Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-230

232 230. országos ülés márczins 20- 1880. dése alapján a szóban levő egyén kiadatását elrendeli, azon perezben el fog bocsáttatni az intézetből, addig pedig a törvények ellenére nem bocsátható el. (Élénk helyeslés.) Ezek után kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés.) Helfy Ignácz : T. képviselőház ! Már akkor, midőn interpellatiómat megtettem, voltam bátor kijelenteni, hogy csupán azon szándék által vezéreltettem, hogy miután azon hirek a közönség körében el voltak terjesztve és a rokonok mindenütt, nyilvánosan is kijelentették, hogy meg vannak győződve, hogy az az ember nem elmebeteg, éppen azért, mert országos intézetről van szó, ezen ügyre nézve itt a házban a legilletékesebb hatóság, a belügyminister nyilatkozzék. En köszönettel veszem, hogy az igen t. belügyminister ur kérdésemre oly részletesen volt szíves válaszolni. Én ezen adatokat, mint magánember, természetesen nem vagyok képes megítélni. Tény például, hogy, mig egyfelől az igen t. belügyminister ur azt mondja, hogy ez a szerencsétlen Egerzeigcr öngyilkossági mániában szenved, én szemben állok egy tanúval, a kit magamhoz hivattam, daczára annak, hogy írásban nyújtotta nekem át azt, a mit a minister urnák átadtam, magamhoz hívattam, hogy kihallgassam ; s ő, a ki valami 11 hónapon át volt a beteg ápolója, kijelentette, hogy annyira meg volt nyugtatva azon ur magaviselete által, hogy — a mi különben tiltva van — kést adott kezébe, melylyel almát hámozott és a kést a legnyugodtabb lelkiismerettel adta neki, mert tudta, hogy a legkisebb veszély sem forog fenn. De mindamellett, hogy ily ellentétekkel állok szemben, a t. minister ur, a ki felelős a törvény szerint, szavainak hitelességében nincs jogom legkevésbbé kételkedni. En tehát elfogadom ugy a mint van, mindaddig, mig hasonló positivitással az ellenkező bebizonyítva nincs, én kénytelen vagyok az igen t. minister ur válaszát tudomásul venni. Engedje meg azonban a t. ház, hogy megragadjam az alkalmat egy kérés kifejezésére. Tény, különösen pedig azon idő óta, hogy ezen interpellatiót a házban megtettem, több oldalról beszéltek nekem, nem mondom hasonló esetet, de mindenesetre arról, hogy mily roppant könnyűséggel lehet itt nálunk egy embert a tébolydába bevitetni. Én azoknak sem adok feltétlen hitelt, ámbár bizony néhány esetet hitelt érdemlő emberek beszéltek el nekem. Én tehát csak arra kérném fel a t. belügyminister urat, hogy ez iránt mégis valamivel többet, mint a törvény előir, tenni méltóztassék és pedig intézkedjék akként, hogy ez a közönségnek tudomására jusson. Én például annyit tudok, hogy azon országban, melyet hazánkon kivül legjobban ismerek, Olaszországban, mikor ily eset fordul elő, rendesen három hónapig egy erre alkalmas átmeneti stádiumban tartatik az illető, mert arra nem elég egy-két hét, hogy positive kitudassék, vájjon egy ember elmebeteg-e vagy nem és csak hosszú fokozatok után teszik át az intézetbe. S még akkor is, ha nem dühöngő beteg, a rokonok kérésére ki szokták adni, már csak azért is, hogy ezek megnyugvást szerezhessenek maguknak. Ezeket általánosságban előadván, a belügyminister ur válaszát tudomásul veszem. Tisza Kálmán belügyminister: Mind a mellett, hogy t. képviselőtársam tudomásul vette a választ, bátor vagyok megjegyezni, hogy hiszen szerencsém volt elmondani, hogy itt is megfigyelés alá vétetett azon egyén; de szerencsém volt elmondani azt is, hogy a megfigyelés után a végleges felvétel az intézet nevében kimondatik ugyan, de ugyanakkor a jelentés a törvényszékhez megtétetik s ez mondja aztán ki a gondnokság alá helyezést az esetben, ha a végleges felvételt a téboly bebizonyítottsága folytán igazoltnak látja. Azt hiszem tehát, hogy ha csak a tébolyda! kezelésen és a belügyminister felügyeletén kivül a törvényszéket is azon gyanúba keverni nem akarjuk, hogy könnyű szerrel valakit, valaki kedvéért felvétet a tébolydába, nem lehet mondani, hogy törvényeink és a fennálló gyakorlat szerint a kellő óvatosság meg nem tartatnék mindenütt. (Helyeslés.) Ez az egyik. A másik pedig az, hogy — és bocsásson meg itt nekem a képviselő ur, — egy ápolónak tanúságát és ha lesznek még ketten vagy hárman is, azon tekintetben, hogy megítélni bírják, vájjon tébolyban szenved-e az illető, sem az intézeti orvosokkal, sem dr. Schwartzerrel, dr. Kétlyvel és a többi szakférfiakkal szemben indokul arra, hogy ez kétséget támaszszon valakiben, el nem fogadhatom. (Helyeslés a jobboldalolt.) Sajnálom, hogy a t. képviselő ur, ha már ennyire ment, meg nem nevezte az ápolót, mert itt van lajstroma valamennyi ott szerepelt ápolóknak és ki van irva az is, hogy melyik, miért lett az intézetből elbocsátva. Talán reá lehetett volna akadni azon nagy férfiura is, a ki az összes orvosi facultás felett tud ítélni a tekintetben, hogy valaki elmebeteg-e, vagy nem. (Derültség.) Ezeket megjegyezvén, kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatik a t. ház tudomásul venni a minister ur válaszát? (Tudomásul veszszük.) Tudomásul vétetett. A főrendiház részéről érkezett izenet. B. Rudnyánszky József a főrendiház jegyzője: N&gymélt. elnök! t. képviselőház! A főrendiház az 1875 VI. t. ez. " 1-ában foglalt