Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.
Ülésnapok - 1878-220
220. országos ülés márcztus 8. 1880. 379 Bizonyára félreértette a t. igazságügyminister [ ur a 17. §-ra tett észrevételemet, mert én nem azt mondtam, hogy az nem hatalmazta fel a ministeriumot, hanem nem hatalmazta fel szabályrendelet* kibocsátására vizsgálat iránt; és ez nagy külömbség. Másodszor kötelességemnek tartom a 33. §. értelmében is most már a t. minister nyilatkozatára kifejezni véleményemet, midőn azt mondja, nem lehet megengedni, hogy a felelős szerkesztő oda álljon s a szerzőt felmentse. Engedjék meg, hiszen lehetetlenséget kivannak; mert mihelyt a felelős szerkesztő akarja, a szerző nem lesz kipuhatolható. Mert ő azt mondja, elégetem a kéziratot, nincs meg az iromány. De hogy még egyet hozzak fel, én voltam már e képviselőház többségével szemben, midőn egy sajtóügyben a szerző tudva volt és a ház többsége helytelenül a törvény ellenére azt mondta, a szerkesztőt vonom felelősségre. En helytelenítettem azt akkor is, helytelenítem most is, de ebből nem következik az, hogy oly okoskodásokkal lépjünk itt elő, a melyek először lehetetlenséggel is határosak, másrészről helytelenek, A kormány részéről jelen vannak: Pauler Tivadar, Trefort Ágoston, Péchy Tamás, b. Kemény Gábor, Bedekovich Kálmán, Tisza Kálmán, gr. Szapáry Gyula, Szende Béla. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) | mert ha a szerkesztő oda áll és azt mondja, én helyt állok, hogy mégis házkutatásokat rendeljünk el, ez nem igazolható eljárás. Kérem a tárgyalás kitűzését. [Helyeslés a. szélső balon.) Elnök: Felteszem a kérdést. (Halljuk!) Méltóztatik-e a t. ház az igazságügyminister ur válaszát tudomásul venni'? Igen, vagy nem. (Felkiáltások. Igen! Nem!) A kik tudomásul veszik, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség a minister ur válaszát tudomásul veszi. A holnapi napirendet illetőleg van még előterjesztésem. (Halljukl) Mint a ház méltóztatott elhatározni, mindenekelőtt tárgyaltatni fog a közmunka- és közlekedési minister urnák jelentése, mely szerint Kende Kamit képviselő ur kormánybiztossá neveztetett ki és ezzel összeköttetésben Kende Kanut képviselő urnák a házhoz intézett kérése a távozás hatási engedélyi illetőleg. Azután következik a ma letárgyalt törvényjavaslatok harmadszori felolvasása. Végre pedig a kérvények 28. és 29. sorjegyzéke. Ezzel az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 óra 12 perczkor.) Baross Gábor jegyző (olvassa a múlt ülés jegyzőkönyvét). Elnök: A múlt ülés jegyzőkönyve ellen észrevétel nem forogván fenn, azt ezennel hitelesítettnek nyilvánítom. Az elnökség részéről van szerencsém beterjeszteni : A főrendiház elnökének átiratát, melynek kapcsán Bosznia és Herczegovinának az 1878. évi július hó 13-án kelt berlini szerződés által az osztrák-magyar monarchiára átruházott közigazgatása tekintetében szükséges intézkedésekről szóló szentesített törvényczikknek az országos 48* Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Baross Grábor jegyző ur fogja vezetni; a szólni kívánók neveit egyrészről Antal Gyula, másrészről br. Mednyánszky Árpád jegyző urak fogják feljegyezni. Hitelesítés végett a múlt ülés jegyzőkönyve fog felolvastatni. 220. ORSZÁGOS TJLES. 1880. évi márczius hó 9-én. Szlávy József elnöklete alatt. Tárgyai: Jegyzőkönyv-hitelesítés. Elnöki jelentés a főrendi háztól átküldött elhelyezési nyugtáról a bosnyák közigazgatási törvényt illetőleg s a beérkezett kérvényekről, A pénzügyi bizottság jelentése az indemnyti törvényjavaslatról. Kende Kanut távozhatási kérvényének tárgyalása. Az osztrák-magyar bank alapszabályairól szóló törvényjavaslat harmadszori fölolvasása; az állami kölcsönök törlesztéséről szóló törvényjavaslat harmadszori fölolvasása, a földtehermentesitési kötvények törlesztéséről szóló törvényjavaslat harmadszori fölolvasása. A kérvények XXVIII. és XXIX. sorjegyzékének tárgyalása. Rudolf foherczeg és trónörökös eljegyzésének bejelentése s örvendetes tudomásul vétele. B. Kemény Gábor föídmivelési minister válasza Ugrón Gábor és Bernáth Dezső iníerpellaíiójára.