Képviselőházi napló, 1878. XII. kötet • 1880. április 12–április 26.

Ülésnapok - 1878-244

jgQ 244. országos ülés 4prills 17. 188Ö. tunk 10 év alatt, de azt kell tapasztalnunk, hogy éppen ez a mi fokozatos haladásunk hasonlít egy oly növény fejlődéséhez, melynek olykor-olykor elfogy az élet nedve. A t. minister ur jelentéséből méltóztatnak látni, hogy az az összeg, mely egykor egy millió frtban volt megállapítva, idők folytán leszállt 900,000 frtra, majd 800,000. azután 710,000, sőt egészen 670,000 frtra, u«:y hogy csak tavaly, midőn az állapot ennek következtében tarthatatlanná vált, emeltetett fel ezen összeg 740,000 frtra. Bátor voltam akkor a t. ház figyelmét felhívni ezen körülményre és kértem egy nagyobb összeg megszavazását, mert előre lehetett látni, hogy szemben a részint már meghozott új törvényekkel, részint a már akkor kilátásba helyezett, új költségeket föltételező törvényjavaslatokkal, az az összeg egyáltalán nem lesz elegendő az okvetlenül szükséges kiadásunk fedezésére. Azóta a tények igazolták szavaimat, mert a t. minister ur kénytelen volt már ez idén 150,000 frtnyi póthitelt kérni a múlt esztendőben tényleg kiadott költségek fedezésére, a mit a pénzügyi bizottság megtagadott. Hegedűs Sándor (közbeszól): Nem áll! Zsilinszky Mihály: Annyiban áll, hogy utasította a zárszámadásokra s ha részletesebben kellene ezt elmondanom, megmondanám a t. közbeszóló urnak, hogy a póthitel nem is egészen a múltra, hanem a folyamatban levő kiadásokra is vonatkozott, mint pl. az iparosoktatásra. Abban egyébiránt nincs semmi különös, bogy a közoktatásügyi minister póthitelt kér. De azt már nem tartom helyesnek, hogy egy régebben kitűzött czél elérésére okvetetlenül szükséges kiadások nincsenek felvéve egyenesen a rendes költségvetésbe. Mert ha helyes volt az a czél, melyet népnevelési törvényünk kitűzött magának; ha a t. minister ur ezen törvény eléréséhez fokozatosan törekszik — a mint hogy törekszik is —• akkor nekünk a törvényhozásban az arra okvetetlenül szükséges összegeket megtagadni nem lehet. (Helyeslés.) Mert ha megtagadjuk, ha nem akarjuk, vagy nem birjuk megadni azon összegeket, le kell mondanunk azon czél eléréséről, a mi pedig ez esetben egyenlő volna a népnevelés fejlődésének megakasztásával. Azt hiszem, hogy ezt senki sem akarja e házban. Legkevésbbé pedig az igen t minister ur. De ha ezt nem akarjuk, ha nem akarjuk a rendes fejlődés megakasztását, akkor nem szabad fukarkadni éppen itt, a hol a népnevelésről van szó. Akarjuk az ország, illetőleg a nemzet consolidatióját elősegíteni? Akarjuk, hogy ez a sokféle nép végre valahára megértse egymást és hogy ne nyers tömegekkel legyen dolgunk, hanem értelmes polgárokkal, akik boldogulásuk eszközeit képesek megválasztani? Akkor nem szabad tovább tűrni ezen állapotot, hogy az országban ezrekre megy azon községek száma, a hol nincs iskola. Nem lehet közönyösen nézni a minister ur jelentésében előforduló panaszokat, melyeknél fogva ő nem képes az okvetlenül szükséges kiadásokat fedezni. Méltóztassanak csak elolvasni a költségvetési indokolást, melyben utalás van azon anomáliára, mely abból származott, hogy a régebben e czélra megszavazott összeg évek során át mindig kevesbedett és abból, hogy a törvényhozás által mindig új költségek tétetnek kötelességévé. Méltóztassanak különösen figyelembe venni abbeli panaszát, hogy az állami és községi iskolák fenntartására és segélyezésére szükséges némely kiadások hónapokon keresztül fedezetlenül maradtak, hogy a segélyezésből 20% ot volt kénytelen levonni és hogy alap hiányában két esztendő óta, daczára a sokféle sürgetésnek és kérésnek, a legjobb akarat mellett sem volt képes új iskolát alapítani. Már pedig a törvény maga azt mondja, hogy ha valamely község anyagi helyzeténél fogva nem képes új iskolát építeni, ott az ország segélyezéséhez igénye van, illetőleg ahhoz fordulhat. Mit látunk a jelentésben ? Azt, hogy még ma is, a népiskolai törvény életbeléptének tizenkettedik esztendejében, a hazában 1218 oly község van, a hol semmiféle iskola nincs, melynek lakosai tehát kénytelenek gyermekeiket a szomszéd községbe küldeni oktatás végett. (Mozgás.) Sőt látjuk, bogy számtalan tanyákon és pusztákon, hol millió számra lakik a nép, 1278 oly község van, a melyben még csak mód sincs nyújtva arra, hogy az illető szülök gyermekei iskolába járjanak. Ezen számok, t. ház, élesen kiáltanak hozzánk, hogy daczára pénzügyi helyzetünknek, próbáljunk segíteni a bajon, hogy a fennálló intézetek megszorítása nélkül új intézeteket építsünk ott, a hol azokra nemzeti és kulturális szempontból a legégetőbb szükség van. Nem kívánok én palotákat, nem kívánom azt, hogy tömegesen építtessenek új iskolák. Csak azt óhajtom, hogy fokozatosan minden évben legalább egykét ily iskola építtessék, ott, a hol legnagyobb szükség van reá. Ez volna nézetem szerint a legbiztosabb mód és a legalkalmasabb eszköz a nemzeti erősödésre, melyet a képviselő urak a közigazgatási reform hangoztatása alkalmával oly szépen kiemeltek. Nem a közigazgatási hatalmaskodás és erőszak, hanem a csendes és vasmunka és a hol szükséges, ösztönzés, segélyezés által lehet e nagy czélt elérni, a mihez okvetetlen nagy tapintat kívántatik. Ez, azt hiszem, nem szorult semminemű magyarázatra. Épp azért, mert igy vagyok meggyőződve, bátor vagyok a t. háznak egy határozati javaslatot benyújtani, melynek az a czélja, hogy azon anomália, mely a minister ur jelentésében