Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-290

290. országos ülés október 2. 1880. 305 óvása az államnak egyik legszentebb kötelessége. Tudjuk, hogy az árvákat a törvény kényszeríti arra, hogy vagyonukat a hatóságok által kezeltessék ; a törvény nem ismeri el náluk bizonyos korig azt a képességet, hogy vagyonukat maguk kezelhessék s ennek folytán bízo^^os hatóságokat jelöl ki, melyek arra vannak hivatva, hogy az árvák pénzeit kezeljék, s ebből szükségkép az a kötelesség hárul az államra, hogy oly intézkedéseket tegyen, hogy az árvák vagyona épségében tartassék fenn. A mely állam ezt elmulasztaná, egy nagy és szent kötelesség teljesítését mulasztaná el saját polgárai iránt és ha a magyar állam ezután is tűrné azon visszaéléseket, a melyek eddig történtek, egy oly szenny foltot tűrne meg magán, a mely kivetkőztetné erkölcsi jellegéből. T. ház! A legutóbbi időben köztudomásra jutott esetek a közönséget nagy nyugtalansággal és aggodalmakkal töltötték el. A közönség azt hiszi, hogy az állam ezen a téren nem teljesítette egészen kötelességét. Azt érzi mindenki, hogy most már elértünk azon pontra, a hol az államnak mélyreható intézkedéseket kell tenni az árvapénzek kezelésénél tapasztalt visszaélések ellen. Most, t. ház, a közönség ezt várja. Várja a törvényhozástól és várja a kormánytól, mert ez az állapot nemcsak az árvák érdekeit sérti, hanem aláássa az állam tekintélyét, megingatja a benne helyezett bizodalmat és eompromittälja a nemzet jó nevét és hitelét az ország határain kivül. Pedig e nemzet ezt a rósz hírnevet nem érdemli meg ; mert ha van nemzet ma Európában, a mely a legnagyobb intensivitással vágyik és sóvárog a rend és az erkölcsiség uralma után az államéletben, az bizonyosan a magyar nemzet. T. ház! Tekintve azon aggodalmakat és nyugtalanságot, melyek a közönségben jelenleg uralkodnak, azt hiszem, hogy jó szolgálatot teszek nemcsak az árvák ügyének, hanem a kormánynak is, a midőn alkalmat adok neki arra, hogy megnyugtató nyilatkozatot tegyen azon intézkedésekre nézve, a melyeket a tapasztalt visszaélések megszüntetésére életbe léptetni szándékozik. Engedje meg tehát a t. belügy minister ur, hogy a következő kérdéseket intézzem hozzá: (Olvassa az intérpellátiót.) „Interpellátió a belügyminister úrhoz. Minthogy az árvapénzek kezelése körül, tapasztalt s utóbbi időben köztudomásra jutott számos visszaélés s az árvák vagyonán elkövetett sikkasztások azt bizonyítják, hogy a közigazgatás ezen ágában nagy és komoly bajok vannak, melyek az árvák érdekeit veszélylyel fenyegetik, kérdem a t. belügyminister úrtól: mily intézkedéseket szándékozik tenni a visszaélések megszüntetésére, illetőleg megelőzésére s az árvavagyon épségének biztosítására?" Reményiem, hogy tekintve az ügy sürgős voltát, a minister ur ezen interpellátióra minél előbb megadja a választ. (Helyeslés a baloldalon.) Tisza Kálmán ministerelnök és belügyminister: T. képviselőház! Ha méltóztatik megengedni, igen röviden szándékozom most azonnal válaszolni a t. képviselő urnak. (Halljuk! Halljuk!) Első sorban meg kívánok jegyezni két dolgot. (Halljuk!) Az egyik az, hogy fájdalom, nem tagadhatom, hogy visszaélések, esetleg sikkasztások történnek egyes kivételes esetekben, de jótállok a t. képviselő urnak arról, hogy a hol azok történnek, én rajtam sohasem múlt és nem fog múlni, hogy egyfelől a bajok orvosoltassanak, másfelől azok, a kik hibásak, bűnhődjenek; de megbocsát a képviselő ur, a midőn ezt elmondtam, egyúttal határozottan nyilvánítanom kell, hogy tapasztalataim szerint — pedig igyekszem a dolgoknak végére járni, az egész országra kiterjedő általános visszaélésekről, sikkasztásokról az árvaügyeknéí beszélni nem lehet. És meg kivánom jegyezni még azt is, hogy legnagyobb része, nem mind, de legnagyobb része a bajoknak, és ott, hol nagyobb mérvű bajok, rendetlenségek vannak, ezek nem az újabb idők szüleményei, hanem épen, mióta az xijabb törvények alapján az árvaügyek rendezése kézbe vétetett, azóta sülnek ki a régi idők mulasztásai. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) Nem kizárólag — mondom — de a legnagyobb rendben, és igy nem lehet azt mondani, hogy mert a rendetlenség, esetleg a helytelen eljárás és sikkasztás most sül ki, az a mostani kornak az eredménye, hanem kisül azért, mert most napvilágra hozatik az, a mi igen sok esetben 10—15—20 évvel ez előtt követtetett el. (Ugy van! a jobboldalon) S valóban szinte megingattathatnának eljárásukban, ha kötelességérzetük elég erős nem volna, azok, a kiknek kötelessége a visszaéléseket napfényre hozni, midőn látják, hogy azért, mert most tudatik ki a régi bűn, a mostaniak vádoltatnak. (Tetszés a jobboldalon.) Különben a főispánokhoz intézett felszóütásban igenis a gyámügyek, az árvapénztárak nem voltak megnevezve. De miért? Azért, mert azokra nézve az ellenőrködésről részint a törvény maga, részint az annak alapján kiadott utasítás intézkedik. Itt tehát újabb utasításra nem volt szükség, itt csak egyre van szükség: a törvény és az utasítás mennél erélyesebb végrehajtására. Nem elfelejtve voltak tehát azon ügyek, hanem nem volt szükséges azokat azon külön rendeletben felvenni. Mielőtt bevégezném beszédemet, csak egyet kívánok még megemlíteni, s ez az. hogy én sem a törvényben gyökerezőnek nem látom, sem kellő erővel arra nem rendelkezem, hogy saját hivatal-