Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-299

s 299. orwégos ülés november 17. 1880 még kebelében, szivében csak egy szikrája is az önzetlen, igaz hazaszeretetnek, kell, hogy óhajtsa. Áttérek most magára a tárgyra, melynek érdekében felszólalni kötelességenmek éreztem, hogy szavazatomat indokoljam. "Midőn a költségvetés megszavazásáról van szó, azt gondolom, két dolog bírálandó meg leginkább és ez az, hogy vájjon a kormány, mely 25 millió frt hiányt mutat fel a jövő évre, biztosította-e az országot külpolitikailag és kormányoz-e úgy, hogy vagyonunk és személyünk biztosított legyen. Miután az előttem szólottak a külpolitikai eseményeket érintetlenül hagyták, legyen szabad nekem aggodalmaimnak kifejezést adni. (Halljuk! a szélső balon.) Ki ne emlékeznék az orosz-török háborúra s arra, hogy a nemzet közérzülete akkor az volt, hogy a szomszédságunkban lévő török birodalmat nem szabad megsemmisíteni engedni, mert attól lehet tartani, hogy ha az megsemmisíttetik, édes hazánk egy szláv és német gyürűzettel vétetnék körül és könnyen bekövétkezhetik az, hogy a vér és vas embere az éjszak óriásával kezet fogva, szétrobbantásunkra szövetkezik. Mert én az olyan diplomatának szövetségében megbízni nem tudok, a ki akkor, midőn egy nagy nemzet császárja háborúval illette őt, igy szólt: „Nemzet, veled semmi bajom nincs, hanem uraddal , császároddal fogok leszámolni és midőn a császár elég gyenge volt halál helyett kardját adni át — holott én inkább meghalni tudtam volna, hogy sem magamat ilyen megadásra szánjam el — igy szólt a vér és vas embere: Nekem uraddal semmi bajom nincs, hanem veled rakonczátlan nemzet, fogok leszámolni." Igy tehát nem bízom azon ember szövetségében, kinek jelszava az, hogy a csel szentesíti az eszközt. Én reszketek attól a gondolattól, hogy ez a szövetség egy napon felbomlik és a megpróbáltatás nehéz idejének nézünk eléje, mert ne feledjük, hogy bizonyos két hatalom hazánk és a Lajtán túli ország felosztására nézve már a térképet is elkészítette. Félek ezen állapot bekövetkezésétől, mert elhatározott szándékom életem árán is odahatni, hogy ez az ország az idők végéig Magyarország legyen. Midőn az orosz-török háború alkalmával a kormány ellen támadások intéztettek, a ministerelnök ur mindig azt moudta, hogy az osztrákmagyar külügyi kormány elég erős arra, hogy megakadályozza, hogy Magyarország szomszédságában új államok ne alakuljanak. S mit tapasztalunk mi? azt, hogy a szó elhangzott a pusztában. Ott látjuk Bulgáriát, mint nagyhatalmat, ott látjuk Szerbiát, mely elég merész ily nagyhatalommal, milyen az osztrák-magyar monarchia, éveken át gúnyos játékot ü'zni s nincs, aki a Brennus kardját a mérleg serpenyőjébe dobná, hogy végre történjék meg, a minek történnie kell, addig mig a közszellem teljesen megmérgezve nincs. Én, t. ház, külügyi tekintetben sem fogadhatom el a költségvetést, mert tapasztaltam azt, hogy a mi külügyi politikánk Dulcigno vizeire el tudta vinni hajóinkat, de a hatalmas Bulgáriával szemben, a berlini szerződés másik rendeletének érvényt szerezni nem tudtunk; a dunai várak nem romboltattak le, holott határozottan benne van a dunai várak lerombolása, mert a semleges Duna mellett nem szabad megtörni ily erősségeket. Ily viszonyok köztt, tekintve a pénzügyi helyzetet, melybe jutottunk, a közel jövő eseményeitől borzadok és aggálylyal vagyok eltelve. Következőleg azon kormányt, mely ily politikát inaugurált, én a magam részéről gyámolítani nem tudom és ha hazámra a megpróbáltatások nehéz napjai egykor felviraduak, legyenek felelősek azok, a kik a kormánynak ily politikáját támogatják. Másik kérdés az, vájjon benn az országban a közviszonyok jók és egészségesek-e és olyanok-e, hogy a vagyoni és személyi bátorság teljesen helyre van állítva. Azt hiszem, t. ház, hogy a háznak egyetlenegy tagja sincs, ki be ne látná, hogy hazánkba n nincs személy- és vagyonbátorság. Rendőri állapotaink oly nyomorultak, hogy jobban fejezzem ki magamat, annyira élhetetlenek, hogy nem érik meg azt a pénzt, mely az intézmény fenntartására szükséges. Rendőrjeink nem egyebek, mint az utczán sétáló egyének, kik minden tevékeny intézkedés nélkül vannak. Ha pedig a megyei szolgálatot veszem, azon 8—10 megyében, a hol jártam, arról győződtem meg, hogy ott is inkább védik a csendbiztost, mint a megyei va gyoot. Ne menjünk messze, a hírlapok csak nemrég jelezték azon szomorú tényt, hogy a pestszegedi országúton, hajnalban, két órányira a fővárostól, két szegény embert agyonütött egy gonosztevő. Ez is egy tény, mely bizonyítékot szolgáltat a mellett, hogy rossz a közbiztonság. Sőt a fővárostól egy órányi távolságra eso helységben 4-szer ütött ki a tűz; mindenütt azt beszélték, hogy szándékosan gyújtották föl. S azt hiszi a t. ház, hogy abban a községben megjelent egy pandúr, egy csendbiztos, vagy a szolgabíró, hogy constatálja a tényt, hogy a gonosztevőket nyomozza és megnyugtassa azokat, a kik azon helységbe költöztek? Nem történik semmi, ugy, hogy csak az Isten különös kegyelme őrzi a vidéken lakó egyéneket, hogy van a népben vallásos érzet, mert különben egy napon arra ébrednének, hogy mindnyájukat agyonveretés fenyegeti. T. ház l Távol áll tőlem az a gondolat, mintha azt akarnám ez által kifejezni, hogy hazánk népe általában rósz. A jók köztt vannak