Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-316

3^0 316. országos ülés deczember 10. 1880. többet ne mondjak, milliók és milliók árán ezernyi kilométerekre menő vasutak építtettek, melyek számos millió hold földre nézve lehetővé tették azt, hogy terményei directe a világ piaezára szállíttathassanak; ezen kivül a közoktatás, a tudományos műveltség előmozdítása tekintetében szintén lépés történt, a mi a nép értelmiségét fokozta. Ezek, igazság szerint, oly tényezők kell, hogy legyenek, melyeknek az ország anyagi fejlődésének előmozdítására jelentékeny hatást kellett volna gyakorolni. És mégis, azt talál­juk, hogy mindezek daczára nemcsak hogy előre nem haladtunk, hanem mindenki érzi e hazában, hogy közgazdasági jólétünk fokról fokra sülyed. (Ugy van! balfelBl.) Lehetetlen, a mint mondom, hogy gazdasági életünk szervezetében ne legyen valami orga­hieus hiba. E helyütt, t. ház, legyen szabad egy sze­rény megjegyzést tennem Valahányszor a kor­mányt, ez oldalról megtámadják azzal, hogy köz­gazdasági politikája hibás, hogy azon alapon, a melyen halad, romlásba vezeti a nemzetet: akkor a kormány mindig azzal szokott védekezni, hogy ime, mennyi beruházás történt és mennyire fej­lesztettek azon eszközök, melyek az ország köz­gazdasági helyzetének előmozdítására czéloznak. Hát nem veszi észre a kormány, hogy mi­dőn ezt teszi, hogy midőn közgazdasági politi­kájának valóban kétségbeejtő eredményével szem­ben arra hivatkozik, hogy a közgazdasági poli­tika helyes folytatására czélzó eszközök tekin­tetében, minden előzőjénél kedvezőbb helyzetben van, hogy midőn ezt teszi, akkor Önmaga és saját politikája felett mondta ki a halálos íté­letet. Hiszen, t. ház, ez éppen olyan, mintha va­lamely csatavesztes hadvezér, a ki a nemzet erejének színe-javát elvesztette, midőn tőle szá­mot kér a nemzet, hogy adja vissza a légiókat, azzal védekeznék, hogy igenis, elvesztettük a nemzet erejének szine-javát, megfutottunk vitézül, de nézzétek, milyen kitűnő puskáink vannak; nézzétek, mennyire jól vagyunk begyakorolva fegyelem tekintetében, ilyent a mi őseink nem tudtak felmutatni. Ilyen helyzetben vagyunk jelenlegi kormá­nyunkkal. Oda jutottunk, hogy a kormány tel­jesen megverve érkezett vissza azon hadjáratból, n melyet annak idejében a nemzettel szemben oly nagy ígéretekkel kezdett; és most, midőn fele­letre vonják, hogy hogyan sáfárkodott a nép jólétével, azzal védekezik, hogy a nép jólétének előmozdítására mennyivel kitűnőbb eszközök felett rendelkezik ma, mint azelőtt. Igenis, az eszközök megvannak, de annál nngyobb hiba, hogy feladta positióját és a nem­zet erejét elveszteni engedte. A nemzet a kor­máuy tanácsára készségesen megszavazott min­den áldozatot, melyet a kormány szükségesnek jelölt a végett, hogy az államháztartás egyen­súlya helyreállíttassék és hogy az ország köz­gazdasági fejlődésének alapjai megvettessenek. És mindezen áldozatoknak mi lett az ered­ménye? Ott vagyunk, a hol voltunk; sőt rosz­szabbul vagyunk, mert segélyforrásaink ki van­nak merítve (Ugy van! a szélső baloldalon) és nem értük el a czélt, a melynek kedveért a nemzet magát kipusztíttatni engedte. Azonban, t. ház, én nem akarok reclimi­nálin, annak úgy sem volna semmi haszna, sem czélja, csak azt akarom constatálni, hogy való­ban közgazdaságunk szervezetében mély orga­nicus baj van; ezt pénzügyi intézkedések által elenyésztetni nem lehet, ez csak gyökeres nem­zetgazdasági intézkedések által lehet orvosolni. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Hogy ily baj van, azt a kormány maga is elismerte: legalább erre látszik mutatni a kormánynak a pénzügy­minister ur által tett azon nyilatkozata, hogy az ország jelenlegi viszonyai köztt az államháztartás egyensúlyának helyreállítására már nem látja elégségeseknek a tisztán pénzügyi eszközöket, hanem e tekintetben beható közgazdasági intéz­kedéseket vél szükségeseknek. Ezt, mondom, a kormány is elismeri; de aem az a fődolog, hogy elismerje, hanem az, hogy tisztába legyünk az iránt, hogy mi tehát az az organicus baj, a mely miatt Magyarország nem tud zöld ágra ver­gődni. Ha a kormányt kérdezzük, hogy mi az, igen könnyen készen van a felelettel. Nem is szükséges neki sokat gondolkozni, mert a kor­mánynak régeg-régóta van egy stereotyp felelete: azzal védekezett a vámtárgyalások alkalmával, ez fordul elő a jelen törvényjavaslat indokolásá­ban is. És mi ez: az 1873-ban bekövetkezett nagy válság és a rósz termésű évek. Hát, t. ház, a mi legelőször is a válságot illeti, én már 1875—76-ban, azon időben, midőn vámügyi tárgyalás volt napirenden, hosszasabban kifejtettem azt, hogy ezen válságra a magyar kormány hiába hivatkozik, mert hisz ezen vál­ság ipari válság és e válsággal szemben Magyar­ország, mint mezőgazdasággal foglalkozó állam egészen más helyzetben van, mint a nagy iparos államok. Azt is mondottam akkor, hogy ha a magyar kormány azt várja, hogy az európai válság el­enyészte Magyarország közgazdasági lendületét vonja maga után, akkor ugyan várhat — dum defluant annis. A ki a közgazdasági viszonyok fejlődését figyelemmel kiséri, nagyon jól tudja, hogy ama nagy válság a nagy művelt államokban már régen lekűzdöttnek tekinthető. De vájjon nálunk

Next

/
Thumbnails
Contents