Képviselőházi napló, 1878. XII. kötet • 1880. április 12–április 26.

Ülésnapok - 1878-240

50 legmagasabb megelégedését kegyeskedett kimondani annak működéséért; nekem is volt egy kis érdemem ezen congressusban. Lehet örülni annak, hogy utoljára mégis sikerült ezen működésnek oly irányt adni, hogy az semmi oldalról kifogás alá nem esett. A szerbek meg lehettek elégedve, hogy utoljára mégis szabad lesz nekik a törvény, a szentesített statútum alapján egyházi dolgaikat elintézni. De mily nagy volt a meglepetés, mily nagy lőn a desillusió, midőn a magyar kormány a patriarchát minden alapos ok nélkül nyugdíjazta és egyoldalúlag egy administratort nevezett ki, nem kérdezvén, nem törődvén azzal, vájjon ezen egyházi főnök tetszik-e a szerbeknek, vájjon megegyezik-e ezen kinevezés az egyházi eanoDokkal, vájjon megegyeztethető ezen kinevezés az érvényben lévő positiv magyar törvényekkel, a kormány által ő Felsége elé terjesztett és általa szentesített congressusi statútumokkal. Én, t. ház, a patriarchának úgynevezett önkéntes lemondásáról szólni nem akarok; mert ha fele igaz annak, a mit én biztos forrásból hallottam, akkor Magyarországon mi nem vagyunk európai állapotokban, hanem valóságos ázsiai állapotokban, mert az eljárás olyan, hogy csak Törökországban lehet ilyen, a hol a serailjokban van módja egyik, vagy másik pasát lemondásra kényszeríteni. De én erről nem akarok szólani. T. ház! A morális lehetőségnek bizonyos határai vannak, melyek azt a fisikai lehetőségtől elkülönítik. Ily morális lehetetlenség ugy a katholikus, mint a keleti egyházban egy püspököt, vagy egy egyházfőnöket nyugdíjazni. Épp akkorában, mikor ezen nyugdíjazás történt, itt Budapesten egy candidatushoz az államvizsgán azt a kérdést intézték, vájjon lehet-e egy püspököt nyugdíjazni. Persze a candidatus azt felelte a eanonjog szerint, hogy nem lehet; de kellett neki felelni, hogy a magyar ministereluök ur megpróbálta ezt és lehetségesnek találta. Ismeretes dolog a canonjog szerint, hogy ha egy püspökre, vagy egyházi főnökre nézve a deficientia eseíe forog fenn, akkor az nem nyugdíjaztathatik, hanem kap maga mellé egy coadjutort, segédet; de ezen coadjutort éppen azon orgánum nevezi ki, vagy választja meg, a ki maga a benificiatus. Igaz, hogy a keleti egyházban a coadjutori institutió nem igen van alkalmazásban, hanem a keleti egyházban, ha tökéletes deficientia esete forog fenn, akkor az sedis vacantiát állapit meg. Tehát deficientia esete és a tulajdonképeni lemondás a keleti egyházban épp ugy, mint a kath. egyházban azon fórum elé tartozik, melyhez a beaeficians kinevezése, vagy megválasztása; tehát i április 13. 1880. ha a keleti egyházban a coadjutori intézmény alkalmazása volna és ha a deficientia eset forogna fenn, akkor a püspöki zsinat megítélné a deficientia esetét és a congressus joga volna megválasztani a coadjutort épp ugy, mint a patriarchát. De ha a keleti egyházban a deffcientiát a sedis vacantia állapítja meg és hogy, ha ezen deficientia lemondáshoz van összekapcsolva, akkor mind annak keli megtörténnie, a mi a sedis vacantia esetén megtörténik. Minek kell történnie, az, eltekintve a keleti egyházjog, a kanonok szerint, egészen világosan, szabatosan ki van mondva az 1875-ki május 14-én kelt szentesített congressusi statútumokban. A congressusi statútum pedig, éppen a magyar törvény az 1868: IX t. ez. keretében és értelmében hozatott. Ezen congressusi statútum administratort nem ismer, a legidősebb püspök, a metropolita tanácsosai administrálja a metropoliát és ezen püspök a congressus elnöke addig, mig a patriarcha, a metropolita meg nem választatik. Igaz, hogy elébb, mint a congressusi statútum szentesítve nem volt, az állami hatalom, sedis vacantia esetén, kinevezte az administratort, de ennek soha semmi jogalapja nem volt; mert régi időben sedis vacautia esetén, a legközelebbi egyházmegyék nevezték ki az administratort és a congressusok mindenkor maguknak vindicálták ezen jogot. De, t. ház, a szentesített cougressusi statútumok után, ma administratorról szólni, ez anachronismus, sőt világos törvénysértés, mert ezen congressusi statútumokban administratorról szó sincs, hanem sedis vacantia esetén az következik be, a mit előadtam. De ha tán a t. kormány a mostani állapotokat a szerb egyházban sedis vacantiának nem tekinti, akkor a törvénysértés még flagransabb, mert akkor a kormány nem is hivatkozbatik azon abususra, melyet az állam azelőtt követett, mikor a sedis vacantia esetén, maga nevezte ki az administratort, mert az ily eljárás sérti a szerb egyház legsarkalatosabb jogát; ezen sarkalatos jog az, hogy szabadon választhatjuk egyházi főnökünket, ez már a régi szerb kiváltságokban benne van, a hol az mondatik: „liceat vobis inter vos et propria facuítate ex lingua et natione rasciana constituere Archiepiscopum quem status ecclesiasticus et saecularis inter se eligit." Tehát, t. ház, ha a magyar kormány azt véli, hogy szabad legyen administratort kinevezni kényekedve szerint, akkor mi megválaszthatjuk ugyan a patriarchát, a metropolitát s ha aztán pár hónap múlva ezen metropolita nem tetszik a magyar kormánynak, akkor nyugdíj administratort nevez ki; ez legyen a mi egyházi főnökünk, hisz ez nem egyházi főnök, hanem egy reverendába bujtatott kormánybiztos. T. ház! Én a ministerelnök úrról sok erős dolgot képes vagyok feltételezni a nemzetiségek 240. országos ül<