Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.
Ülésnapok - 1878-290
306 290. országos ülés október 2. 1880. nokaim által, a nélkül, hogy erre ok mutatkoznék, feltételezve már előre, hogy mindenütt lopnak és csalnak, megvizsgáltassam a központból az árva pénztárakat. De igenis ott, a hol szükség muta tkozik, megtettem és meg fogom tenni mindenkor ezentúl is, ezt is. De ismételhetem, én nem tartok szükségesnek egyebet, mint a törvény és a szabályrendeletek erélyes végrehajtását, s mondhatom, hogy az árvaügyek állapotáról oly evidentiát igyekszem legalább vezettetni, hogy még a hetvenhetedik! törvény óta bekerült összes hagyatéki ügyekről is egy bizonyos napig, akármely perczben meg tudom mondani, hány lett beadva, hány tárgyaltatott le, hány van hátralékban, hol van hátralékban, s mióta van hátralékban. Engem tehát e tekintetben mulasztás vádja nem illethet. Meglehet, hogy vannak oly visszaélések, melyekről nekem nincs tudomásom. De én nem tehetek egyebet, minthogy újabban kérjem a képviselő urat, valamint azokat, a kiknek netalán tudomásuk van ily esetekről, juttassák azokat hivatalos tudomásomra, s én bizonyosan fogok intézkedni. (Helyeslés a jobboldalon.) De azon általános frázis alapján, hogy az egész országban csalnak és lopnak, én egyebet nem tehetek, mint hogy ezt, mint meggyőződésem szerint ily átalánosságban alaptalan állítást, visszautasítom. (Helyeslés több oldalon.) Ha feljelentett coucret esetek alapján nem fogok kellő erélylyel intézkedni, akkor igenis kénytelen leszek bármely képviselőnek és bárkinek is szemrehányását eltűrni; de arról biztosíthatom a képviselő urat, hogy ezen eset beállni nem fog. Most pedig kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés a jobboldalon?) Grünwald Béla: T. képviselőház! Midőn interpellátiómat a belügyminister úrhoz intéztem, nem volt szándékom a kormánynak zavart vagy kellemetlenséget okozni, sem nem tettem azt talán ellenzéki viszketegből; hanem tettem tisztán azért, hogy a közönség azon része, melynek tudomása van az árvapénzek kezelésének állapotáról, némi megnyugtatást szerezzen a minister ur nyilatkozatából. Én, t. ház, a magam részéről kény telén vagyok kijelenteni, hogy engem a mimsterelnök ur nyilatkozata nem nyugtatott meg. És azt hiszem, hogy a ki elfogulatlanul, részrehajlatlanuí és komolyan tekinti az állapotot, senkit sem fog megnyugtatni. (Mozgás a jobboldalon. Halljuk! Halljuk!) A ministerelnök ur nyilatkozata, t. ház, reám azt a benyomást tette, mintha a tárgyról eddig komolyan és behatóan nem gondolkozott volna. (Mozgás.) Igen sajnálom, hogy a ministerelnök ur rögtön adta meg a feleletet, s óhajtottam volna, hogy talán érettebb megfontolás tárgyává tette volna. (Derültség a jobboldalon.) Mert akkor a felelet sokkal alaposabb, a tárgy komolyságának és fontosságának sokkal megfelelőbb lett volna. A ministerelnök ur azt mondja, hogy ráfogás az, hogy az országban átalán majdnem kivétel nélkül sikkasztások és lopások követtetnek el. Én, t. ház, ezt egy szóval sem mondottam, de meggyőződésem az, hogy azon hatóságok köztt, melyek az árvapénzek kezelésével meg vannak bizva, a többségnél a legnagyobb rendetlenség, a legnagyobb zavar uralkodik. Ez oly tény, melyet eltagadni teljességgel nem lehet. S én nem értem, hogy a ministerelnök ur miért áll solidaritásba e hatóságokkal ? Hiszen semminemű ok nincs erre. A legutóbbi évek tapasztalatai csakugyan azt bizonyítják, hogy egy nagy lappangó bajjal állunk szemközt, melynek nagyságát ma még nem is ismerjük. Óriási összegekről van szó, száz meg százezrekről, melyek komolyan vannak veszélyeztetve a hatóságok hanyag és lelkiismeretlen kezelése által. Nem is az a kormány kizárólagos feladata, hogy azt mondja, hogyha tudomására jut, hogy valahol visszaélés követtetett el, gondoskodni fog róla, hogy a bűnös megbüntettessék. Ez nem a kormánynak, hanem a bíróságnak feladata. A kormány feladata: akként organisálni a közigazgatást, hogy az ily visszaélések megnehezittessenek, lehetőleg megelőztessenek. A kormánynak kötelessége az, hogy a fennálló organismust minden elfogultság nélkül tanulmányozza, s a hol bajokat fedez tel, a bajok kutforrását elfogulatlanul kutassa és annak eredménye szerint járjon el. Ha a ministerelnök ur ezt tette volna, meg vagyok győződve, hogy más eredményre jött volna, mint a milyenre jutott. Mert mindenekelőtt arra kell figyelmeztetnem a ministerelnök urat, hogy tulajdonkép nem is tudjuk, hogy az árváknak mily követeléseik vannak a magyar állam irányában. Ki tudja, mennyi van meg azon összegekből, melyeket a halóságok kezelnek. Eddig semmiféle vizsgálat az iránt nem vitetett keresztül. Ha tehát a ministerelnök ur azt mondja, hogy csak azon sikkasztások és visszaélések fordultak elő, melyek véletlenül nyilvánosságra jutottak, ugy nagyon csatlakozik, mert hiszen sokkal nagyobb a baj és sokkal számosabbak a tényleges visszaélések, mint a mennyi a publicistikának tudomására jut. A publieistika utján csak akkor jutunk valamely visszaélés tudomására, ha egy pisztoly eldördül és odamennek kutatni, hogy e jelenségnek mi az oka. Rendszerint kisül, hogy azért vált a tisztviselő öngyilkossá, mivel sikkasztott.- Ez feltűnő eset lévén, tudomására jön a közönségnek és tudomására jön a kormánynak. De méltóztassanak elhinni, hogy a belügyministerium irattárában nincs egyetlen irat, hogy a belügyministerium saját initiativájából intézkedést tett
