Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.
Ülésnapok - 1878-222
222. orszftgos ülés márczins 11. 1880. 31 kok bennem az ellenkező meggyőződést szülik, melyet fájdalom! a tapasztalat is igazol. Es ez az, hogy mig a vallásügyi minister ur az e-ryik felekezetnek, a lapok meg nem czáfolt tudósításai szerint eonfraterévé lesz, addig a másik felekezetnek lelkiismeretes meggyőződéséhez nem kellő higgadtsággal és komolysággal hajlandó hozzányúlni; s mig az egyiknek túlhatalmát nemcsak fenntartani, hanem terjeszteni is igyekszik, addig a másiknak önkormányzati jogát éppen az iskolai téren sokszor, igen sokszor megtámadja, hogy ne mondjam veszélyezteti. Tudom, t. ház, hogy ezen állításom igen erős, de ha a t. ház ezt megengedni méltóztatik, be fogom ezt bizonyítani. Azt méltóztatott a t. minister ur mondani, hogy ő gratulál magának, hogy miután különböző felekezetek nincsenek a zsidóság között, csak pártok, azok részére egy közös seminariumot építtetett. Én ezen állítását a leghatározottabban tagadom és helytelenítem. Tagadom az elsőt s hiába jő segítségül Molnár Aladár képviselő ur, azt mondván, hogy a zsidók köztt nincs felekezet, csak párt, nincs külön felekezet azért, mert nincs közttük dogmatikai különbség. Sőt felhozhatják ellenem még azt is, hogy nincs közttük szertartási eltérés sem. Eri azért tagadom, hogy akár jogosan, akár alaposan azt lehessen mondani, hogy nincs közttük felekezeti különbség. Nem azt bizonyítja-e a történet, hogy egy tekintélyes vallásfelekezet, a melynek kebelében sem dogmatikai, sem rituális eltérés nem volt, csupán azon kérdés felett, hogy papjait az állam fizesse-e vagy sem, megszakadt és lett két felekezet. Szerintem azt megítélni, hogy valamely töredék, párt-e vagy felekezet? az illetőknek lelkiismereti szabadsagából folyó joga, a melyet megtámadni senki sincs feljogosítva. (Helyeslés a szélső halfdöl.) Minthogy nékem ez meggyőződésem, bocsásson meg az igen t. minister ur, ha nem gratulálhatok azon ministeri teljhatalmú eljárásnak, hogy a magukat különböző felekezetűeknek vallók részére, az ő pásztorsága alatti egy akol gyanánt, egy közös seminariumot épittetett. Ezért még akkor sem gratulálhatok, midőn azt oly színben tünteti fel, hogy ott minden magyar, hogy ott csak egy tanár van az orthodoxok kedvéért, a ki a magyar nyelvet nem birja; megvallom azonban, hogy a t. minister urnák ezen kijelentése, ha felületesen tekintjük szemkápráztató. De csakis szemkápráztató, mert önkénytelenül eszembe jut, hogy a minister urnák felügyelete alatt álló budapesti kir. magyar tudom, egyetem mellé csatolt római katholikum-seminariumban, egy tantárgy sem taníttatik magyar nyelven. Sőt tovább megyek: a nyitrai seminariumokban képzett felvidéki plébánusok azért nem bírják a magyar nyelvet, mert az előadási nyelv ott sem a magyar. En tehát a t. minister ur eljárásánál nem látom igazolva ama nagy elvet, „Quid uni iustum, aíteri aequum." Ennélfogva nem gratulálhatok neki a mai korban — a XIX ik században — mikor már szerintem a vallások tényleges egyenjogúságának ideje, nemcsak bekövetkezett, hanem a kornak elvitázhatlan követelményévé is vált. Azt mondja továbbá a t. minister ur, hogy gratulál magának azért is, mert ő tanítóképezdét is állított. Ugyanis, hol vennék a tanítókat, a zsidók különben, hacsak nem a vásáron, ha tanítóképezdéjük nem volna? Hát vennék tisztelt minister ur ott, a hol a többi vallásfelekezetek veszik, t. i. ha nem tudnának a saját pénzükön tanítóképezdét állítani és fenntartani, vennék onnan, a honnan a népoktatási törvény rendeli. í. i. az álllami tanítóképezdékből. És ha ifjaikat az állami tanítóképezdékben neveltetnék, ha tanítóikat ott vennék, akkor, ha annyira lelkén fekszik a t. minister urnák a magyar nemzetiség szempontja, azt hiszem, ezt a ezélt is hamarább és biztosabban elérhetné. Én, t ház, ezen indokok alapján, minthogy az, az általam rajzolt practicus ministeri omnipotentiát tenné íovábbtartóvá, a kérvényi bizottságnak Apáthy képviselő ur által lefejezett (Derültség) s György Endre képviselő ur által tetszetősebbé tett határozati javaslatát el nem fogadhatom. De nem fogadhatom el Molnár Aladár és Mocsáry Gréza t. képviselő urak által beterjesztett javaslatot sem, pusztán csak azon egy szempontból, mert a zsidók kérvén vei által a ház bíróul volt felkérve. Szerintem pedig a ház, midőn mint biró szerepel, pártállást nem foglalhat sem az egyik, sem a másik; fél részére. Hanem következik már, hogy beszédemet elvégezve, elmondjam felszólalásom okát s előadjam saját nézetemet. Nézetem szerint, t. ház, ezen bonyolulttá tett kérdés azonnal világossá lesz, ha a t. ház azt minden oldalt kiágazó kombináczió, vagy mellékérdek pástolása nélkül, kizárólag magánál a kérvény tárgyánál megmaradva, teszi bírálata tárgyává. Tény az ugyanis, hogy egy művelődési czélokra rendelt izraelita-alap van; tény, hogy ezen alapnak miképeni használata felett az [arra jogosultak maguk köztt megegyezni nem birnak, tény az is, hogy a t. ház eddig követett iránya a vallásszabadsági önkormányzat felé irányuló törekvéssel lenne kénytelen szakítani és eddigi múltját megtagadva, ezen téren is a reactio terére lépni, ha akár egy, akár másik felekezet mellett pártállást foglalva, kellőleg nem méltányolná a másiknak lelkiismereti szabadságát és meg akarná semmisíteni egyiknek, mint másiknak önkormányzati jogát. Szerintem mind a három
