Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.
Ülésnapok - 1878-294
330 294. országos fiiéi november 8. ISII. És kik voltak ezek a horvát képviselők? Vájjon kifej ezték-e ezek a horvátországi többség véleményét? Nem; hanem csak a kényszerhelyzet folytán támogatták a kormányt. Én tehát ilyen abnormális parlamentáris állapotot soha egész Európában nem találtam. (Helyeslés a szélsőbalon.) Az új pénzügyi kiegyezés folytán nem rég kormányváltozás történt Horvátországban. Mazuranits bán lemondott és Pejacsevich gróf neveztetett ki horvát bánnak. De nemcsak kormányváltozás, hanem áj nagy pártalakulás is történt. Előbb az ellenzék Magyarország irányában parányi volt, most ez az ellenzék óriási. A horvát kormánynak alig van többsége az országgyűlésen, sőt megtörtént egyszer, nevezetesen a magyar nyelv ügyében, hogy a kormány leszavaztatott. Ez az ellenzék ma független nemzeti pártnak nevezi magát; a régi nemzeti párt, mely most is nemzeti pártnak nevezi magát, támogatja Pejacsevich bánt. Az ellenzék az új financiális kiegyezést úgy tünteti fel, hogy az nagy kárára van Horvátországnak ; itt a házban pedig azt mondják, hogy a kiegyezés a horvátokra nézve egészen előnyös, sőt az átalános vélemény az, hogy Magyarország kitartja Horvátországot, hogy ez agy olyan szegény ország, hogy úgyszólván Magyarország kegyelméből él. (Ugy van! a szélsőbalon.) S mi enuek a véleménynek az alapja. Az mondatik, hogy Horvátország nem képes a maga quotáját sem fizetni. Tudva van, hogy a 68-iki kiegyezésben ezen quota 6%>-ban és egy törtben lett megállapítva, az áj kiegyezésben a quota leszállittatott 5 c /°-ra és egy kis törtre. Azt moudják, hogy Horvátország nem képes ezt a quotát fizetni. Bocsánatot kérek, azt kérdem én, képes-e Magyarország fizetni azt a quotát, melyet fizetnie kellene Ausztria irányában. Hisz Magyarország nem fizet 50%-ot, nem fizet 40°/°-ot, hanem csak 30-at. Ki akarhatná az adóképesség szerint pl. Felső-Magyarországot Csehországgal, vagy Alsó-Ausztriával egy vonalba hozni? Nem a terület és a lakosság számának nagysága a mérvadó, hanem az adóképesség. S ki akarná az adóképesség tekintetében egy vonalba helyezni Horvátországot Magyarországgal ? A zért a horvát országos bizottság, akkor, mikor ez alkudozások folytak, ezt igy fejezte ki: „Valamint az osztrákkal teljesen paritásos magyar államjog nem függhet a két állam köztt önkénytesen megállapított járulék —- quota alacsonyabb, vagy magasabb voltától, hanem szilárd jogalapon nyugszik, ugy, hogy Magyarország nem kényszeríthető oly járulékösszegre, mely minden közjövedelmét kimerítené és tulajdon állami szükségleteinek fedezését lehetetlenítené: épp oly kevéssé tehető függővé Horvátország autonóm, szintén jogalapon nyugvó beligazgatása, az elismert és egyezményileg megállapított közösügyekhez való járulásának kisebb, vagy magasabb hányadától. Valóban senki nem Örvendene rajta jobban, mint ezen regnicolaris küldöttség, ha az 1848. előtti magyar, utána az absolut bécsi és végre a magyar alkotmányos kormányzat hasznos államgazdálkodással Horvátország és Szlavónia jólétét és adóképességét oly fokra fejlesztették volna, hogy ez országok jövedelmei az autonóm szükségletek kívánalmai mellett képesek volnának a sokkal terhesebb közös kötelezettségeknek is eleget tenni." Továbbá azt mondja a horvát bizottság; „Ezen regnicolaris küldöttség szívesen tartózkodik bírálat alá venni azon adatokat, melyekből 1868-ban a közöstigyek fedezésének kulcsa leszármaztatott, nem mulaszthatja el azonban hangsúlyozni, hogy 1. már azon évben belátta mindkét regnicolaris küldöttség, hogy a megállapított kulcs szerint az autonóm szükségletekre eső összeg ezeket fele részükben sem fedezné; és 2. hogy az akkori viszony azóta a legkevésbbé sem fordult jobbra. Mert daczára annak, hogy az új adónemek folytonos behozatala által Horvátország bevétele csaknem megkétszereződött, ez ország, hogy quotáját a kiegyezési törvény 12. szakaszában megállapított kulcs szerint a közös ügyekhez fizesse, nemcsak egész tiszta bevételét a közösügyekre lenne kénytelen fordítani, úgy hogy saját autonóm szükségleteinek fedezésére mi sem maradna, hanem még a közös kiadásokhoz is jelentékeny összeggel maradna adós." Erre felelt a magyar bizottság: „A két elv szoros összefüggésben van egymással és bizonyos fokig kiegészíti egymást. Egyrészről áll Horvát-Szlavonországoknak önmaguk által elismert kötelezettsége a közös költségekhez adóképességük arányában való hozzájárulásra; másrészről áll Magyarországnak törvényesen kifejezett készsége arra, hogy addig is, inig Horvát-Szlavonországok oly helyzetbe jönnek, hogy e kötelezettségüknek beligazgatásuk megbénítása nélkül eleget tehetnének, beleegyezik a beligazgatási költségekre időnkint egyezményileg megállapítandó összegnek Horvát-Szlavonországok jövedelmeiből való előleges levonásába." Tehát lehet ennek értelme az, hogy ezen quota megállapittatott. Ennek csak theoreticus értelme lehet. Mert maga a magyar országos bizottság is belátta, hogy Horvátország nem képes ezen quotát viselni, hanem egy más járuléki kulcsot talált. De a horvátok azt mondják, ennek az értelme az, hogy ez Horvátországot kényszerhelyzetbe teszi, mert Magyarország mindig kényszeritheti Horvátországot, hogy fizesse azon quotát, mely a törvényben meg van állapítva. Ez a közvélemény Horvátországban.
