Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.

Ülésnapok - 1878-282

282. erszágos ülés jniiius 12 1880. 247 általánozási összeget, a mely minden nap egy hektoliter űrtartalomra esik, ha csak nem akarták azt, hogy mindig nagyobb legyen a pótfizetés. Mert midőn minden évben növekedett azon összeg, a mi kivettetett, természetesen emelni kellett a kincstárnak az adó alá veendő mennyiséget; mert ha nem vonta a nagyobb összeget adó alá, akkor ismét apótfizetések gyarapodtak. Minthogy tehát nagyobb termelési quantumot kellett adó alá venni s minthogy továbbá az egység, az egy hektoliter űrtartalomban feldolgozott mennyiség, igen természetes, hogy ezen általánozási összeget kellett emelni. Ez azon emelés 1800 kilogrammról 2 — 3000 kilogrammra. Ezen emelés tehát a jelen fennálló törvényen alapult és ez az, a mi éppen a magyar gyárosokra nézve elviselhetetlen lett volna. Bevezető szavamban azt mondottam, hogy rövid leszek. Nem is folytatom tovább. (Halljuk!) És most is nem azért szólaltam fel, mintha valakit capacitálni akartam volna, hanem csupán csak azért, mert kötelességet akartam teljesíteni, hogy mint a pénzügyi bizottság tagja, felszólaljak a bizottság mellett, melyet Wahrmann képviselőtársam megtámadott. (Elénk helyeslés jobbfelől.) Elnök: Szólásra többé senki sem lévén feljegyezve, szó illeti előadót és a határozati javaslat előterjesztőjét. Á pénzügyminister ur kivan még szólani. Gr. Szapáry Gyula pénzügyminister: T. ház! Legelőször is azon kényszerhelyzetre nézve kívánok nyilatkozni, melybe Helfy képviselőtársam szerint ma a magyar törvényhozás áll a törvényjavaslat tárgyalásával szemben. A képviselő ur azt állította, hogy nem lehet módosításttenni a javaslaton, mivel, ha módosítás történnék, az keresztülvihetetlen, mert nem lévén együtt az osztrák törvényhozás, ahhoz hozzá nem járulhatna. A kérdés azonban, t. ház, nem igy áll; módosításokat lehet tenni; a kérdés csak az, hogy azon módosításokat és a módosítással járó azon következést, hogy a javaslat nem emelkedhetik törvényerőre, e háznak t. többsége elfogadja-e, vagy nem? És igy a háznak kisebbsége, mely azt találja, hogy a módosításokat nem lehet keresztül vinni, nem az osztrák parlament pressiójának engedne, hanem e ház többségének és én részemről ebben semmi lealázót nem látok, mert ez minden szavazás természetes következése. (Helyeslés jobbfelöl.) Wahrmann képviselő ur is mondotta, hogy kényszerhelyzetet teremtett a kormány az által, hogy a javaslatát most a törvényhozás ülésezésének utolsó időszakában akarja keresztül vinni és kérdi: mi lehet ennek az oka? Ezen eljárás oka, t. ház, semmi egyéb, mint azon érdek, hogy a javaslat most emeltessék törvényerőre és annak a haszonnak, a melyet ebből a magyar ezukorgyártás élvez, még ezen idényben alkalma lehessen részesévé lenni. Tisztán ez az érdek vezette a kormányt a javaslat előterjesztésében és én, t. ház, mindaddig késtem a törvényjavaslat előterjesztésével, mig meg nem győződtem annak előnyös voltáról és pedig a magyarországi czukorgyárosok majdnem egyhangú nyilatkozata alapján; ekkor azonban éppen a magyar czukoripar érdekében kötelességemnek tartottam az előterjesztést megtenni. Helfy képviselő ur azt vizsgálta, kik voltak azon szakértők, a kik a pénzügyi bizottság által kihallgattak. Bátor vagyok megjegyezni, hogy a magyarországi 17 czukorgyár közül — igen sajnálom, hogy több nincs, de hát csak ennyi van — 6 gyár igazgatója volt meghiva, és igy több mint egy harmada a gyáraknak képviselve volt. Hogy egy meg nem jelent, oka annak nem az, hogy azon napra megjelenni alkalma nem volt, hanem az, hogy megjelenni nem akart és valamely szakértőt arra kényszeríteni, hogy nyilatkozatot adjon, bizonyára nem lehet. És ezen meghívott szakértők nem voltak azok, kiket a kormány kiszemelt, vagy csak azok, a kik a törvényjavaslat indokolásában teljesen osztoztak, hanem a pénzügyi bizottságban állapíttatott meg a meghívandók névsora és a kiket a pénzügyi bizottság kijelölt, azok meghivattak. És méltóztassanak megengedni, ha a szakértők valami pressiónak engedtek volna, azt nem nevezhetem egyébnek, mint saját érdekök pressiójának. Mert mondották többen, hogy ha e törvényjavaslat nem emelkedik törvényerőre, az által nem veszítenek semmit, ha biztosítani lehet azt, hogy az 1878-iki status quo fenntartassék. De ha minden érdekelt faetor részéről be van bizonyítva, hogy azon status quo helytelen, hogy az a gyárosok, a kincstár és az export kárával jár és ha mindezekről meggyőződik a törvényhozás és minden érdekelt faktor, hogy akkor kilátás lehessen arra, hogy ezen kérdés megoldása, ha egy-két évre elodázni lehet, az egész kiegyezés tartamára az ilyen status quot fel lehet tartani mindezen érdekek ellen. Ezen biztosítást ijy körülmények között senki sem nyújthatja a ezukorgyárosoknak, azon változtatás, mely itt terveztetik, egy előnyt nyújt rajok nézve s ha ez nem történnék, nekik befektetéseket kellett volna tenni, a mi rajok nézve károsabb lett volna. Azt mondja Helfy t. képviselő ur, kétszeres veszteség éri a törvényjavaslat által az államot, először az államkincstár nem^ nyer semmit, másodszor a gyáripar szenved. Én tagadom mind a kettőt. Nem nagy ugyan, de mégis nyereség az