Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.
Ülésnapok - 1878-267
318 267. országos Ölés májas 24. 1880. fel és sokszorosítja a termékek értékét, a kereskedelem viszi be a világforgalomba az értékesített termékeket. A mi föklmívelő országunkban, hol régen az államalkotó elem a nemesség volt, a közép osztály nem nyerhette a fejlődésnek óhajtott fokát; az 1848—49-iki bölcs törvényhozás azonban e téren is megtette a szükséges kezdeményezést, mert felismerte ez osztálynak hazafiságát és azt, hogy az a nagygyálétel minden feltételeivel fel van ruházva. Önök azonban e téren is visszafelé haladnak, polgárságunk akkor nyert politikai jogait megcsonkítják s most a közösügyek vak előszeretetében nem látszanak észreveimi, hogy törvényhozásunk a helyett, hogy iparos osztályunkat felemelni igyekeznék, a vámszerződés által, a hadsereg fölszerelésének ellenőrzés nélküli idegen kezelésével mindent megtett arra, hogy ezen hazafias és szabadságszerető osztály a megsemmisülés és szétzüllésnek dobassék áldozatul, hogy a rászabadított és prémiummal ellátott osztrák ipar által könyörtelenül megfojtas^ék, hogy munka és munka-eszközök helyett koldusvagy vándorbotot legyen kénytelen kezébe venni. Vakoknak kellene lennünk, ha nem látnók iparososztályunknak tömeges tönkrejutását; egyedül Bécsben és a szomszéd Románia fő és más városaiban mintegy 60—80,000 magyar iparost találunk, kik hazájukban megélni nem tudván oda kivándoroltak; ha pedig az itthoni állapotokat vizsgáljuk, azou szomorú meggyőződésre jutunk, hogy a legképzettebb és legszorgalmasabb iparosok is a mesterkélten előidézett üzletes hitel-pangás miatt tönkrejutván, szolgai s más állásokra igyekeznek szert tenni; de ilyet se kaphatván, vagy a nyomorral való küzdelem, vagy a kivándorlás végletei közti kell választaniuk. A kormány és a törvényhozás nem mentheti magát azzal, hogy mindezekről nem birt tudomrfssal, mert ha az önszemlélődés kötelezettségétől eltekintünk is, maga az iparososztály gondoskodott arról, hogy miután a székesfehérvári tárlaton képességét és productiv erejét bemutatta, egyszersmind a törvényhozásnak is tudomására hozza boldogulni nem tudásának okait, valamint helyzete javításának eszközeit és módozatait. Az iparosok és iparkamarák számos* kérvényei és az országos iparosgyülés folyamodványa már 8 hónapja, hogy beadatott; 7 hónapja, hogy azt a t. ház közgazdasági bizottságának véleméiryezés végett kiadta. A nevezett bizottság előttünk fekvő jelentésében maga is elismeri az iparosmozgalom életbevágó fontosságát; bevallja, hogy e mozgalom és a kérvényekben előadott panaszoknak, „nem csekély mértékben jogosult alantja van", s hogy a bajok orvoslása s a méltán várható segélynyújtásban, a kormányt és a törvényhozást nagy és elodázhatlan feladat illeti" s mindebből azon szomorú önvallomásra jut, hogy a delegatió és ünnepek miatt 7 hónap alatt a bizottság mit sem tett ez ügyben, ama kérvény éknek tárgyalását még csak meg sem kezdhette es elvégre azon következtetést vonja le, hogy e kérvények adassanak ki a kormánynak tanulmányozásra. No, t. ház, ennek contemplátiójára ugyan nem volt szükség hét hónapra, mert ennyinek megérlelésére egyetlen nap is elégséges lett volna. Aztán a delegatió nem is szokta sok időnket elrabolni, hanem annál több pénzünket. Azonban én constatálni kivánom, hogy a bizottság ez önvallomása a mi álláspontunknak szolgál fén} T es igazolására s beismerésére annak, hogy a közösügyek mindenkor és mindenben, — még egy tisztán belügyeinkre vonatkozó csekély kérvényre vonatkozó véleményadásban is —akadályul szolgálnak s hogy függetlenségünket utolsó izületéig lehetlenítik. A t. bizottság megnyugvást látszik meríteni az ipar- és kereskedelmi minister ur azoa nyilatkozatából , hogy szaktanáeskozmányban kibővítendi s részletezendi az anyagot. De, t. ház! én éppen az ily enquettétől félek leginkább, mert az eddig nálunk az örökös elaltatásuak szolgált műszavául. Úgyde ez ügyben már meg is tartatott a legilletékesebb szaktanácskozmány, hisz az iparoscongressus behatóbban megvitatta e kérdést, mint bármely más tanácskozmány tehetné, nem csak, hanem concret javaslatokat, kívánalmakat és irányelveket terjesztett elő; valamint nyilatkoztak az ország minden iparkamarái s más constituált testületei is. Nincs tehát semmi szükség anyagkibővítésre, nem is arra czéloz a tanácskozmány eszméje, hanem szolgál kibúvó ajtóul a kormánynak, a mely az ily úttévesztokbe mindig kedvtelve menekül be mindannyiszor, valahányszor belügyeink terén valami jót és üdvöset kellene előidézni. Bezzeg a közös ügyeknél az időhiány mentsége soha elő nem fordul; azoknál soha hátra maradást és elodázást nem észlelhettünk, pedig én ezeket szeretném az enquettek révén a feledékenység homályába temetve látni. Ezt utalják önök az enquettezés temető-egyletébe s a nemzet áldani fogja érette. A bizottság továbbá azt mondja, hogy a ministernek határozott utasítást nem ad, miután a minister felelős eljárásáért. Igaz és helyes ez másutt, de nálunk e felelősséget illuzoriussá teszi
