Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-316

372 31ti. országos ülés dtczember 10. 1S80. e tekintetben megközelítőleg mit fizet Ausztriának Magyarország. Hogy azon tributum, melyet Magyarország részint az osztrák kincstár, részint az osztrák iparosok zsebébe fizet, számos milliókat tesz, az tagadhatatlan. És én azt merem állítani, hogy ezen tributum azon megölő betű, mely lehetlenné teszi, hogy Magyarország közgazdaságilag megerősödhessék és saját háztartásának terheit viselhesse. E tekintetben, t. ház, találó hasonlat jut eszembe. (Halljuk!) Egy ügyes franczia iró egyik regényében csinos rémtörténetet beszélek Egy grófnak rendkívül kitűnő paripája var,. Egy szegény hivatalnok, a ki nagy imádója a lovaknak, de természetesen maga nem élvezheti ezen luxust, napról napra sóvárgó szemekkel nézi ezt a paripát. Egyszer, midőn rendkívül nagyszerű stiklit csinál ez a ló, annyira elragadja a hivatalnokot, hogy ez nem tud többé nyugodni s a következő éjjel, mint alvajáró, kikel ágyából, felkeresi az istállót és felül a lóra, vágtat a világba és egész éjjelen keresztül napról napra ismétli ezt. A tulajdonos, a ki nem is sejti, hogy lovával mi történik, bízva lovának erejében, versenyre vállalkozott s nagyon természetesen, a versenynél megbukik, mert a lónak üdeséget, erejét, az éjjeli sonnambulistikus lovaglás kimerítette. Én, t. ház, ha nem tartanám nagyon banálisnak azt a szójárást, mely Magyarországot Ausztria fejőtehenének nevezte el, én ínég talán amannál is jobb hasonlatot tudnék. (Halljuk!) Bél-Afrikában van egy kigyófaj, melynek az a tulajdonsága, hogy a mezőn legelő tehenek tejét kiszívja és midőn a tulajdonos este meg akarja őket fejni, nem adnak tejet. Az illető azt hiszi, hogy a tehén meg van babonázva, pedig nagyon természetes, hogy nem adhat tejet, midőn már előbb a kígyó kiszívta. Ily helyzetben van, t. ház, Magyarország Ausztriával szemben. Az osztrák ipar somnambulisticus lovagja éji homályban agyon lovagolja a büszke magyar paripát, úgy hogy az, midőn a tulajdonos jön, összeroskad és a versenyben megbukik. Az osztrák ipar kígyója kiszívja a gazdagon tejelő tehénnek tejét és midőn a jogos tulajdonos jön, többé nem talál tejet. Ez nagyon természetes dolog, hiszen az osztrák ipar biztosabb adóbeszedő, mint a kormánynak minden fináncza és adóvégrehajtója még akkor is, hogyha revolverrel, vagy guillotinnal működnék, a mit eddig még — a kormány becsületére legyen mondva — nem tett. (Közbeszólások a szélső baloldalról: Kár!) T. ház! Mindezeket nem reeriminatiókéut mondom, hanem azért, hogy ezekből következtetést vonjak le. (Halljuk!) Mi következik mindezekből? Mi, t. ház, azt mondjuk, hogy az 1878-iki kiegyezéssel a kormány oly helyzetet teremtett Magyarországra nézve, a mely helyzet közgazdasági viszonyaink minden ágazatára döntő befolyással van, tehát ezen helyzettel minden körülmény köztt, minden viszonyainkban számolnunk kell . . . Es, t. ház, mi által vagyunk mi az osztrák kincstár és az osztrák iparosok tribütariusai, mi által történik az, hogy a magyar fogyasztók részint az osztrák kincstárnak, részint az osztrák iparosoknak számos millióra menő tributumot fizetnek? Az ipar által, vagy helyesebben iparunk versenyképtelensége mellett az által, hogy az osztrák iparnak megnyitott nyilt piacza vagyunk. (Igazi ügy van! a szélső baloldalon.) Ha képesek volnánk ezukor-iparunkat a fejlődés oly fokára vezetni, melyen az osztrák ipar van, ha képesek volnánk ebbeli termelésünknek oly arányt adni, milyet Magyarország fogyasztása igényel, ha ezen magyar-ipar teljesen versenyképes volna az osztrákok ebbeli iparágával szemben: nagyon természetes, hogy akkor egy krajezár sem jutna Ausztriának abból, a mit Magyarország fogyasztói ezukoradó fejében jelenleg Ausztriának fizetnek. Ugyanez áll a söriparra nézve. Ha Magyarország söripara oly helyzetben volna, hogy versenyezhetne az osztrák iparral, igen természetes, hogy a magyar sörfogyasztásból söradó ezimíí 1 krajcár sem folyna be az osztrák kincstárba. De igy vagyunk minden iparczikkeinkkel is, melyeknél tributáriusok lettünk. Ha a magyar posztóipar s többi iparágaink azon fokon állanának, hogy képesek volnánk Ausztriával versenyezni, ha mi magunk volnánk képesek ellátni fogyasztóinkat minden szükséges, vagy legalább a leginkább szükséges iparczikkckkel, akkor az osztrák iparosok nem tennék zsebre a tributum azon részét, melyet azért vagyunk kénytelenek fizetni, mert Magyarországnak ilyen czikkei nincsenek s ennek következtében Magyarország e fogyasztó cikkeket Ausztriából kénytelenek beszerezni. (Igaz! ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ezek szerint közgazdasági politikánknak —• ha egyáltalában lehet nálunk a mai nap közgazdasági politikáról beszéki — nem lehet más czélja, mint minden, de minden képzelhető eszközzel oda törekedni, hogy hazai iparunk egy színvonalra emelkedjék az osztrákokéval, hogy ez által eleoyészszék azon tributum, melyet Magyarország Ausztriának fizet. Ha ez sikerül, akkor megnyertük a játékot; ha nem sikerül, el vagyunk veszve. (Igaz! TJgy van\ a szélső baloldalon.) A játék megnyerése pedig, t. ház, nem az iparosok érdeke, ez az egész nemzet érdeke. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Minden államra nézve nagy fontossággal bír a hazai ipar, mert ennek fejlődésétől függ köz-