Képviselőházi napló, 1878. XIII. kötet • 1880. április 28–május 29.
Ülésnapok - 1878-263
263. országos ülc-s májú* IS. 1880. 231 kívántató költségek fedezéséről" szóló 432. sz. törvényjavaslat iránt." Ha a t. ház a jelentést felolvasottnak veszi, (Felolvasottnak vesszük!) az első szó az előadót illeti. Hegedűs Sándor előadó: T. ház! Szegeden a 2-ik honvédkerületi, valamint a 45-ik dandárparancsnokság, továbbá egy most ott állomásozó, valamint még egy zászlóaljnak ott tervezett elhelyezése czéljából két laktanyára van szükség. A katona-beszállásolásról szóló törvény értelmében tulajdonképen a laktanyák építésére a községek hivatvák. Szeded városa azonban most nincs azon helyzetben és fájdalom, még soká nem lesz azon helyzetben, — hogy e tekintetben a törvény igényeinek eleget tényen és azért ugy czélszerüségi, mint a tulajdonképeni szükség szempontjából is e két laktanyát az állam által kell építtetni. Az erre vonatkozó törvényjavaslat van most a ház előtt. A kormány ugy szándékozik ez építést eszközölni, hogy a Ludoviea-Akadémia alapból a megfelelő összegeket kölesönkép veszi és 417 ä ér alatt törleszti; a törlesztési összegek pedig bennfoglaltatnak, mint rendesen, a költségvetésben es a költségvetés azon tételeiben, a melyek e czélra szánvák, ugy hogy ez építkezésből az államra újabb lerheltetés nem háramlik, mert az e ezímen eddig előirányzott összegekkel fedezve vannak a kölcsönösszeg kamatai, sőt részben a törlesztési részlete * is. Az égés? törlesztési összeg ugyan ugy, a mint előirányozva van, nem kerül ki; azonban tekintettel egy felől a honvédgyakorlatok alkalmával a beidézés körül eszközölhető megtakarításokra, másfelől a honvédelmi minister által tett azon Ígéret követ keztében, hogy az építési költségek még anynyira le fognak szállíttatni, hogy ez itt hiányzó csekély összeg megtakarítható lesz, a pénzügyi bizottság sem pénzügyi, sem czélszerüségi szempontból nem tett a tervezet megvizsgálása után a törvényjavaslat ellen kifogást és igy van szerencsém azt általánosságban a t. háznak elfogadásra ajánlani. (Élénk helyeslés.) Elnök: Szólásra senki sem lévén feljegyezve, azt hiszem kijelenthetem, hogy a ház a törvényjavaslatot általánosságban a részletes vita alapjául elfogadja. Következik a részletes tárgyalás. Baross Gábor jegyző (olvassa a törvényjavaslat czímét, az 1—4. §§-kaí, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök: E szerint a törvényjavaslat részleteiben is letárgyalva lévén, végleges megszavazása a holnapi ülés napirendjére tűzetik ki. Következik a napirend további tárgya: a helyi érdekű vasutakról szóló törvényjavaslat [tárgyában a pénzügyi és közlekedési bizo:tság jelentésének tárgyalása. Méltóztatnak kívánni, hogy a jelentések fölolvastassanak? (Nemi) Tehát a jelentés felolvasottnak vétetvén, az első szó az előadó urat illeti. György Endre előadó: T. ház! A közlekedési bizottság jelentésében elő vannak sorolva azon indokok, a melyekből kiindulva, a közlekedési bizottság részben hozzájárult a kormány szövegéhez és felfogásához, részben pedig attól eltérő álláspontot foglalt el. Fel vannak továbbá fejtve mindazon alapelvek, a melyeket a törvényjavaslat lényegére nézve, mind pedig részleteire nézve a közlekedési bizottság- maga előtt tartott. Azt hiszem, ezekkel szemben egészen felesleges ezen törvényjavaslatot bővebben indokolni; ha azonban netalán ellenkező vélemény merülne fel, fenntartom magamnak a jogot a szólásra. (Helyeslés.) Helfy Ignácz: T. ház! A helyi érdekű vasutak kérdése hosszú évek óta foglalkoztatja a különböző országok törvényhozásait és kormányait. Kétséget nem szenved tehát, hogy ez ugy közgazdasági, mint helyi tekintetben igen fontos kérdés ; és ha fontosnak találják ezt minden más országban, lehetetlen, hogy mi magyarok azt mireánk nézve még fontosabbnak ne találjuk. Igaza van a ministeri indokolásnak abban, hogy útrendszerünk az ország némely vidékein oly rósz és az elemi viszonyoknál fogva oly nehezen állítható helyre, hogy ezen ok is kivonatossá teszi azt, hogy mentől több helyi érdekű vasutak jöjjenek létre. Én ezen okból, valamint t. barátaim is igen szívesen fogunk hozzá járulni, minden olyan törvényhozási intézkedéshez, a mely ily vasutaknak minél nagyobb számban és minél előbbi létrejövetelét előmozdítani alkalmas; a kérdés most csak az, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat csakugyan ezt czélozza-e és ha ezt czélozza, képes-e is ezen czélnak megfelelni ? Én bátor vagyok ezt kétségbe vonni. Az előttünk fekvő törvényjavaslat tulajdonképen nem is foglalkozik azzal, a mit czímében visel, nem foglalkozik tulajdonképen a helyi érdekű vasutakkal ; mert arra, hogy ily tárgyról csináljunk törvényjavaslatot, nem elég ez a 3—4 lapocska, a mi elénk terjesztetett. Méltóztassanak megnézni mindazon törvényhozási munkálatokat, a melyek e tárgyra nézve más országokban előfordulnak és látni fogják, hosy ezek az utolsó részletekig kidolgozott oly terjedelmes munkálatok, a melyeknek tanulmányozására hetek kellenek. Igaz, hogy az indokolásban a minister nr nálunk is azt mondja, hogy ezen törvényjavaslat hosszú tanulmányozások és tárgyalások eredménye;, de ha megnézzük magát a törvényjavaslatot, valóban nem tudjuk, hol van abban nyoma a tanulmányozás-