Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.
Ülésnapok - 1878-299
! 299. országos ülés körirati irályban szerkesztett rendeletet különösen megtisztelem az által, hogy azt a t. ház szine előtt egész terjedelmében felolvasom. Ez a tartalma (olvassa): „26,132. sz. Méltóságos és főtisztelendő püspök ur ! Rajkovies Szilárd és több nagykikindai g. k. egyháztag azon f. é. augusztus 80-án foganatosított egyházközségi választás ellen panasz-kérelemmel járultak hozzám, állítván, hogy a végrehajtó egyházmegyei biztosok eljárása törvénytelen és egyoldalú volt; minthogy pedig a beadványban méltóságod és az egyházmegyei közigazgatási bizottság ellen is vád emeltetik, szükségesnek találom az ügy megvizsgálására a metropoliai administrator ur közbenjárását kérni fel. Nehogy azonban a vizsgálat befej eztéig a nagykikiudai egyházi ügyekben újabb bonyodalmak álljanak be, felkérem méltóságodat, méltóztassék intézkedni, hogy újabb rendeletig a most működő ideiglenes egyházi bizottság hatáskörében megtartassák. Fogadja méltóságod kiváló tiszteletem nyilvánítását. Budapest, 1880. évi szeptember 10-én. Trefort s. k." E rendelet, úgy hiszem, a legfényesebben mutatja, miként a t. minister ur egyházunkban, hogy egyebet ne mondjak, korlátlanul uralkodik; igazolja egyszersmind tökéletesen eddigi állításaimat s különösen azt, hogy a t. minister ur minden előleges vizsgálat, sőt minden hiteles vagy bármi néven nevezendő felvilágosítás nélkül, egy egész morális testületet eloszlat önhaíalmilag, egy pár elégedetlen egyszerű panaszára. És igy bánik egyházunkkal s illetőleg egyházi intézményeinkkel a felelős magyar minister, alkotmányos szabad magyar államban. De a t. minister ur még tovább megy. Hogy senki kétkedésben ne legyen az iránt, hogy kivételes állapotban vagyunk, a t. minister ur eze'n vitás ügy megvizsgálásával nem a congressusi választmányt, mint közigazgatási ügyekben illetékes egyházi hatóságot, hanem a szerb patriarchátus administratorát, mint a szerb egyház kivételes, vagy ha úgy tetszik, ideiglenes fejét bizza meg. Valóban gyönyörű kilátás, hogy nem sokára vissza fog állíttatni a törvényes állapot. De e rendeletnek quintessentiája minden esetre az, hogy a t. minister ur e kitétellel: „hogy újabb rendeletig a most működő ideiglenes egyházi bizottság hatáskörében megtartassák " kegyelmesen kilátásba helyezi, hogy jövendőben is rendeleteivel tractáland bennünket. De „quousque tandem"! bátor vagyok kiáltani a t. minister úrhoz. E ministeri rendeleteta temesvári gör. kath. püspök, ki egyszerű ministeri végrehajtónak degradáltatott, az újból megválasztott elnöknek tüstént és azon hozzáadással kézbesítette, hogy e rendelet vétele után az új, csak 11 napig november 17. 1880. gy tartott egyházi képviseletnek minden functiója megszűnik. Czáfolhatlan tény tehát, hogy a t. vallásos közoktatási minister ur két izben felfüggesztette a törvényes egyházi gyűlést, hogy kinevezte a már évek óta és még most is a nagykikindai lakosság legnagyobb bosszantására és a község végtelen kárára működő ideiglenes egyházi bizottságot; hogy több alkalommal a képviseleti tagokat tetemes számban az egyházi képviseletből kizárta, azt rendelvén, hogy a kizárt tagok újból meg nem választhatók sem a képviseleti testületbe, sem a bizottságba, sem tisztviselőkké. S mindezekből kifolyólag megdönthetlen tény, hogy a t. minister ur az illetékes egyházi hatóságok mellőzésével közvetlenül az egyház belügyeibe avatkozott és önhatalmilag határozott első és utolsó forumkint. T. ház! Ha a t. vallás- és közoktatási minister ur esetleg úgy bánt volna valamelyik református, avagy héber vallású egyházközséggel, • a mint bánt a legnagyobb szerb községgel, megvagyok győződve, hogy mind a sajtóban, mind ; itt a parlamentben, de ezen kivül is, szóval nagyja-apraja széles e hazánknak nagy zajt ütne és riadót verne, egyhangúlag elitélvén a ; végrehajtói hatalom azon képviselőjét, a ki igy S jár el, de a ki magas állásánál fogva első sorI ban volna hivatva a törvények tiszteletben tarí tására. De mindazok után, mik a szerb egyhá[ zak terén eddig történtek és még jelenleg is t történnek, úgy tetszik nekem, mintha nekünk k szerbeknek talán még létezésünk is vétkül tulaj í donittatnék; és midőn a t. minister ur Procrustes nyoszolyára feszít bennünket, azt még azon reményben és meggyőződésben teszi, hogy a dicsőj ség babérjait nyerendi, igenis nagy dicsőséget, de az én nézetem szerint herostratesi dicsőséget. És most kérdem, t. ház, vájjon még ily körülmények köztt is rósz néven vehető-e nekünk, ha minduntalan hangsúlyozzuk, hogy culturai fejlődésünknek még [az egyháziskolai téren is akadályokat gördítenek? Vájjon vétkül tulajdonítható-e nekünk a felkiáltás még akkor is, a midőn nem aggressiv tendentiákkal állunk elő és semmi újat sem követelünk, hanem csak azt nem adjuk és védjük, a mi már törvényileg biztosítva lett nekünk?! Én azt hiszem, hogy nem elegendő csak dicsekedni a liberalismussal és büszkeséggel csak rámutatni a nemzetiségekről és az egyházi autonómiáról szóló törvényekre, mert mint az előadott és még sok más tények bizonyítják, e törvények a szószerinti legszorosabb értelemben csak papirtörvények — holtan született törvények, minden gyakorlati érték nélkül. De a mely államban, t, ház, mindenütt és 4*