Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-206

50 206, országos ttlés február 21. 1880. napi kenyeret képezik és a melyeknél lehetetlen, legalább egész általánosságban és restrictió nélkül, a sajtóra visszahárított vádat és támadást elfogadnom, mint hogy ha ily kórtünemények felderítése, a nemzet elleni kötelesség megszegése volna; nem, e theoriát, mely utóvégre a politikai orgazdaságnak egy nemére vezetne, el nem fogadhatom. A hol igaz baj van — de legyen igaz — a hol ezen baj közérdeket sért s a hol az orvoslásnak más módja nincs, mint a nyilvánosságra apellálás, ott cum moderamine in culpatae tutelae ez nemcsak joga, de kötelessége a nyilvánosság minden orgánumának, mint végső eszköz. (Helyeslés balfelöl.) De mint mondám, én mindezen esetek egyenkint felsoro ásába nem bocsájfkozora. Egy azonban van közttük; sz utolsó, mely, miután a kormányzattal közvetlen összeköttetésben áll, mindenesetre felhozandó. Ertem azon botrányos állapotokat, melyek az ország két déli megyéjének közigazgatásában előfordultak. Lehetséges és megengedhető-e az t. ház, hogy egy oly megyében, melyben a törvényhozási autonómia felfüggesztve van és a kormány korlátlanul rendelkezik, hogy ottan évek óta hivatalos pénzeknek rendszeres sikkasztása előforduljon? Hogy ez történjék oly egyének által, kiknek gyanús voltára, a közhangulat ismételten figyelmeztetett ? Hiszen én magam, azon megye viszonyaitól oly távol állok s mégis, mennyit hallottam sok idő óta az ottani viszonyokról; lehető-e tehát az, hogy ily állapot létezzék és folyjon évekig a nélkül, hogy oly kormány, mely az erkölcsi felügyelést kellő gonddal és szigorral teljesíti, arról értesítve ne legyen és a gazt, a hol van, ki ne pusztítsa tűzzel és vassal, ha kell, minden tekintet nélkül az egyénre. {Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Oly állapotok ezek, melyek a felügyeleti és ellenőrzési kötelesség kelleténél lazább gyakorlatából származtak s a nemzetet súlyosan és érdemetlenül compromittálni teljesen qualificálva vannak. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) En azt hiszem, hogy elvesztette a nemzet vezetésére való hivatását e kormány, már csak azon okból s már csak azért is, mert azt az éberséget, melylyel a nemzet legszentebb kincsére őrködni tartozik, kellő erélylyel gyakorolni nem tudja. (Helyeslés a baloldalon.) Ez, t. ház, a Lukács képviselőtársam által tegnap használt ég sokak által neheztelt azon kifejezésnek, általános kormányzati képtelenség, superlativusa. Azért összevonva azokat, miket előadásomban az ország általános helyzetére nézve elmondani bátor voltam, lehetetlen meg nem emlékeznem arról és lehetetlen a háznak meg nem emlékezni arról, hogy reformműködés in abstracto, vagy reformmuködés pusztán a törvényhozás által, vezetés nélkül, nem képzelhető s hogy ezt a vezetést senki más, mint a kormány nem gyakorolhatja; és hogy a gyakorlati politikus, midőn magának a bajból való kibontakozás kérdését felteszi, lehetetlen, hogy egyszersmind fel ne tegye azt a kérdést: Hivatva vannak-e e reformműködés keresztülvitelére azon férfiak, a kik jelenleg a kormány padokon ülnek? És miután az állami élet legfőbb feladatain, az általunk megoldandó legsürgősebb kérdéseken, a pénzügyi, közgazdasági és administrativ kérdéseken végig jártattam szemeimet, a tények objektív észlelése folytán, kénytelen voltam arra a meggyőződésre jutni, hogy a jelen kormány, a mely tervszerű pénzügyi politikával nem bir, tervszerű közgazdasági politikáról még csak nem is álmodozik, a közigazgatási reform égetővé vált keresztülvitelére nem alkalmas, de még a jelenlegi közigazgatási törvények alkalmazásában sem bir az éberségnek, az erélynek és a szigornak azon fokával, a mely szükséges, hogy a legjobb szándék mellett is elkerültessék a nemzet jó hírnevének compromittálása, lehetetlen más eredményre jutnunk, mint arra, hogy a jelenlegi kormány mindezen feladatok teljesítésére nem bir képességgel és hivatással. (Ugy van! balfelöl.) Ily értelemben, t. ház, midőn a budgetet elvtársaim által jelzett parlamenti praxis szempontjából, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom, magam és elvtársaim nevében bátor vagyok egy határozati javaslatot beadni, a mely, midőn a kormányról hozott ezen Ítéletünket kimondja, egyszersmind jelzi a főbb irányokat, a melyekben a reformnak nagy művét megindítandónak véli, mert ki emeli azon főbb kérdéseket, a melyek megoldandók mindenki által, a ki igényt akar tartani arra, hogy a nemzet ügyeinek vezetésére hivatva van. Ivánka Imre (közbeszól): Ez programm! Gr. Apponyi Albert: Egy t. képviselő ur a túlsó oldalról közbeszólott s azt monda, hogy ez programm! (Halljuk! Halljuk!) Hát t. képviselő ur ez nem programm abban az értelemben, a mely ezen szóhoz, az eddigi gyakorlatok után, sajnosán fűződni szokott, hogy t. i. az állami élet minden ágára és minden képzelhető kérdésére nézve, bizonyos örök igazságok, több-kevesebb elegantiával elmondassanak és azoknak porrátörése után, ezen por a nemzet szemébe hintessék, (Élénk helyeslés és tetszés balfelöl) De programm igenis, ha ugy akarjuk, abban az irányban, hogy tisztán a gyakorlatiasság álláspontjára állva, jobbra-balra kerülve minden doetrinarismust; második sorba helyezve mindazon kérdéseket, a melyek, bármily fontosok is, a nemzet élet- vagy halál-kérdésével directe össze nem függnek, kiemeli azon négy fökér-