Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-216

29 % 216. országos ülés Márczms 4. 1880. hogy azon közegek, a melyek községeinkben vannak, nekik meg nem felelő állásokkal birtiak. A mi a körjegyzőket illeti: a körjegyzők állása valóságos anomália. E tekintetben alig ismerek valakit az országban, a ki hivatalos hatalommal bir a nélkül, hogy ezen hatalommai járó felelősséget könnyebben volna képes vállairól ledobni, a miuistert kivéve, mint a községi jegyző. A minister áthárítja a felelősséget a bíróságra, a községi jegyző pedig áthárítja a teendők nagy részében a felelősséget a községi biróra és a községi tanácsra, a kik legtöbbször azon teendőkről, a melyek az ő nevükben és felelősségük mellett történnek, épp oly keveset tudnak, mint a többség a ministernek jövendő terveiről. (Derültség a halon.) A körjegyző helyzete valóságos anomália azért is, mert a teendők egy másik körére vonatkozólag erejüket annyira meghaladó teendőkkel vannak elhalmozva, hogy még a legbuzgóbb, feladatának leginkább megfelelni törekvő körjegyző nem lehet biztonságban a szolgabiróval és az alispánnal szemben, ki őt netalán kortes politikájának eszközéül kívánja felhasználni; (Igaz! balfelöl) mig másrészt, ha a felette álló hatóság, a szolgabíró, vagy alispán nem akarja elbocsátani, bármily okuk van is a községi lakosoknak az elégedetlenségre, akármily panaszt hozhatnak és terjeszthetnek elő, de azon községi jegyzőtől, kit a szolgabíró protega!, attól ugyan soha sem fognak menekülni. (Igaz! Ugy van! a haloldalon) Azt tapasztaljuk tehát itt is, a mi közigazgatásunknak egyik szomorú vonását képezi, hogy a tisztviselők nagyrésze lefelé nem kellően felelős és felfelé nincs kellően biztosítva az önkény ellen, a főispán éppen ugy, mint a községjegyző egy és ugyanazon bajban szenved: & teendők túlhalmazottsága alatt egy tekintetben s egy mértékkel mérve az elnézés lehetősége alatt másrészről. És éppen azért azt hiszem, hogy azon administrativ tervezetnek, melyet Szilágyi Dezső igen t. barátom előterjesztett, mulhatíanul kiegészítő részét fogja képezni a községi szervezetnek helyesebb alapra állítása és oly elemek felkutatása e téren, mely elemek a hatályos eonírolt és a megbizhatóságot nagyobb mértékben involválják, mint azok, melyek jelenleg e téren az administratióban közreműködnek és melyek a végrehajtás végső vonaláig sokkal több biztosítékot fognak nyújtani arra nézve, hogy ugyanazon pártatlansággal és részrehajlaílansággai és biztossággal fog megtörténni minden intézkedés, a melylyel a legfőbb fórumból kell annak kiindulnia. T. ház! Nem tagadom, hogy ilyen óriási terjedelmű és a mint a ministerelnök is kénytelen volt megjegyezni, az utolsó gunyhóig is érezhető reformterv előterjesztéséhez, a bátorság egy bizonyos neme szükséges. Mi épp oly kevéssé hunytuk be szemeinket azon esélyek elől, melyeket e kérdés kapcsában felmerülhető véleménykülönbségek előidézhetnek, mint pedig az igen t. kormány; csakhogy az igen t. kormány ezen esélyek által visszariasz tattá magát a nyilatkozattól, mi pedig azt tartottuk, hogy kötelességünk itt az aktiv bátorság azon bizonyos nemével birni, mely a veszélylyel szembe néz, ott is, a hol az érdekeket legmélyebben sértheti. (Elénk helyeslés a baloldalon.) És, t. ház, ez a bátorságnak egészen más neme, mint a minőt a t. ministerelnök ur magának azon világeseményekkel szemközti, melyek oly gyakran említtettek általa ezen vita kapcsában, tulajdonított. Elismerem, hogy ehhez a bátorság egy bizonyos neme, azon passiv resistentia kellett, azon a hagyományoshoz és a létezőhöz való makacs ragaszkodás bátorsága, a mely a történetben mindig az ázsiai népeket és mindig az elnyomás és végpusztulás elé induló országokat jellemezte. Azon bátorság, mely a római birodalom végső szakában annyi remetét Egyptom és Lybia sivatagjaiban mindenféle szenvedés, tűrésre késztetett, de nem arra, hogy a fennálló jogok és a fennálló birodalom mellett aetive küzdjenek; de ez nem az activ fellépés bátorsága, melyaek egyedül köszönhetik a nyugoti népek suprematiájukat. Elismerem, hogy azon passiv bátorság megvan a ministerelnök úrban, hanem hogy ezzel jogokat lehessen sikeresen megóvni, hogy ezzel egy ország bajait lehessen orvosolni és egy ország reform - kérdéseiben kezdeményezni, azt nem hiszem. (Helyeslés balfelöl.) De elismerem azt is, hogy a ministerelnök bir egy másik nemével a bátorságnak, a melylyel mi nem rendelkezünk, bir azon bátorsággal, hogy olyanokat állítson, miknek valótlansága egyszerű ráolvasás által kiderül. (Halljuk! Halljuk!) Hoffmann Pál t. képviselőtársamnak felelve, a ministerelnök ur említette, hogy ő sohasem mondotta azt, hogy pénzügyi helyzetünket valami rövid záros határidő alatt gyökeresen javítani lehessen, hanem hogy arra lassan, hosszú időn át törekedni szükséges, de soha sem másoktól nem kívánta, sem maga nem ígérte záros határidő alatt a gyökeres javítást. Ki volt tehát az, a ki azt jelentette ki ezen a padokon, hogy meggyőződése az, hogy igenis első, mindenek fölötti feladat oda törekedni, hogy „ha ezen évben, — miként akkor kifejezte magát, — nem is, de okvetlenül a jövőben rendes kiadásainkat, rendes bevételeinkkel fogjuk fedezhetni." Az 1873-iki budget tárgyalása alkalmával, a ministerelnök ur ezt követelte az akkori nehéz körülmények köztt. Kérdem, vájjon mit mondana arról, a ki most ugyanazt követelné tőle? És az igen t. ministerelnök ur