Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.
Ülésnapok - 1878-264
264. országos ülés május 20. 1880. 269 üzletét a költségek megtérítése mellett kezelni s az építési anyagokat önköltségen szállítani tartoznak, valamint hogy a községek feljogosítvák kamatbiztosítást, vagy másnemű segélyezést átvállalni, nem tartom olyanoknak, melyek az építés előmozdítására valami nagyobb előnyös befolyással lennének és valami különösebb állami kedvezménynek volnának tekinthetők. Mondom tehát, t. ház, hogy a 6. §. elfogadásával ki vannak merítve azon kedvezmények, miket az állam a helyi érdekű vasutaknak ezen törvényjavaslatban engedélyez. Legyen szabad nekem ennek ellenében azon felfogásomnak kifejezést adni, hogy ezen kedvezmények maguk egy lépéssel sem fogják előbbre vinni a vidéki vasutak építését. Azon állami kedvezmények mellett, melyek az eddig elfogadott §-okban adatnak, ezen törvényjavaslat csaknem tökéletesen tárgytalanná vált. (Halljuk!) A dolog ugy áll, t. ház, hogy már a múlt időkben, midőn a vasutak építésének virágzóbb korszakát éltük, a 70-es években mindazon vidékeknek, hol helyi érdekű vasutakra társaságok alakultak s a hol az érdekeltek saját hozzájárulásukkal kívánták ezen vasutak költségeinek nagyrészét fedezni, a közlekedési kormány az e törvényjavaslatban foglalt kedvezményeket már eddigelé is mindenkor offerálta és raegadhatónak jelentette ki. Hozhatnék fel példákat, egyes eseteket, hol ezen most törvénybe iktatandó kedvezményeket a kormány már eddig is bármely consortiunmak, ha vidéki vasutakat akart építeni, szívesen felajánlotta. Azonban tények bizonyítják, í. ház, hogy ezen kedvezmények elégségesek nem voltak s azok mellett, melyek ugyanazok, mint a miket ezen törvényjavaslat is eontemplál, vidéki vasutak sem kisebb, sem nagyobb mérvben nem^ építtettek és szerintem nem fognak építtetni. —• És ez nagyon természetes is. Ha első rendű vaspályák is, melyek saját belforgalmukon kivül még nagyobb transito forgalommal is bírnak, csak állami segélyezés mellett építhetők és még kiépítésük után is hosszú éveken át állami subventióra utalvák, ugy világos, hogy oly kisebb vaspályák, a melyek egy localisált vidéknek saját belforgalmára vannak szorítkozva, magától az ottani erőktől, az illetők hozzájárulásával fel nem építhetők és magukat fenn nem tarthatják. Ha tehát azí akarjuk, hogy ne csupán dicsekedjünk, hogy meg van oldva a vicinális vasutak kérdése, hogy meg van alkotva a törvény ä helyi érdekű vasutakra, hanem ha komolyan akarunk lépést tenni arra nézve, hogy helyi érdekű vasutak valósággal épüljenek is, azt hiszem, az eddigi kedvezményeknél megállani nem szabad, hanem szaporítani kell azt oly mértékben, a melyben az építkezés lehetősége legalább valószínű. (Halljuk!) A t. közlekedési minister ur tegnapi felszólalásában maga is kijelentette, hogy külföldön ezeket a vasutakat általában állami segélylyel építik. Ez csakugyan igy van. — Bajorország építi államilag, Franeziaország ad évenkiut három millió frankot, Olaszország 20 % építési tőkét ad vicinális vasutakra; fpedig meg kell jegyeznem, hogy ott a közlekedési viszonyok, a termelési képesség és igy a vasutak forgalmi jövője aránylag sokkal nagyobb, mint jelenleg a mi közgazdászati állapotunkban nálunk. Teljesen igaza van tehát a t. közlekedési minister urnak, hogy a külföldön a vicinális vasutakat is segélyezi az állam, de szerinte a mi pénzügyi viszonyaink mellett ezt Magyarország nem teheti és igy csak oly látszólagos előnyöket nyújthatunk, mint a minister ur maga monda, melyek az államnak pénzébe nem kerülnek. De, t. ház, mégis nyújtunk előnyöket az ilyen vasutaknak, mint ezt tényleg maga a közlekedési minister ur is bebizonyította, mert maga a közlekedési minister ur terjesztette már be a szamosvölgyi másodrendű vasútra vonatkozó törvényjavaslatot, a mely vasút hat mértföld hosszú, a melynek felépítésére az állam részéről 300,000 frt értékű vassín adományoztatik. Engedelmet kérek, ezen 300,000 írt értékű vassín éppen olyan érték, mintha azt pénzben, vagy más értékben nyújtaná az állam. Nyuj tátik pedig ez, igaz, megfelelő névértékű részvényekért, hanem biztosíthatom a t. házat, hogy ezen részvényeket elteheti a kormány hosszú időre a Ferencz-csatorna-társulat részvényei mellé, mert biztosíthatom az iránt is a t. házat, hogy, a mint a vasutak kezdetben nem fizetik ki magukat általában, ezen vasút sem fogja magát sok ideig rentirozni, ennélfogva azon részvények értékével, melyet az állam ezért kapott, névleg mondható, hogy a társulat megfizette a sínek árát, mégis érdemileg, az egyenesen subventió azon társulatnak. Én nagyon jól tudom azt, hogy az ország jelen pénzügyi viszonyai mily súlyos állapotban vannak; nem egyszer kellett azon szomorú feladatra vállalkoznom, hogy egy-egy túlságos optimismus ellenében a tényleges helyzetet kimutassam. Mindamellett azon véleményben vagyok, hogy ha a törvényhozásnak csakugyan komoly akarata és szándéka a helyi érdekű vasutak felépítését előmozdítani, ha csakugyan akarja, hogy ezen törvényjavaslatnak legyen valami kézzelfogható gyakorlati értelme, akkor meg kell keresni azon módokat, a melyekkel ezen czél valósággal előmozdítható. És én azt hiszem, hogy még a mai pénzügyi helyzet mellett is találhatunk arra eszközöket, hogy az állam financiáinak súlyosabb terheltetése nélkül, a vidéki vasutak az állam
