Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-299

2Ö9. országos Ülés november 1? ISS*. 9 gonoszak s a gonoszak ellen ez állam, vagy megyei védekezés szüksége mindig fennforgott és fenn is fog forogni. Én már ezen szempontból sem fogadhatom él a költségvetést A mi már most egyébiránt a belügyi állapotokat illeti, azt jó lélekkel állíthatom, hogy az árvaügy hazánkban rósz lábon áll. Ha a kormány a bécsi törekvésekkel szemben nem képes rajtunk segíteni, 25 millió deficittel szemben annyit legalább megvárhatnak a haza poigárai, hogy az árvaügyeket rendezze, mert azt hiszem, hogy itt a bécsi akarat nem áll eben. Nem akarom megnevezni a megyéket és városokat, de azt gondolom, tudják a t. képviselő urak, a hol az árvák vagyonát gonoszul eltékozolták s azok az emberek ma is szabadon járnak, mert egyik-másik rokonsághoz tartoznak, persze olyanhoz, mely a hatalomhoz közel áll. Megdöbbentő esemény és igen megfontolandó körülmény, hogy akkor, mikor valamely nyomorult szegény éhező állapotában egy kenyeret, vagy birkát ellop, hogy éhségét némileg csillapítsa, a kit én, mint biró legföllebb óriási módon megfeddenék és futni engednék, {Derültség) megesik, hogy a közvagyon eltékozlói csakúgy szépen csendesen elosonnak a büntető igazságszolgáltatás kezei elől. [Igaz! a szélső baloldalon.) Ez az állapot nem egészséges. Történjék Péterrel, Pállal, az mindegy. A ki egyszer oly mértéket érintett, melyet megérinteni nem volt szabad, azt kérlelhetlenill el kell Ítélni. Hogy pénzügyi állapotunk milyen, eléggé mutatja a költségvetés, hanem azon zsarolás, melyeket az illeték- és díjkiszabási hivatalok elkövettek s azon lelketlen eljárás, melyet az a 22 ezer végrehajtó az országban szervesen űz, ezek oly dolgok, melyek előtt tisztességes embernek szemet hunyni nem lehet. Itt van, t. ház, kezemben egy acta, rajta van a koronás pecsét is. Méltóztassék elhinni, hogy ez, a mit mondok, épp oly igaz, minthogy a nap az égen van. (Derültség.) Egy uri ember elhal, a tiszta hagyaték 22,000 frtot képez. A pénzügyi törvények szerint, miután egyenes örökösödés állott be, minden 100 frt után az illeték tenne 1 frtot, tehát 22,000 frt után tenne 22 frtot és tudja meg a t. ház, híven itt van meg irva, erre a szegény családra 1,600 frtot vetettek ki. És azt hiszi a t. ház, hogy járva Pontiustól Pilátushoz, fog-e ez a szegény család oltalmat találni? Most már hozzám fordultak, hogy könyörüljek meg rajtuk. Én azt mondtam nekik: hiszen édes fiaim, ha az uralkodópárthoz tartoznám, majd csak megreperálnám a dolgot, de miután nem az uralkodópárthoz tartozom, attól tartok, hogy ha nem kaptok más principálist, ügyetek el fog veszni. Ezek szomorú állapotok. Ebben az országban mindnyájan egyenlők vagyunk és az ország KÉPVH. NAPLÓ. 1878—81. XV. KÖTET. terheit valamennyien a közös teher viselése alapján viseljük és azok, a kik az ország kenyerét eszik, nem azért alkalmaztattak hivatalukba, hogy az ország polgárait, gazdáikat nyúzzák, hanem hogy a szegénynek, gazdagnak egyforma mértékkel mérjenek. Tudom én azt, hogy soknak nem tetszik az ily dolgok felemlítése; de példa kell; hiába takargatjuk a dolgot, tisztába kell jönni és ha tényekkel nem állunk elő, akkor mindig elfátyolozva maradnak ezen dolgok. És kérem, sajátszerű helyzete van igazán a szegény vidéki, embernek, midőn ő onnan hazulról tanácsülésre vagy közgyűlésre azzal küldetik Budapestre, hogy itt az ország és korona tanácsához menvén, szive sebét beheggesztendő esedezését előadja. A múltkor választó - kerületemből egy küldöttség jelent meg itt Budapesten, hogy az eltévesztett Tisza-szabályozásból keletkezett tiszavölgyi bajokat valamiképpen iparkodjék a országos állami kormány orvosolni. Mert hiszen ezen Tiszavölgyben lakó nép nem oka annak, hogy egyesek élete és vagyona veszélyeztetve lett. Hát nem mondom, hogy a közlekedési ministeriumban résztvevő keblekre nem talált volna a küldöttség, hanem volt egy nagy baj, t. i., hogy nem volt, pénz. Azt a tanácsot adták nekünk, hogy menjünk el a pénzügyminister úrhoz, a kihez én, megvallom, annak előtte oly odaadó részvéttel fűződtem és mintegy tisztelettel voltam személye iránt. Higyje meg a t. ház, ugy fogadott a t. pénzügyminister ur minket, hogy ha saját zsebébe kellett volna nyúlni a mi érdekünkben, még akkor is legalább illedelmesebben fogadhatta volna a hozzá jövő honpolgárokat; (Mozgás a jobbóldalon. Ralijuk! Halljuk! a szélsőbalon) ugy, hogy még ma is emberi méltóságom megsértésé vei gondolok azon fogadtatásra, a melylyel a t. pénzügyminister ur velem s a honpolgárokkal elbánt; már ezen szempont is arra mutat, hogy akkor, midőn szünidő van, a vidékről feljönnek egyes küldöttek és némely korona- és nemzet tanácsosaiban ily szűkkeblű egyénekkel találkoznak, ez is arra mutat, hogy azok a székek új gazdákat kapjanak, ez is arra mutat s mintegy követeli, hogy a kormány megváltoztattassák. A mi már most a leletek felvételét illeti, hát azt is kell, hogy a t. háznak tudomására hozzam és már e szempontból sem tudnám megszavazni a költségvetést. Méltóztassanak elhinni, reá van téve az illető bélyeg az aktákra, hanem a nyomorult ember, a ki ae ily dolgokból szokott pénzt teremteni magának, mert a lelet két része az övé, azt mondja, nem volt keresztül irva a bélyeg és ekkor felvétetik a lelet. Ez oly dolog, t. ház, a melyet én, mint pénzügyminister egy pillanatig sem tudtam volna tűrni, azért, mert erkölcstelen dolog, hogy valaki jutalmat 9