Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-213

ojgg 213- orazágos ülés márezins 1. 1880. ég discreditálta és ha ő hasonlókép ily ideái::-:mnssal fou' fellépni e házban, akkor nem a kormányi fogja lejárni, hanem magát az eszmét. Én tehát t. ház, miután tudvalevőleg az ő reformeszméit lényegökben osztom, meg fogom kísérelni t. képviselőtársam ideálizmusát kissé realizálni. T. képviselőtársam a közigazgatás államiságát állította oda, mint eszményképet, melyből mindent levezet és melyre mindent visszavezet; — de sem ő, sem gróf Apponyi, ki a létező állapot futólagos kritikájával csak kitért a kérdés megoldása elől, — egy szóval sem említették azt: hogy miként véiik ők a munieipális és állami közigazgatás köztt létező dualismust összharigzásba hozni. Pedig hát ez a punctum saliens, melynek megoldása, a közigazgatási bizottságok felállítása által czéloztatott, de el nem éretett, mert egy ily pusztán mechanikus gépezet, csak merő formalitásra vezethet. Egy ily mechanikus gépezet csikorogva elvégezheti ugyan funktióját; de éltető hatással nem bir. A közigazgatás reformja, hogy életerős legyen, — új organisatiót igényel és erre vonatkozólag kiváaom nézetemet s véleményemet nyilvánítani. Nem akarom ezen alkalmat a municipálisták elleni meddő barcz folytatására felhasználni; — mert egyáltalában azon meggyőződéiben élek, hogy ezen barcz élét vesztené, ha a munieipális autonómia nem helyeztetnék ellentétbe az állami közigazgatással, hanem ebbe szervesen beillesztetnék. Hiszen közigazgatásunknak mai rendszere csak külalakzatában emlékeztet azon időkre, melyben a törvényhatóságok önmagukat igazgatták, az állami kormányzat minden befolyása nélkül, ugy, hogy az állam beavatkozása a törvényhatóságok ügykörébe „gravament" képezett az uralkodó hatalom ellen. Külalakjában, formailag ez mai nap is igy áll, — de lényegileg olyannyira vannak alárendelve a bureaukratia jelképében fellépő ministeriális omnipotentiának, hogy én valóban nem értem Grünwald Béla t. barátom azon szemrehányását, mely szerint, úgymond, ő nem érti: miért nem törekszik a kormány azon hatalmi eszközök elérésére, melyek szerinte a magasztos állami czélok elérésére szükségesek. Nem ebben van a hiba, t. ház! Mert hiszen kormányunk oly hatalomkörrel van felruházva a közigazgatás terén, hogy a szó szoros értelmébeu parlamentáris absolutismus uralkodik és nem vehető túlzásnak azon állításom, hogy az egész continensen nincs több oly alkotmányos állam, melyben a kormány a közigazgatás terén annyira korlátlan hatalomkörrel birna; mert mindenütt vagy cassatorius, vagy éppen érdemleges hatásle orrol 1elruházott közigazgatási bíróságok által vannak korlátolva. Nálunk ellenben, mi a közigazgatási jog terén, teljesen a kormány diseretionális hatalmától függünk! Közigazgatásunk minden aetusa már külsőleg is annyira magán hordja a hatalomkör bélyegét, — hogy összes közigazgatásnak kizárólag rendeleti utón történik. Még a jogsérelmek orvoslása is rendeleti utón történik, mintha nem is jogszolgáltatás, hanem a kormány, vagy az illető hatósági közeg diseretionális kegye forogna szóban. Szerintem tehát nem abban van a hiba, hogy a kormány hatalomköre nem kielégítő, —- hanem abban, hogy közigazgatásunk az 1848-ki közjogi átalakulásunk daczára, még mindig azon körben mozog, melyben 48 előtt mozgott, a midőn a jogok biztosítékát a municipálitásban keresték s ezt a kiváltságolt osztály, mely akkor egyedül képezte a politikai nemzetet, — meg is találta. Megtalálta egyrészt a munieipális jurisdictióban, —• mely alatt nem a törvénykezést, hanem a közigazgatási jurisdictiót értem -- és megtalálta másrészt a végrehajtó közegek választásában, vagyis azoknak ekként nyilvánított megbízhatóságában. Az 1848-ki közjogi átalakulás után azonban más alapon kell a jogbiztosítékot keresnünk. A népképviseleti parlamenti rendszer elfogadása mellett, a modern államtudomány ezen biztosítékokat, a közigazgatási bíráskodás intézményében keresi és én örömmel vélem constatálhatni, hogy hazánkban már mindinkább kezd eltérj edui azon tudat, hogy nem a munieipális intézményben kell keresnünk a jogok biztosítékát! De a conservativ fejlődés érdekében nagyon kívánatosnak tartom magam is, hogy eme átalakulás a létező intézményekre fektettessék. Nem szükséges tehát, hogy tabula rasa legyen és aligha tévedek, ha azt hiszem, hogy a közigazgatási bizottságok alkotója ugyanezen alapeszmékből indult ki. En szívesen belenyugszom abba, hogy a conservativ fejlődés érdekében az alapjában fenntartandó munieipális intézmény átalakításánál, történelmi fejlődésének megfelelőleg azon szempont veendő figyelembe: hogy a municipium főleg nem mint közigazgatási szervezet, — hanem mint az omnipotens kormányhatalom ellensúlya, avagy regulatora tartassék fenn. E problémát sokan megoldhatlannak fogják találni és mégis ezen szempont még a legmerevebben centralisált államokban is mérvadó, — a mennyiben a végrehajtó hatalom impériuma, a közigazgatási jurisdictió által ellensúlyostatik. Ebben találom én a megoldás kulcsát, vagyis a felhozottak után eléggé világosan kitűnik: hogy conservativ jogfejlődésünk folytonosságát abban