Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-275

275. országos ülés jnuius 4 1880. 55 midőn a törvényjavaslat készült, a ministerium kezében is volt. Azonban e terv nem találtatott kielégítőnek. Újra leküldetett egyik főfelügyelő a helyszíneli való vizsgálat megtétele végett és ennek közbejöttével fognak már most készülni a tervek, melyek a törvényhozásnak benyújt­hatók. Idő tehát nem volt veszthető. A mennyiben lehetett, megtettem mindent s azt hiszem, nem sok idő múlva, tán pár hét múlva kezeim köztt lesznek a tervek, melyek ezen zátonyos helyek kiigazítására vonatkoznak. Magam sem vagyok azon véleményben, hogy ezen felhatalmazás, melyet kérünk, egy egész és évekre terjedő munkák bevégzésére vonatkoznék. E felhatal­mazás csupán az idén végrehajtandó munkákra vonatkozik, melyeket elhagyni, vagy elhalasztani a legnagyobb veszély nélkül nem lehet. S a mint a törvényhozás össze fog ülni, lesz szeren­csém beterjeszteni a terveket és a költségveté­seket és az illető törvényjavaslatot is, amennyi­ben ez szükséges lesz; és a t. ház, akkor azon helyzetben lesz, hogy az egész munkálatra nézve határozatot hozhasson. E felhatalmazás tulajdou­kép az idei nyári munkálatokra szól, mert ha e munkálatokat meg nem indítjuk, akkor azután az őszi ülésszakra, a mikor a törvényhozás összeül, ha intézkedés történik is papíron, de valóságban nem történik semmi. Ennek következtében kérem a t. házat, méltóztassék a törvényjavaslatot elfogadni. Szabely Antal: T. ház! Én tökéletesen egyetértek Helfy Ignácz képviselőtársammal arra nézve, hogy természetesen helyesebben és bölcsebben szólhatnánk ezen tárgyhoz, ha már a Dunaszabályozásra vonatkozó tervek előttünk feküdnének; de miután ezek nincsenek, én szin­tén eltekintek a személyes sympathiától és anti­pathiától, de mert azt tapasztalom, hogy az ilyen — magyarán kimondva — foltozgatási munkák is egyelőre a kellő hatást megteszik, a mint ezt kivált nálunk nagyon is lehet látni, én ezen oknál fogva addig is, mig ezen mun­kálatokhoz, a melyeket, reménylem, a kormány a jövő ülésszak alatt be fog terjeszteni, tüzete­sen szólhatnánk, most ezen törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés.) Irányi Dániel: T. ház ! Én is osztozom Hclfy Ignácz t. képviselőtársam azon nézetében, miszerint helytelen az, hogy a kormány ismé­telve, részletes tervek nélkül járul ily ügyekben hitel végett a törvényhozáshoz; de már a rész­ben nem foghatok vele kezet, hogy Komáromot illetőleg tekintsünk el a tervek hiányától, azonban Budapestet az ország fővárosát hagyjuk továbbra is kitéve a lehető veszedelemnek." Én, t. ház, nem akarok most mérleget húzni a két város fontossága, köztt; megengedem, hogy mindkettő egyaránt követeli a törvényhozás figyelmét és gondoskodását, de hogy ezt a fő­város kevésbé érdemelné bármely más városnál, azt nem engedhetem meg. Az kétséget nem szenved, hogy a főváros még mindig veszélylyel fenyegettetik; az szintén tudvalevő dolog, hogy a külföldi mérnökök és szakértők szükségesnek jelezték különösen a promontori ág kikotrását. A költség, a mely e törvényjavaslatban kívántatik, épp e czélra lesz fordítandó. Én annálfogva elmulaszthatlan köte­lességnek tartom, hogy a kormánynak, a kiváut felhatalmazást, tervek nélkül is megadjuk, mert ha nem vehetjük lelkiismeretünkre azt, hogy Komárom városa elpusztittassék, én részemről még kevésbé vehetnem magamra a felelősséget, hogy Budapestet, az ország fővárosát, az ország szemefényét valamely veszedelem érje. (Elénk helyeslés.) Elfogadom a törvényjavaslatot általánosság­ban a részletes tárgyalás alapjául. Elnök: T. ház! Szólásra senki sem levén feljegyezve, szó illeti még az előadó urat. Dániel Ernő előadó: T. ház! Ámbár valamennyi szónok kifejezte azt, hogy a törvény­javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadja és igy a felszólalás nem is volna szükséges: mégis nem tartok elhallgatandónak némelyeket azért, mert a törvényjavaslatnak általá­nosságban elfogadása alkalmával oly megjegy­zések tétettek, a melyeket szó nélkül hagyni nem lehet. Különösen Helfy t. képviselőtársam hivatkozván azon munkálatokra, a melyek Komá­rom alatt tétetnek, felhozta azt, hogy midőn a pénzügyi bizottságban kérdés tétetett arról, hogy ezen munkálatok mennyibe fognak kerülni, erre nézve a legeltérőbb felvilágosításokat nyerte és a költségek felszámítása százezer és ötszázezer forint köztt változott. Azt gondolom, hogy a t. képv. ur e tekintetben egy kis tévedésben van. Az igaz, hogy százezer írtról és ötszázezer fríról is volt szó, de ezen két összeg nem ugyanazon egy munká­latra vonatkozik. Mig t. i. az egész munkála­toknak összege, melyek Komárom alatt teljesít­tetnének, ötszázezer frtra terveztettek, addig azon munkálatok, a melyek csupán ezen évben volnának teíjesííendők, körülbelül százezer frtra tétettek. Tehát a kettő köztt különbség van. A t. képviselő urnak egy másik megjegy­zését nem hagyhatom szó nélkül, á melyet a budapesti Dunarész szabályozására nézve mon­dott. A t. képviselő ur ugyan elismeri a Komárom melletti szabályozások szükségességét, de már a budapesti Danarész szabályozását nem tartja oly szükségesnek. Nagyon csudálom, hogy mikép juthat a t. képviselő ur erre a következtetésre, csodálom ezt annyival inkább, mert a két város

Next

/
Thumbnails
Contents