Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.
Ülésnapok - 1878-213
210 213. országos ülés márczins 1. 1880. ügyeinket, rögtöni adóemelés nélkül; károsnak tartotta a rögtöni adóemelést, elkerül heti ennek tartotta erősíteni azon forrásokat, melyekbői a nemzet jövedelmei folynak; kérdem, hogy hoszszúságos 5 év letelte alatt, mit tett a kormány a hitelviszonyok javítására? Megengedem, hogy egy következetes, egyoldalú, de ezélra vezető pénzügyi politikát inaugurált, melynek élén a háznak egyik igen t. tagja állott, ki jelenleg a kormánypárthoz nem tartozik. Két elve volt azon politikának, azt igy lehet kifejezni, — nem szemrehányásból mondom — izzadás és koplalás. Szüneteltek a beruházások, elmentünk a megtakarítások szélső határáig. Ez volt a koplalás. Egy bizonyos nemére a tengésnek lett az államélet kárhoztatva, de azon kivül a megelőzött kormányok alatt történt beruházások alapján, kihasználtattak a jövedelmet adó források és az talán egyik hibája volt azon kormányoknak, hogy korábban nem kezdték a kihasználást — adtak egy oly gépezetet a fiscális érdekek megóvására, a mely hatályossága és nyomása tekintetében, merem mondani, Európában ritkítja párját, (ügy van! balfelöl.) És akkor kezdődött a volt pénzügyministernek hangya-szorgalmú munkája és akkor történt az is, egészen más értelemben, mint a ministerelnök ur igérte, hogy a közgazdasági kiegyezés Ausztriával, főleg pénzügyi szempontokból, a fisealis érdekek figyelembe vételével, éppen a pénzügyi rendezés czéljaira megköttetett. Ez a politika egyoldalú és a hiba abban állott, hogy a t. ministerelnök ur üresen hagyta azon tárezát, a melynek azon forrásokat táplálni kellett volna, melyekből az adók emelkedjenek. Az egész közgazdasági politikáért egy pénzügyminister, egymaga nem tehet. De egyet ma kész vagyok elismerni, a mint elismertem akkor is mindig és ez abban áll, hogy a koplalásnak és izzadásnak ezen rendszerével politikai ezélt érhetett volna, (letszés a baloldalon.) Lassanként ejtette el a t. ministerelnök ur mindazokat a nagy ezélokat, melyek nevében kormányra jutott. De egy ezélra mindig diadalmasan hivatkozott, a kiegyezéskor ugy, mint más alkalommal: a pénzügyi rendezés nagy művének előhaladására. Tudtuk, hogy mennyi forog koezkán és bizonyos vigasztalással szemléltük, hogy ezen eredmény közel kilátásba helyeztetett. Akkor uraim, közepette ezen koplalásnak és izzadásnak jött az, mit aunak idejében a t. ministerelnök ur kikerülhetetlen világeseménynek nevezett, jött az, a miről Széli Kálmán képviselő ur óvatosabban, mint zivatarról emlékezett meg, jött egy óriási láb, mely azon hangyaszorgalmú munkát, melylyel annyi áldozattal fel akarták építeni a pénzügyi rendezés művét, egyszerre széttiporta és ez a monarchia megszerezte magának azon háborgó tengerszemet, a melynek mai hullámzásai is talán, — jövő viharok előjelét mutatják nekünk (Igaz! Ugy van! a baloldalon)*) és azok, t. ház, mik ezen állapotában a dolgoknak következtek. „Ea, quis secuta sünt defleri magis, quam defendi possuut..." Ezzel meghiúsult a kormány keze köztt a pénzügyi rendezés feladata és eljutottunk oda, hol öt évvel ezelőtt állottunk. Annyi áldozat, annyi nélkülözés után, újra elől kezdeni a hangyaszorgalmú munkát, nem azért, hogy közvetlenül rendezhessük viszonyainkat, de azért, hogy az aggasztó , sülyedésnek útját állhassuk; (Ügy van! a, baloldalon.) és ezen korszaknak végén, mint Deus Terminus, ott áll ezen országgyűlés összejövetelekor a többségnek felirata a maga aggodalmaival, a maga meg nem oldott kételyeivel a pénzügyi rendezés művének sikere iránt. Csak két ember volt, a ki az eseményeknek ebben az általános megzavaró hatása közepette, a biztatás szavát megőrizte. Két ember volt a felelős kormány helyén, a kik ezt a háznak politikai felelősségük súlya alatt minduntalan fel is említették és ez a két ember, a t. ministerelnök ur és a pénzügyminister ur, mert a t. ministerelnök ur, midőn t. tagtársunk Széli Kálmán leköszönését indokolta e házban, akkor a különbséget köztte és saját maga felfogása között abban jelölte meg, hogy a boszniai szerzés eredményeiben Széli Kálmán t. képviselő ur pénzügyeink rendezésének meghiúsulását látta, de a ministerelnök ur azon nézeten volt, hogy meg van ugyan nehezítve a pénzügyi rendezés, de azért arra közvetlenül törekedni lehet és azt el is lehet érni. Még határozottabban nyilatkozott ebben a részben a í. pénzügy minis ter ur, a ki, mikor Falk Miksa képviselő ur őt, gondolom a kincstári utalványok beváltása iránt május 4-én interpellálta, azon határozott reménytől dagadó szavakkal biztosította a házat, hogy egyáltalán nincs okunk kételkedni a pénzügyi rendezés munkájának sikere és folytonos előmenetele iránt. Sőt tovább ment és nemcsak ezt, hanem még a múlt évben, midőn október 28-án a költségvetést előterjesztette, az, ki mintegy közvetlen elérhető czélt, mint a melyhez most is fokozatosan előre haladnunk kell, a pénzügyi rendezést mondotta, a t. pénzügy mini ster ur volt. S bemutatott a t. háznak egy olyan költségvetést, hogy 18 millióra száll alá a hiány. Emlékeznek önök, hogy mily öröm és riadal volt azon a párton, (ügy van! balfelöl.) Emlékeznek önök, hogy ünnepelték a t. pénzügyminister ur ezen nyilatkozatát a sajtóban és a kormánypárton és mennyi szemrehányás volt önök ellen (A baloldalra mutat), hogy befeketítették az ország
