Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-208

m •208. országos ttlés február 24. 1880. szólalásommal sikerült bajainkra némi világot vetni, úgy ezen felszólalásom talán nem volt egészen haszontalan. Hiszen az orvos sem orvosolhatja a beteget, ha nem tudja, vájjon az illető vérhiányban, avagy vértolulásban szenved-e. Elmondtam nézeteimet, útbaigazításukat, czáfolatukat szívesen elfogadom. De ha van abban igaz, lehetetlen, hogy befolyást ne gyakoroljon közgazdasági teendőnkre. Itt határozottan szakítanunk kell az eddigi rendszerrel. Lehetetlen uraim, a mennyiben önök bajainkat társadalmiaknak neveznék, hogy az alapokoknak ismerete vigasztalólag ne hatna, nem mentene fel azon öntudattól, mintha a népünk vagy legalább annak bizonyos osztályai elvesz tették volna — életképességüket. Lehetetlen, hogy ha az igaz, a mit mondani bátor voltam, hogy ne legyen mély befolyással közigazgatási nagyszerű teendőinkre és összes törvényhozási feladatainkra. Lehetetlen, hogy ne mutassa, tárja szemünk elé, hogy az 1848-iki esztendő számos gyűrűk láaczolatát képezi. Van ezen gyűrűk köztt és pedig számos, mely őrök becsű drágakövet tartalmaz, de van olyan, melyről most megmondhatjuk, hogy nagyon kérdéses, vájjon nélkülözhetlen szemét képezi-e a lánczolatnak. Kimondom nyíltan, ámbár azonnal reaktióval fognak vádolni. Az ősiségnek hirtelen eltörlését értem. Hisz az 1848. törvény is csak elvileg mondta ki és annak szabályozását a jövő országgyűlésre bizta, mely azonban annak meg nem felelt. Tudom t. ház, még inkább ezen házon kivül a publicisticábaü reactióval fognak vádolni. (Halljuk!) Mit látunk t. ház, Angolországban? Tudvalevő dolog, hogy az angol alkotmány a gentryn és a nobilityn alapszik és e kettőt fenutartja az ősiség, a mely pedig sokkal szigorúbban gyakoroltaíik ott, mint a régi időkben nálunk gyakoroltatott. S mégis Angolországot HZ alkotmányosság, a szabadság hazájának nevezzük. Most rendesen a felett foly a vita, vájjon valamely intézmény liberalis-e, vagy eonservalis. Tudom, hogy ezen eszmék itt-ott helyet is cseréltek, íle a közvélemény mégis ezen eszme körül csoportosul, értve a conservalismus alatt a centralisatiót, az erős állam kezét. En azt hiszem, ideje valahára, hogy ezen régi divattól elszokjunk és azt kérdjük, vájjon valamely intézmény alkalmas-e arra, hogy az ország bajain segítsen? Ismerem azon ellenszenvet, mely hazánkban a conaervativ név ellen uralkodik. Rejlik ez részben a nép szabadságszeretetében, de e szabadságszeretetet én sokkal mélyebben fekvőnek tartom, mintsem, hogy a nemzet meg tudna elégedni az álszabadsággal, a chablonnal. Okai ez ellenszenvnek tagadhatatlanul maguk a régi eonservalisok. Tudjuk, hogy a közönség az aulicusokkal azonosította őket és ultramontauismussal vádolta. Midőn ezt constatálom, nem akarok a vallásosság ellen vádat emelni, isten ments; én e tekintetben is talán eltérek a modern, chablonszerű politikusoktól. Én azt hiszem, egy egészséges népnek kell, hogy vallásos legyen; de mind a mellett nem habozom kimondani, hogy nem kívánom, hogy azon túlzó tendentiák, azon túlzó irány, mely a meghalt pápa alatt nyilvánult oly élesen és mely nálunk nem talált eddig termő talajra, ezentúl meghonosuljon. Hogy minden félreértést kikerüljek, t. ház, (Bálijuk!) kijelentem, hogy én, nem valamely párt megbízásából szólok, sőt tudom, hogy a pártnak, melyhez tartozni szerencsém van, nem lesz tetszésére, (Halljuk!) ha kimondom azon egyéni meggyőződésemet, hogy szerintem azon férfiaknak, azon pártnak, melynek lesz bátorsága egészséges couservativ irányt inaugurálni, de mely férfiak egyszersmind be tudják bizonyítani, hogy politikájuk nem schwarzgelb és nem ultramontán, ezen párté a jövő. Ha ehhez egyik pártnak sincs bátorsága, akkor be fog következni a reactio. De nem az, melyet lehet öntudatos fordulatnak, a nemzet lelkiismeretének, lehet egy egészséges iránynak nevezni, de melyet hasonlíthatnánk egy ellenséges rósz szellemhez, mely a nemzetet megfosztja utolsó erejétől, hogy rabszolgává tegye, hogy örvénybe taszítsa. Másrészt be fog következni a forradalom. A mi a reactiót illeti, {Ugrón: Itt van már!) igaza van Ugrón t. barátomnak, benéz már az ajtón. Hallottuk tegnap a ministerelnök ur szájából, hogy a sajtószabadság megszorítására már is készen vannak a novellák. Tudom, hogy a sajtónak igen sok visszaélései vannak s bátor leszek annak idejében azok meggátlása czéljából némelyeket elmondani. De most egy veszélyes kísérlettel állunk szemben. Ott kezdik a reactiót, a hol sohasem kellene kezdeni. Akármit mondunk, ezen készülődés nem egyéb, mint a szabad véleménynyilvánítás megszorítására czélzó törekvés. Már két esztendővel ezelőtt irt a kormánypárt egyik tagja, Emmer Kornél tisztelt barátom egy brochuret, melyben egyenesen követelte, hogy a sajtóvétségek elvonassanak az esküdtszékektől és a rendes bíróságok elé utasíttassanak. Meglehet, hogy Emmer Kornél t. barátom ma már más nézetben van. Én legalább nem rég egy előadást hallottam tőle, melyben a felső bíróságoknál behozandó szóbeliség és közvetlenség mellett emel szót. Én részemről nem akarom ott kezdeni, hogy a szabad szellemet megöljem, azon szellemet, melyet még az absolut Frigyes és József császárok is tiszteletben tartottak, jól tudván, hogy nincs más út az igazság felderítésére, mint a vélemény szabad nyil-