Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-283

272 2&3. országos ülés június 14. 1880. bíróság előtt áll, de áll bíróság elölt azóta, mióta én kötelességemet teljesítvén, interpelláltam ez ügyben. Hogy közjegyzőnek adatott át az ügy és zárgondnok lett kinevezve, azon örvendek. Örömmel látom azonban azt is, hogy interpellätiómat feleslegesnek nem mondhatja senki. Fő kérdés, mire a t, miriister ur súlyt helyez, hogy sem a közigazgatási hatóságnak, sem a loiuisternek nincs is joga az ügybe bele szólni. Én nem leszek az soha, ki a hatóságokkal szemben a kormány hatáskörét tágítani akarjon. De vannak rendkívüli esetek s én azt hiszem, hogy mikor egy olyan hagyatékról van szó, melynek egy része jótékony ezélra van szánva, akkor kötelessége azon városi hatóságnak, melynek érdekében ez történik, a dolgot figyelemmel kisérni. Első sorban kötelessége értesíteni a belügy ministert s mikor alapítványról van szó, kötelessége értesíteni az alapítványi legfőbb hatóságot, a eultusministeriumot is. Azt mondja a t. minister ur, hogy nem maga a hagyaték képezi az alapítványt, hanem csak az, mi a hagyatékból a hagyományokon és életjáradekokon túl megmarad. E körülménynél fogva még inkább hárul a hatóságokra a kötelesség, hogy az ügy lebonyolítását sürgessék s őrködjenek a felett, hogy a hagyaték mentül czélszerübben kezeltessék, mentül nagyobb quóta maradjon alapítványokra. Adatokra most sem akarok hivatkozni, sőt emlékeztetem a t. ministerelnök urat, hogy ő felhozott egy adatot, a miről én nem szólottam. Méltóztatott említeni az ökröket, hogy alkalmazhasson egy szellemes szót. Én nem érintettem azt s ha tettem volna is, nem azért szóllottam, hogy az ökrök eladattak, hanem, hogy az nem történt a kellő nyilvánossággal. Különben valamint akkor, ugy most is kijelentem, hogy legkisebb szándékom nem volt azon t. uraknak nevére, kikre az ügy bizva van, homályt vetni; sőt örömest constatálom, hogy közelebbi ínformátiók alapján megtudtam, bogy ez ügy főintézője, ki közelebb gondnoknak neveztetett ki, egy köztiszteletben álló, jellemes embernek ismertetik. De kénytelen vagyok ugyanazon őszinteséggel hozzá tenni, bogy hasonló jellemes embernek lett nekem bemutatva azon egyén is, kinek részéről az informatiókat kaptam, melyeknek alapján mterpellatiómatjjmegtenni kötelességemnek tartottam. Én nem vádolok senkit, én azt mondom, hogy itt némi hanyagtággal jártak el, másrészről itt olyan hagyatékról levén szó, mely esetleg egy alapítvány alapját képezi s igy megkívántaié, hogy a legnagyobb nyilvánosság mellett történjék minden intézkedés s a kezelés ne csak tiszta és becsületes legyen, de ahhoz semmi kétely és gyanú ne férjen semmi oldalról. Ez volt azon | egy adat, melyet felhoztam, hogy a 346,000 frt | követelést árverés urján adták el tízezer egy forintért, oly árverés utján, mely előre csakis a Budapesti Közlönyben lett közzétéve. Mindnyájan, különösen a ki nemik g járatos az üzleti világban, tudjuk, hogy ha valamit privátim akarunk végezni, a legalkalmasabb ut arra, hogy a Budapesti Közlönyben tegyük közzé; először azért, mert a teageiázámú hirdetések köztt alig veszi észre az ember, másodszor igen kevés ember olvassa csak. Az ilyen dolgokat helyi, vidéki lapokba kell közzé tenni. Egyébiránt, mondom, miután felszólalásom czélja leginkább az volt, hogy az illetők figyelmeztetve legyenek arra, hogy figyelemmel kisérjék ezen ügyet és igyekezzenek ezt minél előbb lebonyolítani; miután örömmel értesültem a minister ur válaszából, hogy a törvényszék e hagyaték ftárgyalására határidőt is kitűzött, szívesen tudomásul veszem a választ és kérem a t. házat, méltóztassék azt szintén tudomásul venni. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy abban nincs igaza a t. képviselő urnák, hogy ezen ügy azóta van a törvényszék előtt mióta interpellált. Mert 1877 óta áll a törvényszék előtt, midőn ott a végrendelet kihiillettetett és a törvényszék a hagyaték felvételét elrendelte. Azóta folyton a törvényszék előtt áll. A másik megjegyzésem az: hogy midőn egy a városi hatóságra szállandó alapítványról van szó, azon város hatóiága köteles figyelemmel kisérni a hagyaték tárgyalását, de azt gondolom, felszólalni csak azon esetben köteles, ha ő azt hiszi, hogy ott hibák követtettek; de abból, hogy az, a ki a t. képviselő urat informálta, hibákat lát, még nem következik, hogy azon hibák valóban el is követtettek, még kevésbé az, hogy a városi hatóság is hibákat látott volna. Egyébiránt bátor vagyok megjegyezni, hogy igenis a képviselő ur által szóba knzott eladás a „Budapesti Közlöny "-ben hirdettetett ki, ugy mint ennek törvényesen meg kell történnie, háromszor, de hogy ez nem maradt titokban, az is mutatja, hogy a vidékieken kivül még Kramer J. budapesti nagykereskedő is részt vett az árverésen, tehát nem volt titok s nem kéz alatt történt. De bocsásson meg a t. képviselő ur, kénytelen vagyok vele szemben, ha nem akarja elismerni azt, hogy a hatóságot hanyagság nem illetheti s ha gyanúra lát okot, elmondani, hogy mi okon kapta ő az egész informátiót s teszem ezt az előttem levő adatok alapján, Az, a ki neki ezt az informátiót adta, az az ő felesége anyjának bizonyos feltételek mellett ígért 70Oo forintnak kiadását követelte a végrendelet végre-