Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-303

118 803. országos üléa november 22. 1880. jegyzéseket tenni és birálni, hanem hogy legyen alkalom a ministert felelősségre vonni. Azt tartom, hogy ez alkotmányos szempontból mulhatlanul szükséges. (Helyeslés a szélső baloldalon) Mindazon füzetek és jelentések, a miket említett, nem egyebek, mint scarreták: a minister megtartja azokat, ha tetszik és nem tartja meg, ha nem tetszik; szóval tetszése szerint járhat el az államjószágok eladása körül és ez az, a mit az alkotmányossággal megegyezőnek nem tartok. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Egyébiránt, t. ház, én az államjószágok eladását ez idő szerint különben sem tartom észszerűnek, még az esetben sem, ha törvény mellett történik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Itt legyen szabad megjegyeznem azt, hogy a ministeri előterjesztésben igen nagy szerepet játszik az a nézet, hogy hiszen az államjószágok ára beruházásokra fog fordíttatni. Már méltóztassék megengedni azt, hogy az a pénz, a mit onnan bevesznek, beruházásra fog fordíttatni, ennélfogva nem is lehet aggályos az államjószágok nagyobb mérvű eladása, azt én egyszerűen humbugnak tartom és pedig nemcsak a minister részéről űzött humbugnak, hauem az lesz, hogyha a t. ház belemegy is a dologba; mert a mint a magyar példabeszéd mondja: a pénznek nincs szőre, a pénz sem nem szürke, sem nem pej, sem nem fakó, mihelyt az a pénz belemegy az állampénztárba, abba a Danaidák hordójába, minden jellegét elveszti és igy az a 1-4 millió frt, a mi beruházásra lesz fordittandó, hogy azt miből veszik, államjószágok eladásaból-e, vagy az adóból, vagy a jövedékekből, az tökéletesen egyre megy és éppen ugy lehet mondani, hogy a beruházásokra fordítatik a dohányjövedék, mint azt, hogy az államjószágok eladásából fedeztetnek azok. Azt is igen gyakran halljuk, hogy nem aggályos az áílamjószágok eladása azért sem, mert hiszen mást szerzünk annak az árán, tehát itt voltaképpen csak vagyont cserélünk. A mi a vagyoncserét illeti, hogy előnyös csere volna, ha mi ezeu a pénzen katastert csinálunk, vagy nem tudom miféle rossz vasutat építünk, azt nem hiszem, mert ezek még annyi % jövedelmet sem hoznak. A dolog tehát egyszerűen ugy áll, hogy az államjószágok eladása egyszerűen helyettesíti a kölcsönt a további adósságtörlesztésre. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ez a egyedüli őszinte szó, ez az egyedüli helyes magyarázat. Kérdem tehát, helyes eljárás ez üzleti szempontból, igen, vagy nem? Azt mondják, igenis, helyes; mert az államjavak igen csekély perczentet hoznak. Megengedem, hogy nem nagy ez a jövedelem; de ne méltóztassék feledni, hogy már a lefolyt három évtizedben többször állt a birtok ára sokkal magasabban, mint most és könnyen megtörténhetik, hogy igen rövid idő alatt a fekvő birtok becse tetemesen föl fog emelkedni. Már volt idő, mikor ez a mostani átlagos árnál legalább Vrdal állt magasabban. Ha ezt tekintetbe vesszük, t. ház, én a lehető legkevésbé előnyös eljárásnak tartom, ha az államjavak most tömegesen eladókká tétetnek. Azt hiszem, a helyes gazdálkodás azt hozza magával, hogy midőn az eladó portékának nagy a becse, akkor adjuk el; ^mikor a pénz olcsó inkább (kölcsönt vegyünk. Es ebből tehát az következik, hogy az államjavak eladásával várjunk inkább egy keveset, mert igen könnyen megtörténhetik, hogy rövid idő múlva sokkal nagyobb pénzért lehet azokat realizálni. Ez én előttem legfőbb tekintet arra nézve, hogy az államjavak eladásába bocsátkozni ez idő szerint egyáltalában nem kívánok. Egyébiránt a Helfy Ignácz t. barátom által beadott határozati javaslathoz hozzá járulok. (Helyeslés a szélső baloldalon) Gr. Szapáry Gyula pénzügyminister: T. képviselőház! Azon eljárás, mely szeisint az államjavak eladásából egy bizonyos összeg vétessék fel az államköltségvetésbe és pedig az átmeneti bevételek közé, egyátalán nem új. Hisz méltóztatnak tudni a t. képviselő urak, hogy már a múltévre is bizonyos összeg, körülbelől 2 millió frt vétetett fel ily módon; valamint az sem új, hogy nagyobb mennyiségű államjószág tűzessék ki eladásra, mert méltóztatnak látni azon füzetből, melyet a képviselőháznak benyújtottam, hogy már eddig is 22 millió frt értékű államvagyon eladására volt a pénzügyminister felhatalmazva. Új ezen eljárásban, a mely most követtetni fog, csak annyiban van, hogy most nagyobb összeg vétetik fel; mert én saját felfogásom szerint nem tartottam helyesnek, hogy évről évre apródonként készítsük és nyújtsuk be ezen füzeteket, hanem helyesebbnek gondoltam, ha egyszerre megállapítjuk, hogy mennyi kerülhet eladásra e birtokokból s hogy e felől a törvényhozás egyszerre határozzon. De azért, t. képviselőház, abból, hogy most ennyi birtok és akkora összeg van kimutatva e füzetben, nem következik az, hogy az összes kimutatott, mintegy 46 millió frt értékű birtokot egyszerre kelljen eladni, sőt ezentúl is követhető azon eljárás, hogy az eladás fokozatosan történjék. De azon körülmény is, miszerint ezen, most 46—47 millióra fölvett birtokok összességéből a költségvetésben 5 millió frt van felvéve, tanúsítja azt, hogy a pénzügyminister nem szándékozik az eladásra kitűzött összes jószágokat egyszerre bocsátani árúba, hanem csak fokozatosan, apródonként, a mint a körülmények és a vidéki viszonyok megengedik. De felfogásom szerint sokkal eíőnyösebb, mind az államjószágok értékesítére, mind az illető vevők szempontjából, hogy nagyobb legyen az a meny-