Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-215

215. országos ttlés márcziss S. 18%. 269 gyünk. Erre szolgálnak ezek a tervezetek, a melyekre más is, én is gondoltam. Én nem állítom azt, hogy ezen kérdést ma kellene megoldani, de hogy ennek a kérdésnek felvetése terméketlen volna, hogy ennek hullámzása nem volna czélszerü, azt merem tagadásba venni. Ha nem reflectálok — pedig lehetne reflecíálni, — azok előadására, kik kivált Szilágyi Dezső t. képviselőtársam beszédére vonatkoztak, kérem, hogy ezt ne vegyék tiszteletlenségnek, hanem az idő rövidségének, mely engem sürget arra, hogy beszédemet bezárjam. [Halljuk!) Én, t. ház, áttérek most beszédemnek befejező részére, vagyis arra, hogy miért nem vagyok én a t. jelen kormány iránt azokon kívül bizalommal, a melyek a határozati javaslatokban, akár gr. Apponyi Albert t. barátom javaslatában foglaltatnak, vagy pedig azon általános kijelentesd határozati javaslatban, melyet Simonyi Ernő t. barátom benyújtott (Halljuk!) A mostani kormány, t. ház! immár egy fél decenniumon át vezeti az ország ügyeit. (Halljuk! Halljuk!) Talán ellenzéki szempontból nagyon háládatos volna — mert hát ma éppen az évfordulón szólok — összehasonlítást tenni, az előbbi időben a nemzetnek tett Ígéretek, az öt év előtti programm és más valóság között. Én azonban, t. ház, recriminatiókba bocsátkozni nem kivánok, hanem csak egy betegségre, egy symptomára kívánom a t. ház figyelmét felhívni, a a mely azt gondolom, megérdemli minden komolyabb politikus figyelmét (Halljuk!) Nézzenek körül az országban és mit találnak ? Érintkezzenek bárkivel, mit fognak hallani ? Az elcsüggedés, a lemondás, hogy ne mondjam a lélekölő resigaatiónak jelei mutatkoznak mindenütt. Az emberek kezdik hitüket, bizalmukat elveszíteni nemcsak az emberek iránt, hanem intézményeink s a kibontakozás lehetősége iránt és felett, hogy ha e sorvasztó processus tovább halad, e nemzet lassankint meghidegül legfontosabb intézményei iránt, még azok iránt is, melyek alkotmányát és parlamentismusát biztosítani hivatvák. Ennek pedig főoka nem az anyagi bajokban fekszik. Része van benne ezeknek is, de, hogy e betegség oly általánossá fajulhatott, onnan magyarázható, hogy a nemzet kénytelen volt látni, miként válnak a kormány fehér ígéretei fekete valósággá; (Ügy van! balfelöl) kénytelen volt látni, miként játszanak vele és legfontosabb érdekeivel szembekötősdit és kénytelen volt meggyőződni, miként vetik minden szembekötősdi után nyakába a bevégzett tények consequentiáit (Helyeslés balfelöl.) Jól tudom, sokszor el volt mondva e házban is, hogy az ország közvéleményének legilletékesebb és legális orgánuma e képviselőf ház. Ámde azok, a kik az ország sorsát hivatva vannak vezetni, nem elégedhetnek meg a kérdésnek ezen formai előtérbe állításával és fel kell ismerniök annak szükségét, hogy a nagy kérdésekben a nemzet zömének egyet kell értenie az uralkodó politikával, fel kell ismerniök, hogy termékeny és áldásthozó csak azon politika lehet, mely nemcsak e házban, de a nemzet nagy zöménél is helyeslésre talál. (Helyeslés balfel&L) S mit látunk, t. ház? Azt, hogy bárkivel beszélünk közállapotaink felől, mindenütt csak az elcsüggedés hangjait halljuk. A közügyek iránti érdeklődés kihalt, majdnem mondhatni egészen a fagyponton áll. S ha ki azt hiszi, hogy ez nem az előbb említett okokból foly, annak a lélektani okok kölcsönös hatásáról nagyon kevés érzéke lehet. Éa azt hiszem, t. ház, hogy midőn a kormány azon nagy ígéreteket, melyeket öt év előtt tett és melyek közül ma legalább a leglényegesebbeket be nem váltotta, a mit nem lehet tagadni, megingatta és alapjaiban rázta meg a nemzet lelkületét. Az anyagi csapásokhoz sorakozott tömérdek csalódás a politika terén, ez rázkódtatta meg a nemzet lelkületét. Mert hiszen Jókai t. képviselő ur is beismeri — és én nagyon Örülnék rajta, ha lehetne örülni e kérdésnél. — hogy nem lehet mondani, miszerint csak az ellenzéki szemüvegen keresztül látni ily sötéten a dolgokat. Jókai t. képviselő uj minapi beszédében azt mondotta: ma már ott állunk, hogy nincs egyetlen egy párt sem, melyben a nemzet bízik. Azt mondta, hogy nagy baj ez, mert nagy idő kell hozzá, mig a nemzet kiheveri. A t. képviselő ur ki is szolgáltatta rögtön a költői igazságot, midőn mindazért, mit ő bajnak fölismert, mind azért, mit betegségnek constatált, az ellenzéket tette felelőssé. Ez furcsa theoria, furcsa igazságszolgáltatás. Tehát mi vagyunk felelősek a miatt, hogy történtek oly dolgok, melyek a nemzetet nem elégítik ki. Mi vagyunk felelősek azért, hogy a kormány a legfontosabb kérdésekben 5 évvel ezelőtt a nemzetnek tett igéretét, nem tudta beváltani. Mi, kik nem tagadom, fájó szívvel éppen azért voltunk kénytelenek kilépni a kormánypártból, mert azt láttuk, meggyőződésünk szerint láttuk, hogy a kormány a maga eljárásával nem váltja be azt, a mit szavaival annak idejében ígért. (Elénk helyeslés bal/elöl.) Hát akkor aztán azt mondani, hogy azon felismert betegségnek oka mi vagyunk, az ellenzék, azt hiszem, hogy ezt már csakugyan olyan fantasiával lehet mondani, mint a milyennel Jókai képviselő ur rendelkezik. Ha van a t. képviselő urnák elég bátorsága nemcsak ezen baj felismeréséhez, de a baj constatálásához is. akkor aira kérem, legyen