Képviselőházi napló, 1878. XI. kötet • 1880. márczius 10–április 10.

Ülésnapok - 1878-230

230. országos ülés márczius 20. 1880. 231 ján az elmebetegséget constatálván, a betegnek gondnokság alá helyezését elrendelte és gondnokul dr. Török Béla budapesti ügyvédet kinevezte. Ez volt az ügynek első egészen szabályszerüleg lefolyt stádiuma. Midőn később ugy a rokonok nyugtalankodtak, mint utolsó stádiumban hírlap slag, gondolom a „Neues Pester Politisches Volksblatt" vagy „Woehenblatt", vagy nem tudom hogy hívják, erről igen izgató czikkeket közölt, én kötelességemnek tartottam egyfelől a dolog mibenlétéről a közönséget hírlapi közlemény utján is felvilágosítani, de másfelől éppen azért, mert éreztem ezen ügy fontosságát, felszólítottam az illető gondnokát, hogy folyamodjék ő maga az iránt, hogy hatóságilag — nem az intézeti orvosok által —- az illető betegnek állapota megvizsgáltassék. Ez meg is történt, dr. Schwartzer, dr. Kétly és dr. Warsalik, tehát az intézethez nem tartozó, gondolom szakértelmükre nézve kifogás alá nem eshető orvosok által 1879-ben újra constatálva lett, hogy azon szerencsétlen férfiú valóban elmebeteg, még pedig ugy magára, mint a közelében levőkre nézve veszélyes elmebeteg; a mennyiben magát illetőleg öngyilkossági mániában szenved, a közelében levők iránt pedig gyakran igen felhevült, feldühödött állapotba jővén, hasonlólag veszélyessé válhatik. így állván a dolog és ez ismét az intézeten kivül álló szakemberek által constatáltatván, igen természetes, hogy az illető beteget a tébolydából távozni engedni nem lehetett. De a tébolydai főorvos a maga részéről is, bár ismerte kötelességét, hogy neki magában attól az egyéntől szabadulnia nem leher, mégis, mert ő reá is kellemetlenül hatottak a történt felszólalások, még azt is megkísértette, hogy az elmebeteg — gondnokának kérelmére — a budai irgalmasok gyógyosztályába átszállittatott. Alig volt azonban pár napig ezen kórházban, a gyógyosztály vezetői kérve jöttek a belügyministeriumhoz, hogy a beteg szállittassék el onnan az országos intézetbe, mert mióta ott van, a rokonok és más némely emberek zaklatásaitól nyugodni nem birnak. És midőn még az is hozzá járult, hogy azon intézet vezetője egész egyenességgel megmondotta, hogy azért is óhajtja, hogy ez az egyén onnan eltávolittassék, mert ő reá pressió gyakoroltatik oly végből, hogy jobb meggyőződés ellenére is szabadon bocsássa, az illető ismét, a kellő hatósági intézkedések utján az országos tébolydába visszavitetett. Közben 1879 vége felé az általam említett gondnok a gondnokságról leköszönvén, a fővárosi gyámhatóság által most legújabban a beteg gondnokává neje neveztetett ki. Most legújabban, mondom, mert mindenütt constatáltatott az, hogy mindezen panaszok alaptalanok és a bíróság ismételt vizsgálatai az elmebetegséget bebizonyították. Én különben a magam részéről most is és minden perczben megengedek időről időre a törvény korlátai köztt felülvizsgálatot, de azt hiszem, hogy abban igazat fog nekem adni nemcsak a t. ház, hanem maga a t. képviselő ur is, hogy egyfelől magát az intézetet sem lehet annak kitenni, hogy minden felszólalásra, már bíróilag ismételten alaptalanoknak constatált állításokra, folytonos vizsgálatokkal zaklattassék; de másfelől igazságot fog nekem adni abban is, hogy maga a beteg miatt is kötelessége, az intézetnek gondoskodni róla, hogy ő folytonos zaklatásoknak ki ne tétessék, mert orvosi hivatalos jelentések constatálják, hogy valahányszor tudvalevő rokonai a beteget meglátogatták, ez az ő állapotára a legrosszabb, a legizgatóbb, a legkeservesebb hatással volt. Midőn ez szóba hozatott, én ugyan természetesen nem rendelhettem el, hogy akármikor valamely rokon látogatására jön, ez bocsáttassák hozzá; de mégis elrendeltem igenis azt, hogy időnkint akkor, midőn a beteg állapota nyugodtabb, rokonait a látogatástól eltiltani nem szabad, sőt ily viszonyok között, ily momentumokban meg kell engedni, hogy időnként meglátogathassák. Ez az t. képviselőház, a mit elmondani szükségesnek tartottam, mert hiszen némely részletekre nincs miért kiterjeszkednem. Kincs miért kiterjeszkednem pl. arra, hogy a rokonoknak már egy fogadott ügyvéde jött hozzám 1879-ben és panaszt adott be, de utóbb maga annyira meggyőződött arról, hogy mily rósz útra hagyta magát téríttetni, hogy a panaszlevél visszaadatásáért rimánkodott, a mit ugyan — egész őszintességgei megvallom — megtagadtam, mert szemben a követett eljárással, szükségem van ezen iratokra, hogy az intézetet és a belügyministeriumot minden viszonyok között igazolhassam. Ismétlem, hogy ezen, inkább csak illustratióul szolgáló részletekre bővebben nem terjeszkedem ki. Azt hiszem, constatáltam, hogy az illetőnek felvétele a törvényeknek és a fennálló szabályoknak megfelelőleg történt; azt hiszem, constatáltam, hogy midőn a rokonok által nyugtalanság támasztatott: túl is azon, a mi okvetetlen kötelesség lett volna, provoeáltam az intézeti orvosok elkerülésével, a törvényszék által kijelölt más szakértők által való megvizsgálást. De azt hiszem másfelől, hogy midőn a törvény azt mondja, hogy ha valaki gondnokság alatt van. — addig, míg öt a szakvélemény meggyógyultnak nem mondja — esak a gondnoki hatóság, tehát a törvényszék beleegyezésével bocsájtható el az intézetből: nem tehettem és nem tehetek egyebet, mint azt, a mit a rokonok utolsó folyamodványára is megtettem, hogy utasítottam őket, forduljanak az illetékes gondnoki hatósághoz s a mely perczben azon hatóság saját meggyozö30*