Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-236

326 236. országos ülés április 8. 1880. grammját, fejtse ki, hogyan fogja fel az ország anyagi helyzetét, mit vél e helyzet javításáraeszközlendőiiek s melyek eszméi és melyek eszközei a bevallottan létező súlyos bajok elhárítására. És midőn jövendőbeli eljárásának tervét előadni vonakodott, az ellenzék egy pénzügyi mellett egy közgazdasági parliamenti enquéte kiküldését is javasolt a háznak s ezt nyiltan azzal indokolta, hogy a kormány nem birván a helyzet ismeretével és nem levén képes annak remediumát megjelölni, szükséges, hogy az eszmék tisztázása végett, a hiányzó kormányi initiativát, a törvényhozás a maga initiativájával pótolja. Az ellenzék ezen fellépése véleményem szerint teljesen correct volt, mert ez kétségtelen, hogy a fennálló kormánynak mindenekfelett kötelessége azon helyzetet, melynek alapjáu működni hivatva van, a lehető legjobban felismerni s tisztába jönni azon utak s módok iránt is, melyek segítségével a helyzeten javítani kell. (Igaz!balfelöl.) És hát milyen állást foglalt el a kormány s minőt különösen a t. kereskedelmi minister ur ezeu legfőbb kötelességével szemben? Figyelmesen végig hallgattam akkor s újból elolvastam most múlt évi február hó 24-én tartott költségvetési nagy beszédét, mert a válasz ezen kérdésre, abban foglaltatik. Ezen beszédében a kereskedelmi minister ur, legelőbb is mentegeti a kormányt, mely a létező bajoknak egyáltalán nem okozója, elbeszéli erre a vasutak keletkezésének részletes történetét s hosszasan foglalkozik külön minden egyes tárcza bajos ügyeivel, azután pedig kimondja, hogy az ő tárczája körében a lótenyésztés emelésén kivül alig történt valami, mert a mi történt, az figyelmet nem igen érdemlő csekélység, de ezzel szemben sajnos, kimondja egyúttal azon véleményét is, hogy ott egyes dolgok kivételével, minő pl. a bor piaczának szélesbítése, alig is lehet valamit tenni, mert azt csak nem kívánhatni a kormánytól, hogy arra tanítsa az embereket, miként járjanak el magángazdaságuk körében, hogyan műveljék a szőllőt, hogyan termeljék a dohányt és hány szálat ültessenek egy négyszögölnyi területbe. Ugyanazon beszédének a végén pedig gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam indokolását, melylyel a közgazdasági enquéte eszméjének jogosultságát bizonyítá, tűzijátékhoz hasonlította, mely szikrázik egy darabig, azután] bizonyos magasságban egy nagyot puffan és hátrahagyja maga után a régi sötétséget. Nem kellett tehát a t. kereskedelmi minister urnák, ámbár maga is bevallotta, hogy a közgazdaság terén alig történt valami és hogy maga is a régi sötétség homályában leledzik, nem kellett neki felvilágosítás, melynek fényénél az általa ugyanakkor annyira hangoztatott tettek mezején eligazodhatott volna. (Igaz! balfelöl.) Ez volt azon felfogás, melylyel nehéz hivatásának teljesítését megkezdte, ő kormányozhatni vélt nagyobb alapvető gondolatok nélkül oly szellemű kényelemmel, miatha az ország ügyei a legnagyobb rendben lennének s intézői hivatással akart birni világos eszmék és megállapodott elvek nélkül. Nem állíthatta ugyan, hogy a helyzet ismeretével bir, de nem is törekedett a hiányzó ismeretek birtokába jutni. És ha már politikai álokok miatt a parliamenti enquéte eszméjét, mely az ellenzéktől származott, elfogadhatónak nem találta, nem kereset módot arra sem, hogy a közgazdaság kórisméjét és gyógymódjának directiváit, a mindig rendelkezésére álló administrativ utón megszerezze magának. (Igaz! balfelök) Pedig hát más hasonlíthatlanul kedvezőbb viszonyok köztt levő államokban, a parliamenti enquéte gondolatától sem iszonyodtak a kormányok anynyira, mint nálunk. Tudjuk például, hogy az angol törvényhozás a királynő beleegyezésével, tavaly rendelte el az ottani mezőgazdaság nagyobbmérvű tanulmányozását, melyet épp ugy foganatosítanak, mint a hogy az nálunk volt contemplálva. Be kellett volna utazni az országot, hogy a bajok lényegeiről és mérvéről teljes közvetlenséggel értesülhessen a bizottság. Erre a kormánypárt padjairól azt mondták, hogy az utazó képviselő ügynökök, igen mulatságos alakok lennének s náluk csupán vidékenkint velük előforduló jelenetek lehetnének mulatságosabbak. És ime esak nem régen olvashattuk az angol lapokban, hogy a parliamenti enquéte az ország minden részeiben, sőt a külföldön, névszerint Amerikában is járt; kiküldötteinek adatait éppen most rendezi és hogy jelentését azok alapján nem sokára be fogja a törvényhozásnak mutatni. Angliában tehát ezen eljárást nem tartják nevetségesnek, ellenben nálunk maga a kereskedelmi minister is helyeselte, midőn azt a ház túlsó oldalán egyesek (Igaz! balfelöl) képtelenségnek igyekeztek feltüntetni. És hát mit mondott, tisztelt ház, a magyar társadalom ezen felfogásra? Vájjon helyeselte a közgazdasági ügyek vezetésének ezen irányát ? Belenyugodott-e abba, hogy a dolgok ezentúl is ugy alakuljanak, mint eddig alakultak, a hogy tudniillik a véletlen hozta magával ? Soha kormány felfogását a nemzet épp érzéke jobban nem desonálta, mint éppen ezt, mert hála a társadalmunkban rejlő életképesség csiráinak, az érdekelt közönség maga vette kezébe a kezdeményezést és minden téren megindult egy oly nagybecsű közgazdasági mozgalom, mely-— jól mondta Lukács Béla t. képviselőtársam — a maga imposans fejlődésével a kormánynak is tiszteletet parancsolt és ha az általa felkarolt fontos érdekek részére a kormány jóakaró támogatását rögtön nem is volt képes kieszközölni, de legalább annak nyiltan ellenséges magatartá-