Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.

Ülésnapok - 1878-319

älU. országos Illés deczenfeei- 14. 1880. 35 elégtétel kérdése forogna fenn, akkor a t. képviselő ur felfogása helyes volna. De nem az a kérdés, hogy a magyar nemzet felálljon és mint sértett, elégtételt követeljen azon alezredestől; — sokkal feljebb áll a magyar nemzet, sokkal magasabban áll, hogy sem ilynemű tettek által, ha történtek is, megsértetett volna, hanem arról van szó, hogy egy bűnös cselekmény történt e az illető részéről, vagy nem; és bűnügyben uraim, a becsületszóra való állítás nincs helyén. (Elénk helyeslés halfelöl.) így lévén a dolog, t. ház, én a dolog érdemében nem vagyok képes magamnak megnyugtatást szerezni. Az az út, a melyen eljutott a kérvényi bizottság azon conclusióhoz, melyet elénk terjesztett, azt az utat én nem ismerem, azon utat nem követhetem. Ha az az út csak az volt, melyet a t. előadó ur kifejtett, akkor azon utat nem tartom egyébnek, mint pusztán suppositumnak, ugy, hogy én a meggyőződésnek, bizalomnak azon fokával, melyet — megengedem a maga belátása szerint ő elégnek tart, nem elégedhetem meg. Kötelességünk tehát sürgetni mindenek előtt a teljes tisztába hozatalt, kötelességünk sürgetni nem inquisitionális hajlamból, nem sértéskeresési viszketegből, hanem kötelességünk azért, mert az a meggyőződésünk, hogy ez a legmegnyugtatóbb, ez a legjobb megoldás és mert ezen ügyet valóban a már eddig tett káros politikai rombolások után elenyésztethetőuek csak úgy tartjuk, ha nemcsak azok, a kik személyes bizalommal viseltetnek a kormányelnök iránt, de az országnak, de ezen háznak nyugtalankodó része is teljesen megnyugtattatik. A kérvényi bízottság előadója s a mmisterelnök ur előadása szerint, van egy biztos mód erre és igy én részemről a dolog érdemében tartózkodván véleményt mondani, teljes tudatával ezen ügy fontos és kényes voltának, egyenesen azon indítványra adom szavazatomat, mely teljes földerííést és megnyugvást kívánván, a vizsgálati iratok közlését közveteli. (Elénk, zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hermán Ottó: T. ház! Mindenekelőtt elismerésemet kell, hogy kifejezzem Szilágyi képviselő urnak, a kinek köszönhetjük, hogy a vita, mely azon veszedelemben forgott, hogy élczelődés tárgyává tétessék, ismét visszatért a parlamentarismus rendes kerékvágásába. Teljesen osztozom azon felfogásában, melyet a tiszta igazság felderítése iránt ő, mint jogtudós kifejtett s meggyőzte azokat, a kik ezen tudománynyal nem foglalkoznak. Én magam is lehetetlennek tartom az esetnek rendbehozatalát, minthogy két fél közötti ügyet egyoldalú vizsgálattal tisztába hozni semmiképen sem lehet, másfelől oly ügyet, melynek felderítése csupán csak irományok által lehetséges, ezek előterjesztése nélkül senki el nem bírálhat. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) De én nem ezekről akarok szólni, t. ház, hanem arról, a mire igen t. képviselőtársam Kende Tibor, már czélzott, hogy az ügy nem oly egyszerű, a milyennek látszik. Az ügyet számos szempontból lehet megítélni, annak számos fontos oldala van. Én az esetet magát, a hogyan az a törvényhozás előtt van, mint csupán Seemann alezredes esetét nem fogom tárgyalni, azért, mert azon cselekmény, melyről Seemann vádoltatik, csupán egyik symptomája egy általános elbetegedési állapotnak, mely állapot nem egyéb, mint a tényleg létező ellenszenv a polgárság és a közös hadsereg köztt. (Igaz! a szélső baloldalon.) Bármiként szépítse valaki a dolgot, ez tényleg igy van. És ha ez igy van, akkor nem elégséges egyes eseteknek elsimítása, de nem elégséges még az sem, hogyha ezen esetben tökéletes megnyugvást nyerünk, hanem nekünk azon általános bajt kell szem előtt tartanunk és az alapokat kell vizsgálnunk, honnan származik ezen ellenszenv. Mi a kútforrása azon gyakori összezörrenésnek, melyet a polgárság és a hadseregnek és kivált tisztikara köztt tapasztalunk? Igy fogván fel a dolgot, csupán csak arra a sorozatra vagyok bátor utalni, melyet Ugron Gábor t. barátom felhozott, midőn hivatkozott a legutóbbi esetekre, a győri, spalatói, kolozsvári és egri esetekre. Ezek az esetek magukban statistikai anyagot képeznek és ha én visszaemlékezem mindazon esetekre, a hol a polgárság és katonaság köztt összezörrenés támadt, kimondom, hogy 100 eset közül 80 a gyalogságnál, 15 a lovasságnál és csupán csak ötször történt a a szakcsapatoknál. Honnan van e jelenség? Itt a közös hadsereg gj^alogsági tisztikarának történetébe, fejlődésébe kell betekintem. E háznak egykori tagja, Molnár Antal, a hatvanas évek végén egész sorozatát közölte azon jelentéseknek, melyeket a reactio teljes helyreállításakor a hadsereg tisztikara készített. Ezen okmányok bizonyítják azt, hogy a reactio teljes helyreállításánál a tisztikar arra használtatott, hogy a polgárság házaiba ünnepélyek alkalmával küldettek, ott tartoztak meglesni mindazt, a mit ott beszéltek és arról tartoztak jelentést tenni. A ki ezen okmányok aláírását megnézi és azon neveket a katonai schematismusban felkeresi, a ki tudja, hogy a reactio helyreállítása idejében milyen elemek vétettek fel a tisztikarba, az azt fogja találni, hogy ezen inqualifieabilis emberek ma arany gallérban tündökölnek a hadsereg kebelében Ezekről alkotmányos érzelmet feltenni nem lehet. Van a tisztikarnak egy eleme, mely löké5*