Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-222

222. országos ülés márczius 11. 1880. 39 határozati javaslatához. (Helyeslés a szélső bal­oldalon.) E házban, hol a pártfegyelem uralkodik, a minek a költségvetés általános vitájánál oly fé­nyes jeleit láttuk, ritkán találkozunk oly jelen­séggel, minővel éppen e perczben találkozunk; t. i. hogy a pártok mindenikéből a nézetek egyike és másika mellett is állanak fel szóno­kok és a nézeteknek egyike és másika védetik. Ez kétségkívül örvendetes jelenség, mert ebből azt lehet következtetni, hogy a t. ház tagjai a jelen kérdésben a pártszigor súlya alól magukat emancipálva, kizárólag csak meggyőződésük alap­ján fogják szavazatukat jobbra, vagy balra adni. Az én nézetem azonban az, hogy a t. ház­nak legalább egy részénél ezen külön és külön gruppirozása a pártoknak nem a kérdés tökéle­tes ismeretéből ered, pedig a ház minden tagjá­nak bő alkalma volna és van a tárgynak mind jogi, mind történeti oldalával teljesen megismer­kedni, mert a t. előadó ur igen szép beszédében hosszasan előadta a kérdés történeti oldalát, elénk terjesztette mindazon forrásokat, melyek szükségesek, hogy a zsidó-alapítvány jogi olda­lát elfogulatlanul meg lehessen ítélni. De szerin­tem az igen t. előadó ur szép előadásából igen helytelen következtetést vont le, mert az ő sza­vai szerint a király ő Felsége, mint akkori absolut uralkodó, volna alapítója ezen alapít­ványnak. Ez nem felel meg a tényállásnak, mert hogy ha a zsidóságon Haynau beszedte volna az állam által kivetett contributiót s ezt, vagy ennek egy részét ily alapítvány létesítésére le­tette volna, akkor igazsága volna a t. előadó urnák. De ez nem történt; ci csiszár elengedte a contributiót és csak később az ő eultusministerének javaslatára rendelte el, hogy a zsidók a maguk számára tegyenek ily alapítványt. Tehát máig sem lehet ezen alapítyányt tulajdonképen királyi, fejedelmi alapítványnak tekinteni. (Élénk helyes­lés a szélső balfelöl.) Molnár Aladár t. képviselőtársam már ezen felfogáshoz látszik közeledni, midőn azt mondja, hogy hát jól van megengedve, faogy az akkori zsidók alapítói ezen alapítványnak; ámde azon zsidók meghaltak, nem léteznek. Kik hát azok ma, kiknek joguk van ezen alapítványhoz? Hát nagyon természetesen, a most Magyarországon élő zsidók, mert ezeknek is megvan az a qualificatiójuk, t. i. hogy zsidók, a mi akkor megkívántatott, hogy valaki ezen alapítvány alapítójának tekintessék. [Helyeslés a szélső bal­oldalon.) Az évi felfogásom szerint tehát a most élő zsidók az alapítványra nézve a jogutódok s ezen nem változtat semmit az, hogy az óta különbféle felekezetek, mások szerint pártok jöttek közttük létre. Azt hiszem tehát, világos és semmi kétség ezen alapnak jogi természetéhez nem fér. Áttérek most egy merész ugrással, hogy a t. ház becses idejét kíméljem, mindjárt arra az intézkedésre, melyet a közoktatásügyi minister ur tett, melyre nézve az ortliodos zsidóknak legtöbb — s mint ők mondják — legalaposabb kifogásaik vannak: ez a rabbi-seminarium. E tekintetben a t. minister úrtól nagyon eltérő véle­ményben vagyok, mert a t. minister ur tegnap­előtti beszédében nagy ostentantióval azt mondta, hogy ő büszke arra, hogy az ő ministersége alatt egy ilyen seminarium jött létre, pláne egé­szen gratulált magának ezért. Hát legyen sza­bad rámutatni ezen seminarium keletkezésére. (Halljuk!) Azt mondta a t. előadó ur — és ez tökéletesen igy van — hogy az ötvenes évek közepe táján, 1854-ben az akkori centralis bé­csi kormány, néhány zsidó rabbi kihallgatása mellett, ajánlotta egy Bécsben felállítandó biro­dalmi rabbi-képezdének eszméjét. Itt találkozunk tehát először ezen rabbi-képezde eszméjével. T. ház! Eltekintve mindentől, eltekintve különösen attól, hogy ildomos-e, hogy egy ma­gyar alkotmányos felelős minister, abból az idő­ből keletkezett institutió létrehozatalával büsz­kélkedjék a ház előtt, már csak egy közelebb levő dolog, hogy egy idő, a mely a concorda­tumot létrehozta, egy idő, melyben a magyar nem­zet léte tökéletesen meg volt semmisítve, egy idő, melyben a legfeketébb absolutismus zsarnoksága uralkodott e hazán, hogy egy ily időben oly eszmék támadjanak éppen Bécsben, melyekről egy magyar alkotmányos minister mondja később, hogy azok a magyar államiság, a magyar szellem érdekében általa létesíttetnek, azt nem birom felfogni. Ellenkezőleg azt hiszem, hogy azon időben, mikor az absolutismus uralkodott, közel lévő dolog volt ráteukinteni a zsidóságra és azt venni észre, hogy még minden más felekezet egy kizárólagos papikaszttal, hierarchiával bír, a mely hierarchia az absoíutistikus kormány kezében mindig hübarát, hogy ne mondjam, hű szolga volt, tapasztalták azt. hogy a zsidóság ilyen hierar­chikus intézménynyel nem bir, mert a szegény zsidó rabbi, a ki nem képeztetett nagy palotában, a ki nem járt évek hosszú során át iskolába, hanem traditionaliter tanulta tudományát, igaz, hogy a műveltség alacsony fokán maradt, de traclitionalis eljárás folytán, elsajátította azon szükségleteket, a melyek szükségesek azon csekély vallási fune­tiókhoz. melyek a zsidóknál a család fő hatás­körén kívül, az ily papszeríí egyén számára fönn­maradnak. Az ily rabbik az orthodoxok köztt még ma is léteznek, a néppel teljesen ugyan­azonos törekvésekkel, igényekkel, inteutiókkal, előnyökkel és hátrányokkal; azok nem papok,

Next

/
Thumbnails
Contents