felelőssé tenni akkor, mikor a szabály az, hogy ha helytelen a bélyegzés, nem szabad eljárnia. Mert nem ítélheti meg mindig biztosan a beadványból, mikor van az eljárásra sürgős szükség. Pedig joga csak ekkor volna a bélyegcsonkítás daczára eljárni. A pénzügyi szabály szerint tehát védve van a fél érdeke: a ministeri javaslat szerint egyenesen fel van áldozva. De a ministeri javaslat nem is a fél érdekeinek „veszélyeztetéséről", hanem a magánfeleknek okozható „pótolhatlan kárról" szól. Mi az a pótolhatlan kár? Hiszen minden vagyoni kár pótolható, csak legyen, a ki pótolja, csak legyen felelős személy, a ki okozta s az tartozzék a kártérítést megadni. Vájjon hajlandó a minister elfogadni azt, hogy valahányszor a hatóságok a megítélésben tévednek, valahányszor bélyegszabálytalanságok miatt visszautasítanak egy sürgősen elintézendő beadványt és kár okoztatott a félnek. — hajlandó-e a minister elfogadni azt, hogy ily esetben a kincstár vállalja el a kártérítést? Ha nem hajlandó, mi garantiája van a feleknek, hogy ezen discretionárius hatalom, melynek állítom, hogy a hatóság nem is képes helyesen megfelelni, nem fog igen gyakran az ő kárukra alkalmaztatni? De még egy kérdést intézek, mely szintén