Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-275

u S7B. országos ülés június 1. l$8i. az a tény, hogy ilyen kényszerhelyzetben van most a törvényhozás, meg nem bocsátható a kormánynak, mert nem néhány hétről, nem néhány hónapról van szó, hanem két évi tapasztalásról. Két éve már, hogy a kormány tudja, hogy ott valamit tenni kell; a legkevesebb, a mit tehetett volna, az, hogy terveket készittessen és álljon elő nem egy ily meghatalmazási törvényjavaslattal, hanem egy alaposan kidolgozott tervvel, hogy a ház képes legyen megítélni, hogy mily összegeket fog e munka véglegesen igényelni és mennyiben fog a czélnak megfelelni. Most szemben állunk egy törvényjavaslattal, melynek intézkedéseiről senki, még a t. minister urat sem véve ki. nem tudja, hogy mily költségeket fog igényelni. A pénzügyi bizottságban a íelvilágosítások akkép variáltak, hogy volt, a ki azt mondta, hogy körülbelül 100,000 írtba fog kerülni, volt, a ki azt mondta, hogy 200,000 írtba fog kerülni, sőt volt, a ki azt mondta, hogy bizony 500.000 írtnál kevesebbe semmikép nem kerül -— t. i. a komáromi rész, mert egyelőre csak erről szólok. Ilyen tájékozatlansággal a törvényhozás elé lépni és kívánni, hogy megnyugvással szavazzuk meg a törvényjavaslatot, valóban bámulatos. Igenis meg fogjuk szavazni, mert senki sem veheti lelkiismeretére, hogy ilyesvalaminek akadályt gördítsen eléje; de megbocsáthatatlan, hogy a kormány, midőn ez iránt semmi alapos ok fenn nem forgott, ily helyzetbe hozza a törvényhozást. I)e miután a helyzet ez, kötelessége a törvényhozásnak, a kényszerhelyzetnek csak addig engedni, a meddig az terjed, azontúl egy hajszálnyit sem. Én hajlandó vagyok a kormánynak megszavazni a meghatalmazást azon munkálatra, a mely szükséges a Komáromot fenyegető veszély elhárítására, de azontúl nem. Nem lehetek hajlandó megadni a meghatalmazást arra, hogy a kormány folytassa a dunaszabályozási munkálatokat és itt Budapesten is hozzá fogjon a munkához. S itt, bocsánatot kérek az illetőktől, de habár kénytelen vagyok személyeket említeni, ez még sem személyes kérdés, mert annyira össze van kötve a közügygyei, hogy kötelesség nyíltan szólni. Kérdem a t. háztól, mily megnyugvással hagyhatja a törvényhozás e nagy munkálatok folytatását ugyanazok kezében, a kiknek munkálatai oly rósz gyümölcsöket termettek idáig és a kiknek nagy részben — és nemcsak az általános laikus közvélemény, hanem még szakemberek is — tulajdonítják a sok szerencsétlenséget és azt, hogy ennyi milliója az államiak karba vész, hogy ezen összegeket hiába temettük a Dunába és egyéb folyamokba. (Helyeslés a szélső balon.) Megbocsáthatatlan könnyelműség volna a törvényhozás részéről, hogy alig két évvel a szegedi catastropha után, alig egy évvel azután, hogy a főváros ily veszedelemben forgott és kevéssel azután, hogy a külföldi szakértők munkája közzététetett, melyben leplezetten bár, de mégis elég világosan constatáltaiott, hogy azon rendszer, mely szerint a nagy vízszabályozási munkálatok folytak, nemcsak gärantiát nem nyújt a jövőre, de ellenkezőleg nagy aggodalmakra szolgáltat alapot; kérdem, miként lehet nyugodt lélekkel ily kezekre bizni, mikép lehet nyugodt lelkiismerettel bízni ugyanezen kezekre ily messzeható munkálatokat akkor, mikor még csak terveket sem nyújt be a kormány, mikor egyszerűen, mint egy bizalmi kérdésként felvetve, azt mondja, hogy miután tanúbizonyságot adtunk arról, hogy nagyon roszul tudunk vizszabályozni, tehát hatalmazzatok fel terv nélkül, a nélkül, hogy tudnátok, mily összegbe fog kerülni, hogy folytassuk. Erre én hajlandó nem vagyok. Bátor leszek ennél fogva, mikor a részletekre átmegyük, az 1. §-hoz módosítványt benyújtani, mely oda fog czélozni. hogy ezen most kivánt meghatalmazás, csakis a mulhatlanul szükséges legsürgősebb munkákra szorittassék, azon túl most ne terjeszkedjünk, hanem várjuk be az időt, mig a kormány azon helyzetben lesz, hogy részletesen kidolgozott terveket terjeszszen a ház elé. Ezek előrebocsátása után újabban kijelentem, hogy a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. Ordódy Pál, közmunka- és közlekedésügyi minister: T. ház! Méltóztassék megengedni, hogy csak röviden jegyezzem meg az előttem szólott igen t. képviselő ur előadására, hogy a mi Komárom városának jégtorlódások esetén való megmentésére szükséges munkálatokat illeti, azokra nézve, mint maga i* elismerni méltóztatik, ha csak azt nem akarjuk, hogy Komárom városa ismét kitétessék veszélynek, okvetlenül szükséges valamit tenni. Hogy ez eddig nem történt meg, annak azonkívül, hogy netalán a budgetben kitett mederjavítási munkálatokkal vélte a kormány e feladatot teljesíthetőnek, legalább annyiban, hogy az immediat veszélytől megszabadulhat Komárom városa, erre nézve, csak az idei árviz, az idei nagy jégtorlódás által lett bizonyítva, hogy palliativ munkákkal nem lehet a bajon segíteni. Ez volt az oka annak, hogy hivatalbalépésem után azonnal bátorságot vettem magamnak rendelkezni, hogy készíttessék egy terv, mely az ezen szakaszban előforduló zátonyok kitisztítása végett szükséges. A komáromi folyammérnöki hivatal készített is tervet és azon terv már akkor,