Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-276

276. országos ülés június 5. 1SS9. 73 részéről nem óhajtanám, hogy a t. képviselő nr indítványa ilyen értelemben elfogadtassék s igen kérem a t képviselő urat, méltóztassék indítványával arra szorítkozni, hogy az állandó eatasteri felmérések Erdélyre nézve kezdessenek meg. Én az egész munkálatot megakasztani nem óhajtanám. Minthogy tehát én e törvényt nagyon üdvösnek és szükségesnek tartom, azt az általános tárgyalás alapjául elfogadom. {Helyeslés.) Ugron Gábor: Szavaim félreértése miatt legyen szabad pár szót szólanom. A törvényjavaslatot általánosságban én is elfogadtam s csak a törvényjavaslattal kapcsolatos utasításhoz kívántam javaslatomat csatoltatni. Orbán Balázs: T. ház! Nem akarok én most szemrehányást tenni azért, hogy e törvényjavaslatot a türelmetlenség ily késő időszakában tárgyaljuk, megtették ezt mások ; valamint anuak coneeptiója és iránya ellen se teszek tüzetesebb kifogást, legalább nem itt az általános vitánál, de azt kijelentem, hogy az erdélyrészi birtokviszonyok jelenlegi stádiuma tarthatatlan. Mert ott, a hol a különben is csekély birtokú földbirtokosnak birtoka 60—100 parcellába van szétszórva s annak barázdáit, termését kétannyi perrel kénytelen oltalmazni, főleg a mi lassú és drága igazságszolgáltatásunk mellett lehetetlen existálni, valamint lehetetlen okszerű és belterjesebb gazdálkodást folytatni. Ott, hol a termő talaj felét, legjobb esetben — a 3 fordulós határnál — harmadrészét kénytelen a birtokos műveletlenül hagyni; ott a föld termőképességét kihasználni ; ott, hol oldalas helyeinken az ember nem magának, hanem szomszédjának trágyázván, a talajjavítást keresztülvinni képtelenség: mulhatlanul gondoskodni kellett e tarthatatlan helyzet rendezéséről. Én elismerem, hogy e törvényjavaslat ezen abnormis helyzet javítására hatand; én elismerem, hogy az a nagyobb és középbirtokosoknak is igen nagy előnyöket nyújtana, nemcsak, hanem ezen, az állam és nemzet életére oly fontos befolyást gyakorló rétegek fennmaradhatásának conditio sine qua nonját képezi; mert ezek, éppen a fennebb vázolt viszonyok folytán, annyira elestek, hogy ha a törvényhozás a viszonyok rendezésével késlekedne, rövid időn a vagyoni megsemmisülésnek dobatnának áldozatul. De a midőn ezt elismerem s midőn az orvosláshoz való hozzájárulásomat megtagadni nem tudnám: másrészről nem szabad megfeledkeznem népünk legszegényebb osztályáról sem, a mely, ha kellő elöintézkedések nem tétetnek, e törvény merev végrehajtása által szintén a megsemmisülésnek, vagy újabb jobbágyi állapotba való jutásnak esnek áldozatul. Ugyanis a Székelyföldön mindenütt, annak KÉPVH. NAPLÓ 1878—81. XIV. KÖTET. minden községében azon abnormis helyzet áll fenn, hogy a népességnek legalább egy része csak lakással s csekély beltelekkel bir, néha ilyet csak bérel; de künn a határon művelhető területtel nem bir. Az ilyenek eddig akként tartották fenn magukat s népes családjaikat, hogy a község ugarhatárán és legelőin igavonó marhákat tartottak s ezek segélyével részbe kivett földeket műveltek, szekereskedtek s igy beszerezték a mindennapi szükségleteket. Elismerem, hogy ez igazságtalanság, hogy ez bitorlás, mert a birtoktalanok mások birtokain élődtek és élődnek; de a helyzetet ugy kell vennünk, a mint van s a törvényhozásnak soha se szabad intézkedéseket tenni a nélkül, hogy azok következményeit és utóhatásait előre ki ne puhatolja és ne mérlegelje. Ha már most a tagosítások e törvény segélyével a Székelyföldön is — hol eddig, 3 községet kivéve, még tagosítás nem volt — tömegesen végrehajtatnak, annak egyrészről tagadhatlanul nagy nemzetgazdászati fejlődés, a birtok biztonságának s igy értékének is emelkedése lesz következménye; a minek egyénekre és az államra is üdvös kihatása leend. De másrészről a fennebb említett birtoktalanokra, vagy más birtokán élődiskedőkre he fog következni, még pedig minden átmenet nélkül rohamosan azon állapot, hogy többé a községnek már most egészen művelés alá eső határain, igavonó marháikat nem legeltethetik. S igy existentiájuk ez egyetlen eszközétől egyszerre megfosztatva levén, kénytelenek lesznek jobb hazát keresve kivándorolni, vagy zsellérekül magukat lekötni. Már pedig ez utóbbi mód is, a mely csak a csekélyebb résznek kínálkozik, egy neme a jobbágyságnak, egy neme a lealázó szolgaságnak, a melynek felszabadítása egykoron nagy gondot és áldozatot róvna az államra. T. ház! A midőn én ezen viszonyokat bizonyos modern jogászok előtt fejtegettem, azon érveléssel találkoztam, hogy ez jogszerűtlen állapot és elfajulás levén, fenn nem tartható s hogy nincs más mód, mint a mundus se expediet-re bizni az ügy további lebonyolítását. Azonban nézetem szerint a törvényhozásnak nem szabad ily egyoldalú, ily merev álláspontra helyezkedni, nem főleg akkor, a midőn a földönfutókká vállandók száma csak a Székelyföldön meg fogná haladni a 30—40,000-et. A fennebbiekből, t. ház, nem azon következtetést vonom le, hogy tehát nem kell tagosítási és birtokrendezési törvényt alkotni, hogy hagyjunk mindent pusztulni ama szerencsétlen országrészben, hanem azt, hogy a kormány igyekezzék a tagosítás és birtokrendezéssel egyidejűleg oly intézkedéseket is tenni, a melyek a létezhetés feltételeitől elesendő honpolgárok 10