Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-213

2Q4 213- országos ülés kivárd áldozatot, hogy a sikkasztok sújtva — az államkövetelései pedig megítélve legyenek. Éreztem, hogy ez azon egyetlen nap volt ötévi képviselői működésemben, mikor egy Öllel magasabban hagytam el ezt a termet, mert e napon tettük meg az igazság istenének oltárán azt az áldozatot, a melynek meghozása lehet csupán a képviselőre boldogító, megszavaztuk akkor, a ministerelnök és sok tekintélyes képviselő óriási tiltakozása daczára •— mely itt a naplóban van foglalva — hogy a keleti vasút ügyében compromittált egyének ellen a bűnügyi vizsgálat elrendeltessék és az ország kincstára a megkársított összegek erejéig kártalanittassék s a nemzet elrabolt milliói biztosíttassanak. Dobogó kebellel hagytuk el e termet. És kérdem t. ház, mi történt máig? Semmi és semmi. Azóta, ha jól emlékezem, Komjáthy t. képviselőtársam interpellált e tárgyban, de erre sem történt semmi. Hát, mikor egy szegény ember, a kinek talán lélektanilag elkövetett bűnét megtudom bocsátani, mert hiszen nem volt mit ennie, hát ellopott egy kenyeret, azt rögtön bekiséri a rendőr a börtönbe s a bíróság elitéli. Pedig ismételten állítom, hogy én az észjogtan szerint ezen embernek, mert hát éhes volt, megbocsátom a bűnét és ott, a hol a nemzet millióiról van szó, hol a nemzetnek többsége határoz, a kormány részéről nem szereztetik elégtétel. Sújtó helyzet ez uraim és higyjék el, hogy nagyon lehetne erre alkalmazni Petőfi azon mondását: „Itten minden ember oltárt Ön bálványának emel, és az ily elkorcsult nemzet, életet nem érdemel." De mert kétségbe esni idő előtti lenne, mert még el lehet mondani Petőfivel: „A nagy Isten szent kegyéből Lesz-e még áldási jel; Lesz-é még a magyar olyan, Hogy halált nem érdemel." És mikor lesz; lesz akkor, ha a magyar nemzet felfogja hivatóttságának magasztosságát, ha a magyar nemzet tenni fogja azt, mit részére a közjog 1000 éven át előirt s kötelességévé tett. Ha t. i. azt fogja mondani, te osztrák közösügyek alatt élő társország, elismerem jogaidat, végezd a magad dolgát, a magad pénzét tedd pénztáraidba, de ne nyúlj az én ügyeimhez. {Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.') Hanem addig uraim, a mig mi örökösen oda át fogunk szaladgálni — soha sem feledem el b. Simonyi Lajos képviselő azon beszédét, hogy a mig holmi Lucám, meg miféle emberek előszobájában kell antiehambrirozni a magyar ministernek, addig ugyan sorsunk javulni nem fog. Van még uraim egy másik tárgy, a melynek érdekében s az igazság kiderítése szempontjából szerencsés voltam a t. házhoz 1875. évmárczins 1. 1880. bei! egy indítványt beterjeszteni, kérvén a t. házat, hogy a naszódvidéki államkincstári erdőket visszavenni s a jogtalanul történt eladásnak eszközlőit állami hatalmánál fogva bűnvádi kereset alá vonni méltóztassék. Mit tettek önök, t. többségben lévő párt? Emlékezem, midőn Perczel Béla ur, kinek pedig személye iránt tisztelettel viseltetem, felállott azon helyről, a hol most Pauler minister ur ül és azt mondotta, nagyon csalódik a t. képviselő ur, ha azt hiszi, hogy ezen ügynek iratai a lomtárba kerültek, dolgoznak a ministerium tagjai a naszódvidéki államkincstári javak tárgyában és mihelyt a munkát befejezik, a képviselőháznak tüzetes jelentést fog az előterjeszteni. De hiába, abban a nagy halmazában az irományoknak sok ideig tart az ügy tanulmányozása. Hát kérem t. ház, ez 1877. márczius 10-én volt mondva, ma 1880. márczius 1-je van, kérdem, hány mázsa lehet az az iratesomag, hogy a t. ministerium kebelében az a bizonyos egyén máig sem tanulmányozta át; és mikor fog a minister ur e. tekintetben a t. háznak a Naszódvidékre kiküldött bizottság jelentése alapján, kellő jelentést tenni, hogy azon alkotmányellenes, törvénybe ütköző cselekvény kellőleg megtoroltassék, melyet a naszódvidéki javak eladásával Kerkápolyi Károly volt pénzügyminister a magyar nemzet kárára elkövetett. Mert nem tekinthetem a kormány jogának azt, hogy a magyar államkincstár javait elidegenítse. Magának a koronának is megtiltja a magyar törvény és mert tiltja ezt a magyar törvény, hogyan lehet, hogy a magyar nemzet többsége tűri, hogy 62,500 hold ingatlan vagyona eladassák egy minister által, saját szakállára, a nemzetgyűlés megkérdezésének kikerülésével, beleegyezése nélkül 100 ezer frtért, akkor, mikor ezen javaknak csak regáléjövedelme 15,545 frt és 45

V* krt hoz az állampénztárba évenkint. És pedig eladta Kerkápoly ur ezt olyképen, hogy a vevők évenkint csak 5 ezer frtot tartoznak fizetni az államnak minden kamat nélkül. Bizony Pulszky t. képviselő ur öntől várnám én, hogy azon az 1500-ban hozott törvényt védje és az állam jogait megvédelmezze s akkor, midőn én erről szólok, önnek semmi joga nincs nevetni. Es mert uraim, ha csak e két szempontból mérlegelem a többség politikáját, mit találok azon politikában? Találom azt, hogy van önöknek még szívok, leikök, de a ministeri kézszorítás elhallgattatja szivökben az érzést s lecsukja ajkaikat. Éles Henrik t. képviselő urnák egy nyilatkozatát nem hagyhatom érintetlenül. Azt állította, hogy a t. egyesült ellenzék tulajdonképen nem akar mást, csupán azt, hogy kenyérhez jusson, magyarul fejezve ki magamat. Kérem, t. ház,