Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.
Ülésnapok - 1878-304
304. srsíágos ülés movemher 23. 1180. 131 képviselő ur s többen összeköttetésbe hozták az ügyet a beruházásokkal és kifogást tettek az ellen, hogy ugy a minister ur, mint a pénzügyi bizottság jelentésében feltüntetik, hogy beruházások is vannak, mely beruházásoknak egy részét fedezzük ez összegből, E tekintetben Mocsáry képviselő ur egy kemény kifejezéssel élt, midőn azt t mondta, hogy humbug. Hogy magyarázta ezt? 0 nagyon „an pied de lettre" vette a dolgot; azt hitte, hogy el akarjuk hitetni a néppel, hogy az az ezüst forint, ha történetesen lyukas is, melyet a paraszt kifizet a birtokért, az tartatik, vitetik postáról postára mindaddig, mig beruházásokra fordittatik. Hisz tökéletes igazsága van a t. képviselő urnak, hogy nem az a pénz, az a banknóta vagy ezüst forint használtatik arra a beruházásokra. Hanem igy nem is értette senki. Értettük igenis úgy, hogy vagyoncsere van akkor és nem vagyoncsökkentés, midőn 5 milliónyi államjavak értékesítésével szemben vau 14 milliónyi beruházás. Tehát nem azon lekopott forint, vagy azon bepiszkolt bankjegy odaadását értettük, hanem azon compensatiót, mely viszonyainknak sokkal jobban megfelelőbb értéket teremt akkor, mikor a tiszavidéki vasutat veszszük meg rajta, mint akkor, midőn az államjószágokban hagyjuk a nélkül, hogy kellő értékesítése lenne. Azonban van egy igen fontos s minden tekintetben figyelemre méltó kérdés, mely az ellenzék több t. szónoka részéről és ma is gr. Apponyi részéről hangsúlyozva lőn. Ez a telepítések ügye. Erre nézve a pénzügyi bizottság figyelmét sem kerülte ki ezen ügynek fontossága s azt tüzetesen megvizsgálva, a t. kormány figyelmébe ajánlotta. Azouban mily helyzetben volt ezzel a kérdéssel szemben a pénzügyi bizottság? A kormány előterjesztésében kimutatta, hogy mely birtokokon létesített máris telepítéseket, mely birtokok czélszerüek, alkalmasak még telepítésre, tehát concrét adatokat ád élőnkbe és mi úgy találtuk, hogy helyes, ha igy jár el és ezen birtokok csakugyan alkalmasak. Nem értettük, megvallom, a telepítések azon nagymérvű fokát, mely idegenek behívásával és a népességnek az ország egyik részéből másik részébe való áthelyezésével összeköttetésben, például nagy községek teremtésével és más ilyen fontos ügyekkel kapcsolatban áll és azt — bár csak egyéni nézetemet fejezem ki — elismerem, hogy ilyenről gondoskodni szintén szükséges, és e tekintetben a gondoskodás csakugyan a törvényhozás közreműködését szükségessé teszi. Azt elismerem; azonban elzárja-e ez annak a lehetőségét, ha most a kormánynak az állambirtokok értékesítésére nézve ezt a felhatalmazást megadjuk? Azt hiszem, egyátalán nem. Mert itt általános felhatalmazás adatván a becsérték alapján azon birtoktestek tekintetében, azoknak telepítésre kijelölt részei, sőt tovább megyek, még más részei is egyátalán, a telepítéstől, vagy annak lehetőségétől kizárva nincsenek. És ha akár a törvényhozás, akár a kormány kezdeményezése folytán be fog állani annak szüksége, hogy tüzetes törvényhozási intézkedések történjenek bizonyos concret telepítések létesítésére, bizonyos új községek keletkezésére, — az ezen felhatalmazással kizárva nincsen és meggyőződésem szerint nem is lenne helyes, czélszerű azt kizárni. Ezek voltak, t. ház, melyeket úgy a forma, mint az intézkedés lényege ellen az ellenzék t. szónokai részéről felhozatni hallottam és ezekből én azt a meggyőződést merítettem, hogy a felhatalmazás azon formája, melyet a pénzügyi kormánynyal szemben elfogadott, nem zárja ki sem az óvatosságot, sem a nemzetgazdasági, sem a pénzügyi tekintetek szemmel tartását és hogy egyátalában nem képez oly teljhatalmat, milyennek az feltüntetve volt. Ezek folytán ajánlom a t. háznak a tétel elfogadását. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Helfy Ignácz: T. ház! Azon t. képviselőtársaim, a kik határozati javaslatom mellett felszólaltak, azt oly erős érvekkel támogatták, hogy nekem alig maradt egyéb hátra, mint hogy néhány rövid megjegyzést tegyek arra, a mik a kormánypadokról elmondottak. A tegnapi napon — és ez az egyetlen megjegyzés, a mit a pénzügyminister ur tegnapi előadására tenni óhajtok — a pénzügyminister ur azzal igyekezett engem megnyugtatni, hogy nem lehet attól tartani, hogy ezen államjavak eladása miatt devalváltatni fog a magánbirtokok értéke, mert hiszen itt nincs tömeges eladásról szó és éppen ezért ő csakis öt millió frtot vett fel a költségvetésbe, daczára annak, hogy tulajdonképpen 48 millió frt értékű államjószágok vannak eladásra contemplálva. Bocsánatot kérek, de a pénzügyminister urnak ezen állítása nem felel meg a ténynek. Igaz, hogy a költségvetésben csak öt millió van felvéve, de nem öt millió árú eladás, hanem öt millió frtnak az államkincstárba való befolyása. Már, ha mintául vesszük a multat, azt látjuk, hogy 1869-től 1879-ig összesen nyolcz millió értékű államjószág volt eladásra kitűzve és hogy ezen nyolcz millió értékű javak eladásából tiz év alatt befolyt 7.490,000 frt, tehát nem is teljes nyolcz millió. Ha ez igy áll, kérdem, milyen tömeget kell, hogy a minister árúba bocsásson, hogy egyetlen egy évben öt millió frt folyjon be tényleg az államkincstárba? Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy minden vételnél igen tisztességes üzlet az, ha a vevő a vételár 25 százalékát, illetőleg egy negyed részét befizeti.
