Képviselőházi napló, 1878. XIV. kötet • 1880. május 31–november 16.
Ülésnapok - 1878-280
2S0. országos ülís jnmns 10. ISS6, 193 Móricz Pál: Igen rövid ideig szándékozom , az igen t. ház figyelmét igénybe venni. Ha méltóztattak visszaemlékezni azon hibákra, a melyek a közlekedés terén elkövetettek, í akkor kétségtelen az, hogy ezen hibákat, a ! mennyire lehet, mentül elébb kell helyrehozni. Hogy ne említsek többet, itt volt példának okáért, hogy 3 vasutat terveztünk és engedélyeztünk Gralicziába; ebből a legjobb, a munkács-stryi vonal nem építtetett ki. A másik hiba volt nézetem szerint az, hogy az alföldfiumei vasutat létesítettük a nélkül, hogy azon nagy czélt, a mely szemünk előtt lebeghetett, j akkor elértük volna. Ezen nagy czél a Fiúméba való direct bejutás lett volna; és a helyett, hogy igy directe elmentünk volna Fiúméba, kiépítettünk egy nagy vasutat Sziszekig, ott megállottunk és eltereltük a villányi szárnyvonallal Triest felé és igy az egész forgalom Triestbe megy. Építettünk ezen vasútnak dunai közlekedést, egy gőz-kompot, a mely megtörtént, hogy három hónapig nem mozdult. No már méltóztassanak megengedni, ha most az északi vonalakra tekintünk, a midőn Brassótól Kassa-Oderbergig az égeri északi vonal a kormánynak kezében van, múlhatatlanul szükséges, hogy déli irányban is történjék valami. És ha Mocsáry Lajos t. barátom és Orbán Balázs t. képviselő ur azokat a nagy nevezetességű czikkeket, a melyeket Kossuth Lajos a 40-es években azon ezírn alatt irt, hogy „Tengerre magyar", most közvetlenül olvasták volna, nem szóltak volna oly kicsinyesen e kérdésről, [Helyeslés.) Lehet egyes részeket megtámadni, lehet azt mondani, hogy ez rósz, ez nem jó stb.; de ha az egészet veszszük, a melynek czélja, gyúpontja Fiume, a tengeri kereskedés és annak táplálása, akkor a közlekedési- és pénzügjd bizottság véleményében sem osztozom, hanem Csernátony Lajos t. képviselőtársam véleményén vagyok és én részemről ugy szeretném azt végrehajtani, a mint azt a kormány tervezi. Azt mondani, hogy Fiúméba akarunk menni és ugyanakkor a károlyváros-zágrábi vonalat drágának tartani, ha nagy ezélokat akarunk elérni és akkor filléreskedni: engedjék meg, ez rövidlátás. (Helyeslés jobbfelöl. Mozgás balfelöl) Méltóztassanak gazdálkodni otr, a hol kell; de mikor már befektettünk 40 milliót a fiumei vasutba, most az oda vezető rövid vonalat néhány százezer írtért meg nem venni, nem helyes eljárás. Ezeknél fogva ajánlom a törvényjavaslatot elfogadás végett. {Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: Szólásra senki felírva nem lévén, a vitát berekesztem. Szó illeti még az előadót. A minister ur kíván szólani. Gr. Szapáry Gyula pénzügyminister : T. ház! Mocsáry Lajos előttem szólott t. képKÉPVH. NAPLÓ 1878—81. XIV. KÖTET. viselőtársam kijelentette, hogy a most tervezett sziszek-novi vonal kiépítését, melyet eddigelé veszélyesnek tartott, Ő és a közvélemény is, a most létező tervek és a szándékolt intézkedések folytán nem tartja annyira veszélyesnek és utána tette, hogy a kormány a tervet e törvényjavaslatba burkolva akarja létesíteni. Méltóztassék megengedni a t. képviselő ur, itt semmi elburkolva nincs. A czél, mely e törvényjavaslat által eléretni szándékoltatik a sziszek-doberlini, vagy ha ugy tetszik, sziszek-novi vasút kiépítése s illetőleg a megállapított vasúthálózat kiegészítése ki van mondva. Nem lehet itt elburkolásról szólani; az érvek, melyek a kiépítés mellett szólnak, nyíltan ki vannak mondva. Én nemcsak azon véleményben vagyok, mint a t. képviselő ur, ki e vonalat ma nem tartja oly veszélyesnek, mint azelőtt tartotta, de én részemről az internätionális forgalmat véve fel, a most tervezett vonal kiépítését, semmi esetben sem tartom veszélyesnek. Nem tartom veszélyesnek azért, mert mint a t. ház azon tagjai, kik a pénzügyi- és közlekedési bizottságokban részt vettek, a bemutatott hosszszelvények alapján meggyőződtek, a banjalukai vonal folytatása igen nagy technikai nehézségekkel, nagy pénzáldozatokkal járna és ezen vonalnak még esetleg Szerajevon tul Mitroviczig folytatása oly áthághatatlan akadályokba ütközik, hogy e vonal kiépítésétől tartani semmiféle ok nincs. Mert az elérhető haszon, vagy várható forgalom semmi arányban nem volna e vonal kiépítésének költségével. De, ha bármely érdek szólna is a mellett, hogy e vonal mindamellett, hogy nem fizetné ki magát, mégis kiépíttessék: méltóztatnak tudni, hogy a boszniai adnnnistrátió iránt megalkotott törvény szerint a Boszniában létesítendő vasutakat illetőleg egyik esetben fenn van tartva a törvényhozásnak, masni esetben a kormánynak a hozzájárulása. Ha arról volna szó, hogy a törvényhozás járuljon hozzá a banjalukai vonal folytatásához, mielőtt a másik keleti összeköttetésünk — a budapest-zimonyi és szerbiai — biztosítva lenne s a mint én a ház hangulatát ismerem, meg vagyok győződve róla, hogy az érintett vonal folytatásának kiépítésétől megvonná hozzájárulását. Ugyanily értelemben nyilatkozhatott! a kormány nevében is és biztosíthatom róla a tisztelt házat, hogy azon hatáskörben, mely az idézett törvényben a kormány részére fenn vau tartva, mindaddig, mig a budapest-zimonyi összeköttetés, melynek létesítését a ház tegnap elhatározta, kiépítve és biztosítva a forgalomnak átadva nem lesz : addig a banjalukai vonal folytatására a kormány beleegyezését nem fogná megadni. És ennélfogva nemzetközi szempontból e vonal ma semmi fon25