Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-348

Gb S45. *r»ágf» filé* ftfcraár 12. 1SS1. tíz évvel ezelőtt meghozott országgyűlési végzést, illetőleg megalkotott törvénynek foganatosítását eszközülni. Madarász József: T. ház! Csak azért kívánok felszólalni, mert szerencsénk van az igazságügyministerhez. Meg fog győződhetni a t. igazságügyminister ur is, hogy a mint a kérvény i bizottság előadta, e tárgyban már több megegyezések is történtek és hogy, a mint t. barátom, Orbán előadja, azon összes lakosság a végpusztulásnak van kitéve. E kettőt összevéve, én, mint képviselő, ebből nem vonhatok más következtetést, mint azt, hogy azok, kiknek már életfenntartásukra nincs semmi módjuk, kénytelenek a legnagyobb igazságtalanságokat is elfogadva és igazságukat feláldozva, kiegyezni, csak azért, hogy e hazából eltávozni ne kényszerüljenek. Legkevésbbé sincs szándékomban, hogy megtámadjam a t. igazságügyminister urat ez ügyben, mert hiszen nem a mostani minister volt az, ki akkor, midőn e törvény megalkottatott, a tárczát viselte. De ép azért kötelességemnek tartom t. barátom előadása után is felszólalni, hogy, most jelen lévén az igazságügyminister ur, kérjem fel őtet, hogy mindenesetre és ha csak lehet, még ez országgyűlési ülésszakot felhasználva, ez érdemben a képviselőház elé oly időben adjon be törvényjavaslatot, hogy azután az érdekeltek ne legyenek többé kénytelenek egy másik országgyűléshez folyamodni e tárgyban. E véleményem nyilvánításával csatlakozom a kérvényi bizottság határozatához. Zay Adolf: T. ház! Eddig Orbán képviselő urat fényes országgyűlési szereplésén kivül, csak mint történészt volt szerencsém ismerhetni; ma azonban volt szerencsém, mint regényírót és mint communardot megismerni. T. ház! Regényíró annyiban volt Orbán Balázs, a mennyiben országos törvények világos szavai helyébe az ő költeményeit helyezte és communard annyiban, hogy azt a tételt állította fel: „szegény emberek, kell nekik, tehát adjunk nekik a máséból". (ÉllenwCondás a tzélsö baloldalon. ) T. ház! Ezen állításaim bebizonyítására legyen szerencsém szintén hivatkozhatni a történelemre és országos törvényekre. Hiteles adatok szerint nem szenved kétséget, hogy ezen kérdéses községek már régente, mielőtt Brassó városa tulajdonába jöttek volna, mint úrbéres jobbágy községek, nemes embereknek birtokában és tulajdonában voltak. Jegyezze meg magának Orbán képviselő ur, hogy Nagy Lajos ezen községeket 1366-ban egy Stanislaus nevű grófnak adta, később pedig Hosszúfalu, Osernetz falu és Törcs falut és egy más községet szintén egy magyar nemes embernek, Szewzéay Miklósnak adta, természetesen adományként, természetesen jobbágyi birtokokul és nem közigazgatási ezélból, hanem domínium fejében. E tekintetben bizonyságot szerezhet magának Orbán Balázs képviselő ur a dunaföldvári káptalani levéltárban, ott vannak az adománylevelek letéve. Hát, t. ház, ebből kitűnik, hogy még 1498, illetőleg mondjuk a 16. század eleje elő'tt is már ezen községek úrbéri viszonyok alatt állottak, már domínium tárgyaivá váltak volt. 1498-ban Ulászló magyar királynak, mint minden magyar királynak, pénzre volt szüksége és Brassó városához fordult kölcsönért, melytől néhány év alatt 6300 frtot vett kölcsön és ezért adta inseriptióképen ezen községeket Brassó városának. Ezen inseriptionalis zálogbirtok több éven át másfél évszázadon át tartott, később pedig örök áron került Brassó város birtokába, az által hogy 1625-ben Bethlen Gábor fejedelem, ezen községek iránt örök szerződést kötött Brassó városával. Még pedig négy más úrbéri község átadása és egy tetemes pénzösszeg fizetése fejében átadta Törzsvár várát és a hozzá tartozó községeket Brassó városának. Egy néhány évtizeddel később, 1651-ben, Rákóczy György fejedelem alatt végleges, örökszerződés jött létre ezen községek iránt és ezen szerződést, miután ezen községek purum fiscale bonumot képeztek, az országgyűlés karai és rendéi helyben hagyták. Be van az iktatva Erdély törvénykönyvébe, hol az 1681. évi VIII. törv. czikkben fordul az elő; be van iktatva az Approbatába, melynek harmadik rész 82-ik titulusát képezi. Nézzük már most, hogyan történt ez és mi lett ezen országgyűlési törvény által átadva Brassó városának; egy végvár és egyéb semmi-e, vagy pedig hét, illetőleg tiz jobbágy falu-e? Az említettem törvényezikk szószerinti szövege a következő (olvassa): „totum et integráns toties nominatum castrum Törcsvár omniaque bona, totales nempe et integras superius nominatas Possessiones Bátsfalu, Türkös, Tsernátfalu, Hosszúfalu, Tátraiig, Zaizon, Pulchenecz, Apácza et Krisbak, omnino in Comitatu Albensi Transilvaniae existentia; Totuin item et omne lus nostrum Regium, simul cum cunctis suis utilitatibus et períinentiis quibuslibet, terris scilicet arabilibus cultis et incultis, agris, pratis, pascuis, campis, foenetis, silvis, nemoribus, montibus, alpibus. valibus, vineis, vinearumque promontoriis; Item aquis, fluviis, piscinis, piscaturis, aquarumque decursibus, molendinis et eorundem locis, generaliter verő quarumlihet utilitatum et pertinentiarum suarum integritatibus, quovis, nominis vocabulo veritatis ad idem Castrum dictasque possessiones de jure et ab antiquo spectantibus et pertinere detentibus, sub suis veris metis et antiquis limitibus existentes, memoratis Primario et Vice Judicibus, caeterigque Iuratis Civibus, Senatoris ac universis