Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-304

132 304. országos ülés november 23. 1880. Ha tehát ily kedvező alapon adná is el a pénzügyminister ur ezen államjavakat, még ez is nem azt jelentené, hogy Öt millió, hanem hogy 25 millió áru államvagyont adna el ezen évben. {Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon) Méltóztassék hozzátenni a 20 millióhoz — bár ez szerintem a minimum — azon rendkívüli tömeget, mely hiva­talos kényszer útján eladatik s azután azon másik részt, mely magánkézből kerül eladásra és lehetetlenség aggodalommal nem nézni azon következmények elé, melyeket ezen intézkedés előidézni fog. (Igaz! Ugy van! a szélső' bal­oldalon.) Korizmies t. barátom azt moudá, hogy ő ugyan látja ezen aggodalmakat, de azért biza­lommal viseltetik a pénzügyminister iránt, hogy ő majd akként fogja vezetni az eladást, hogy a lehetőleg legjobban] legyenek értékesítve ezen jó­szágok és hogy a magánvagyonra a lehető leg­kisebb kár háramoljék. Ha arról volna szó, t. ház, hogy ő, vagy én a magunk jószágát bizzuk a pénzügyminister úrra, hogy azzal belátása szerint rendelkezzék s azt adja el: talán semmi különb­ség sem lenne közttünk. Mint magánember irányá­ban, én is teljesen bizom a t. pénzügyminister ur magán jellemében, lovagiasságában, de itt mi nem állunk mint magánemberek, itt mi, mint törvény­hozók állunk, felelősek vagyunk minden lépésért és minden garasért, a mit a nemzet nevében el­költőnk. Hiszen ha ilyen dolgokban bizalomból lehet kiindulni, kérdem t. képviselőtársamat, hát akkor mire szavazza meg a budgettörvényt.; hiszen ő törvény nélkül is bízik a rniiiisterben. akkor is meg volna győződve, hogy a minister helyesen járna el; de azért szükségesnek tartja, hogy minden rovat külön budgettörvényben álla­pittassék meg. Mikor nyilvános dolgokról van szó, nem szabad bizalommal lenni; a törvény elő­írja, hogy mi mindent ellenőrizzünk és hogy minden garasról képesek legyünk számot adni a nemzetnek. Fel lett hozva, az imént az előadó ur is említette a beruházások kérdését és zokon vette Mocsáry tisztelt képviselőtársamtól, hogy ő erre semmi súlyt nem helyez, csaknem nevetségessé igyekezett tenni, humbugnak nevezte. Bocsánatot kérek, hát ebben Mocsáry t. ba­rátomnak tökéletesen igaza volt. És ez nem is áj dolog; Európa minden parlamentjében tudják már ma, hogy ezen kifejezések „beruházás*, „át­meneti kiadás" stb., ez mind humbug, ez a má­sodik császárság találmánya. Bocsánatot kérek, ez nem létezett Európa egyetlen parlamentjében sem, hanem a második császárság, a melynek feladata éppen az volt, a mi úgy látszik, hogy ez időszerűit a mi kormányunk szemei előtt is lebeg, hogy legyen minél kevesebb alkotmányos­ság a lényekben és mentől több alkotmányosság a formából. Hogy a kormány eltitkolja a nép szemei elől a rendkívüli nagy költségeket, beosztotta a költségvetést rendszerinti kiadásokra, rendes jö­vedelmekre és minden áron oda igyekezett hatni, hogy a rendes jövedelmek ezíme alatt előforduló rovat megfeleljen teljesen a rendes kiadásoknak; azután jött a rendkívüli kiadás; ez — termé­szetesen — véletlenség, az előfordulhat a magán ember életében is, hogy koronként vannak rend­kívüli költségei: betegség, halál stb., azután jött más rovat ezen a czímen: „beruházások". Bocsánatot kérek, tökéletesen igaza van Mo­csáry t. barátomnak, ez mind humbug, a kérdés ez: az államnak szüksége van ennyi és ennyi millió frtra, megfelel-e ezen államnak jövedelme ezen összegnek ? Mert az én t. barátom, az elő­adó ur olyan időt egy állam életében csak nem lesz képes képzelni, a melyben beruházásokra ne legyen szüksége; hiszen az az állam, a mely a beruházásokról lemond, az lemond jövőjéről, lemond életéről, lemond állásáról. A t előadó ur felhozta a fizetési módoza­tokra nézve, hogy az sehol sem lett oly szigo­rúan megállapítva és hivatkozott külföldi pél­dákra. Csakugyan nem tudom, milyen forrásból merítette, de bocsánatot kérek, kettőre határo­zottan mondhatom, hogy tévesen lett informálva. I Mert például Olaszországban kétféle mód sze­rint, kétféle eladás történik; az egyik aa egy­házi javak eladása, a másik aa államjavak el­adása. Ott különböző törvények léteznek erre és két különböző társulat. Az egyiknél a fizetésre 32 esztendő van a törvény által megállapítva, a másiknál pedig, ha nem csalódom, 24 esztendő. Ezt positivé nem tudom, annyit azonban határozottan mondhatok a t. előadó urnak, hopy ez törvénybe van iktatva. Hanem én arra példát nem tudok bármely par­lamentben, hogy ilyen nagy eladásra szabadkéz engedtetnék a kormánynak. Hiszen engedelmet kérek, ha meggondoljuk, hogy csak egyes mu­nicipiumoknál, mint városoknál, községeknél, úgy nálunk, mint külföldön, régi és modern tör­vények specialiter megállapítják azon módozato­kat, melyek mellett alapvagyont lehessen eladni, nincs az a községi törvény Európa egyetlen álla­mában sem, a melyben különbség ne tétessék, pl. az iránt, hogy miként szavaztassák meg va­lami, a mi nincs összekötve alapvagyon eladá­sával, vagy a mi össze "van kötve alapvagyon eladásával De ismétlem, t. képviselőház, hogy arra nézve élesebb és alaposabb érveket, mint a melyeket t. barátaim határozati javaslatom mel­lett felhoztak, felhozni én bizonyára képes nem volnék. Csak arra figyelmeztetem újból a t. kép­viselőházat, hogy a felhatalmazás, a melyről itt

Next

/
Thumbnails
Contents