Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-217

302 217. országos ülés márcíins 5. 1880. akkor a nevetségességnek és könnyelműségnek színében fogod feltüntetni a kormányt; ez esetben örökösen, mint Damokles-kardja fog a kabiuetkérdés fölötte lebegni, azt hiszem, ez nem helyes eljárás. Más országokban is nagy, világhírű pénzügy érek, mint G-ladstone, Law, Léon Say, igy tettek és különösen Léon Say, éppen a conversió kérdésével másfél évig húzta a franczia közvéleményt; mindezek igy tettek, mig végre visszavonták, vagy a pressiónak engedve, másítgatták, vagy egészen megsemmisítették javaslataikat; de hogy e miatt a könnyelműség, a helyzetet nem ismerés vádja érte volua őket, én nem ismerhetem el. [Elénk helyeslés a jobboldalon.) Gr. Apponyi Albert egyszersmind bizalmatlansági szavazatot indítványozott a kormány ellen. Miután ennek első pontja eminenter pénzügyi kérdés, nyilatkoznom kell erre s minthogy ezzel kapcsolatban másik két motívumot is hozott fel, természetes, hogy akkor, midőn egyrészről a pénzügyi bizottság nevében védem a pénzügyi politikát, egyszersmind köteles vagyok röviden bár, indokolni, hogy a három pontozat közül miért nem fogadom el egyikét sem. Gr. Apponyi Albert azt mondta, hogy a kormánynak nincs pénzügyi politikája. Bocsánatot kérek, először tisztáznunk kell, hogy a múltra, jelenre, vagy a jövőre vonatkozik-e ez? Mert a múltra nézve egy nagy tekintély az ő pártjában azt mondja: „Megengedem, hogy egy következetes, egyoldalú ugyan, de czélra vezető pénzügyi politikát inaugurált, — t. i. Széli Kálmán — melynek élén a háznak egyik igen tisztelt tagja állott, jelenleg a kormánypárthoz nem tartozik. Észrevették tehát azt, hogy van pénzügyi politika a múltban, holott ezt három éven át tagadták ; észrevették most, hogy ez a politika eredményre is vezethetett, holott 3 éven át mindig minden költségvetési vita alkalmával csak az volt az orgumentátio, hogy ez a politika tönkre teszi az országot, hogy czélra nem vezet. {Élénk teUzés a jobboldalon.) Azon töviskoszorú, a mely Széli Kálmánnak, mint pénzügyministernek fején nőtt az ellenzék támadásai következtében,—-nem kellett más, mint hogy Széli Kálmán helyet változtasson — most babérleveleket hajt; ámde ne feledjék el, hogy ezen babérlevelekből valami e pártot is illeti, mint a mely Széli Kálmánt annyi támadással szemben, oly önzetlenül védelmezte. (Elénk tetszésnyilvánítások a jobboldalon.) És t. ház, még egy nagyon figyelemreméltó körülmény van. Ez a figyelemre méltó körülmény az. hogy nem akkor vették észre azt, hogy Széli Kálmánnak pénzügyi politikája van, a mikor még minister volt, de még akkor sem, a mikor ministeri székét elhagyta; hanem másfél évig kellett távol lennie s most, mikor ide jön s azt mondja, nem szavazza meg a bizalmat a kormány iránt, akkor veszik észre, hogy volt pénzügyi politikája, {ügy van! Ugy van! Elénk derültség a jobboldalon.) A múltra nézve igy áll, de hát lássuk most a jelent. {Halljuk!) A jelenben ugy áll a dolog, hogy a kormány egy csomó törvényjavaslatot benyújt és e törvényjavaslatok közül kettőt elhalaszt, kettőt visszavon, a többit fönntartja és keresztül viszi. És mit mondanak erre? Azt, hogy ez nem pénzügyi politika. Erre már volt szerencsém nyilatkozni s igy reá tüzetesebben nem terjeszkedem ki. Hanem ha Szilágyi Dezső képviselő meghatározza, hogy egy pénzügyi politikának mi képezi lényegét és ha ő azt mondja: a kormány pénzügyi politikájának a lényege ez a két törvényjavaslat és ha az visszävonatik, akkor az egész politika összedől: ez kettőt árul el. Először, hogy mégis csak van pénzügyi politika, mert hisz különben nem lenne lényege és másodszor, hogy túllépi illetékességi hatáskörét, (Halljuk!) mert hiszen minden kormány maga kell, hogy megítélje, mi pénzügyi politikájának a lényege; mi az, a mi mellett megmaradhat és mi az, a mi nélkül fenn nem állhat s nem az ellenzék egyes szónokai Ítélik ezt meg. (Ugy van ! Ugy van! a jobboldalon.) És hogy állunk a jövőre nézve ? Azt mondják a t. képviselő urak, hogy a kormány nem terjeszt elő részletes programmot. Én ugy veszem észre, t. ház, hogy az ellenzék — és ezt azon árnyalatára értem, a melylyel most polemizálni szerencsém van —- ugy fogja fel a dolgot s ezt elismeréssel mondom, hogy mikor közigazgatási vagy közgazdasági szempontból kivan a kormánynak bizalmatlanságot szavazni, akkor negatív és positiv alakokat keres, de mikor pénzügyi politika szempontjából szavaz bizalmatlanságot, akkor nem keresi a positiv alakokat, hanem csak azt mondja — gr. Apponyi Albert képviselő ur előadásában, — hogy a pénzügyi bizottság okulva a multakon, nem kivan részletes programmot. Ugy van, t. képviselő ur, mert a részletes programmokra nézve helyesen mondotta ki Széli Kálmán t. képviselő ur, hogy azok a partiális intézkedések a viszonyok hatása alatt állanak és a pénzügyi bizottságnak sokkal éberebb emlékezetében van a 9-es bizottság munkálatának szomorú sorsa, a melyet annyira elfujt a szél, hogy nyomára sem akadhatunk, hogy sem ily részletes programmot keresne. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) De gr. Apponyi Albert t. képviselő ur nemcsak pénzügyi, hanem a közgazdasági politika szempontjából is bizalmatlanságot szavaz a kormánynak. Ezen részével argumentátiójának tüzetesebben nem foglalkozom, csak egyszerűen arra utalok, hogy a midőn a kormány a vasutak csoportosítását foganatba veszi, a kultur mérnöki