Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-299

299. ersráges ülés november lí. 1888. 15 sem szerint általában több figyelmet és méltányktot érdemel, mint a mennyiben a t. korinányelnök ur, a kinek távollétét sajnálom, tegnap részesítette. Különösen a gőzhajózási és vasúti szállítás használata után fizetendő adónak felemelését illetőleg, e? országban, a hol nyers, terményeink mindenek felett olcsóbb szállítást igény élnek és a hol az állam igen jelentékeny vasúti birtokával ma e téren majdíiera a fővállalkozó, ez adónem emelésétől nemzetgazdasági, de még financziális tekintetben is káros eredményeket várok. A némely fogyasztási czikkekre vetendő adókra nézve előterjesztett új tervhez ma még ido előtti szólni. A mennyiben a lapokból a törvényjavaslat tartalmát megértettem, azt egy érdekes, de problematikus kísérletnek tartom, a mely a kivitelben a kereskedelemnek sok nehézségével lesz egybekötve, de a mely, ha idővel meggyökeredzik és kivált a gyakorlati téren egyéb czikkekre is ki lesz terjeszthető, a mire nézve véleményemet fenntartom: hasznosítás szempontjából — idővel mondom — beválhatik. Azon hitemet és meggyőződésemet, hogy a magyar államjószágok értékesítése tervszerű bérleti és telepítési rendszer kapcsában hasznos lehet, régen kimondottam; a mint ma áll előttünk a kérdés, tartok tőle, hogy a magyar magánvagyonnak egyedüli kincsét képező földbirtok értékének devalvatióját fogja előidézni és hogy ha a részletenkinti Hányok foltozására fordíttatnak az ez utón befolyó összegek, a nemzetnek ezen jelentékeny kincse el fog kallódni. (Ugyvan! Igaz! a baloldalon.) Szintén — úgy látom — általános a nézet arra nézve, hogy a kiadásokat apasztani többé lehetetlen E kiadások olyanok, a melyek részint szerződésszerű kötelezettségeken alapulnak és ezek megváltoztatásáról nem lehet szó. Ezen kivül ott vannak a közös költségek és az állam beiszükségei. A közös költségeknek legnagyobb terhét a védelmi erő kiadásai teszik. És volt idő — és bátor vagyok a t. háznak kegyes emlékezetét erre felhívni — midőn azon véleményben voltam, hogy ildomos mérvben — természetesen a hadsereg belszervezetének veszélyeztetése nélkül — ezen költségek leszállíthatok és mert a leszállítás lehetséges volt, ennek szükségét kiemeltem s azt hiszem, hogy ha ez akkor adminstrativ intézkedések által megtörténik, ma tán könnyebben elbirnók a fokozott költségeket, melyekkel szemben állunk. Ma azonban, t, ház, őszintén bevallom, hogy tekintve Európa helyzetét, e költségek leszállítását javasolni nem merem. De annál fontosabb a kormánynak azon kötelessége, hogy megemlékezvén különben is azon nagy terhekről, melyek a nemzet vállait sújtják, a külföldi politika terén minden befolyását érvényesítse, hogy ábrándos törekvésektől tartózkodjunk {Helyeslés a baloldalon) és hogy nagyhatalmi állásunkat a jogtisztelet és a^ békéltető szellem oltalmára használjuk fel. {Elénk helyeslés a haloldalon.) A mi belszükségeiuket illeti: én a takarékossági politikát nem értettem soha úgy, hogy megszüntessünk minden beruházási költséget. Ezt én mindig a stagnatió és sorvadás politikájának tartottam. Vannak beruházási költségek, melyek hasznosak, vannak mások, melyek meddők. A múltban, nézetem szerint nem azon irányban, hogy gyarapítani kívántuk az ország erejét, de abban volt a hiba, hogy félreértettük erőink hatalmát és hogy bizonyos vágyak és igények hatása alatt szükségesnek tartottuk azt, mi talán a távol jövőben legfeljebb czéiszerűnek, kívánatosnak mutatkozott s illasiót csináltunk magunknak a beruházások azon hasznaira nézve, melyeket legjobb esetben csak az ufókor fog élvezni. Ez tanulságul szolgálhat nekünk, hogy a jelen beruházásokra nézve ne rögtönös conceptiókat, hanem megállapodott, határozott terveket és a szükségességre nézve oly irányokat kövessünk, melyek felülemelkednek mindazon igényeken, melyek nem biztos básison nyugosznak. [Tisza Kálmán ministerelnök megjelenik a teremben és eljoglalja helyét.) A t. kormány és a pénzügyi bizottság kijelentették, hogy az administraíió terén a költségek le nem szállíthatók. Én e leszállítást mindig az administratió apparátusának egyszerűsítésében és megvallom őszintén, bizonyos túlköltekezés! visszaéléseknek zabolázásában kerestem; de mindig azon meggyőződésben éltem és annak is adok kifejezést, hogy e téren a parlamenti ellenőrzés a részletekre nézve meddő és czélra nem vezet; hogy egyes képviselő, tartozzék bár a kormány pártjához, vagy álljon azon kivül, az egyes részletek kijelölésében különös befolyást vagy hatást nem gyakorolhat és hogy e téren a takarékosság tisztán a kormány érzékétől, tisztán a kormány kezdeményezésétől lügg. Ha ezek így vannak, uraim! akkor önkényt előttünk áll a kényszerűség, hogy a háztartás hiányait legnagyobb részben tisztességes hitelmüvelet utján fedezzük. Es ha ez igy van és mert igy vau és mert ma más út és mód nem jelentkezik, azért a költségvetést a tárgyalás alapjául elfogadni kénytelenek vagyunk ; de egyszersmind kötelességünk jelezni azt, hogy ezen kény szerszükségnek, melyet ma elismerünk, megvannak a maga határai. Az, uraim, lehetetlen, hogy annyi erő megfeszítése után, melyet a nemzet a teherviselés íerén mutatott s melyre nézve, kimondom egész határozottsággal, hozzáfogható példát más nemzeteknél és a történelemben alig ismerünk és