Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.
Ülésnapok - 1878-213
218. orszftgo* ülés márczins 1. 1880. 199 hes adófizető vagyok, érzem annak a szükségét, hogy az államtérnek kevesbüljenek. Örömmel constatálom Prileszky Tádé tisztelt képviselő ur múltkori beszéde végén az illetékszabásra vonatkozólag mondott megjegyzését. Örömmel teszem azt magamévá és örvendek raha, hogy ő, mint a zárszámadási bizottság elnöke és igy a kormánypárt egyik befolyásos tagja, maga is beismeri, hogy tűrhetetlen az az állapot, adó, melyet illetékkiszabás czímen megteremtettek a Baehkorszakból átszállott bureaukrata-hivatalnokok, mert ennek nem a ministerek az okai, hanem ha annyiban, hogy tűrik ott azokat az amicekat. Csak egy esetet akarok idézni. Talán emlékezni fog a t. ház múlt év deczember 16-án a pénzügyi meghatalmazás tárgyalásakor tartott beszédemre. Honnan, honnan nem, nem tudom, elég az hozzá, én ezt a beszédet ma elmondtam és holnapután egy olyan lelet-féle kézbesittetett mindamellett, hogy én a bélyeget megadtam. Hát gondolkodásba esvén, hogy lehetetlen, hogy ez a bélyeg hiányoznék, mert hiszen saját kezemmel felragasztottam s rá irtam, hogy felperesi bélyeg: reelamáltam s válaszul azt nyertem, hogy Budapesten a zongorámat, Harasztiban pedig a lovamat lefoglalták. (Derültség.) És, t. ház, már most odáig voltam a dologgal, hogy ki lett tűzve az árverés, hogy ott is, itt is 50 krért eladják a lefoglalt tárgyakat. Ez a helyzet borzasztó; szidtam is a helyzetet. (Derültség.) Elmentem a Pest vidéki törvényszékhez, ennek az elnöke, egy tisztességes férfiú, rögtön bekérte az aktákat és látta, hogy itt roppant istentelenség követtetett el, mert e bélyeg fel van ragasztva. Elégtételt igéii. Átirt a Csaszlauból beérkezett budai pénzügyi igazgatósághoz, onnan azt jelentették, hogy még a múlt évi májusban elintézték az ügyet s leírták a 2 frt 50 krt; de a végzés elveszett. De azért, ha a törvényszék elnöke olyan ember, mint azok oda át, kétségkívül elárverezik a felirt tárgyakat. Tudok eseteket, hol egyenes örökösödésnél, a melynél nem szabad nagyobb százalékot kivetni, mint 100 frt után 1 frtot, a szegény árvákra 10 frt 75 krt róttak. Hát ha a magyar állam könnyelmű gazdálkodás folytán, elismerem, hogy bizonyos tekintetben el van adósodva, azt is elismerem, hogy egy jobb jövőre működni kötelességünk, de tagadom, hogy a magyar királyság jogara alatti epochában szükséges volna, hogy egyes polgárokat jogtalanul bírságoljunk és sanyargassunk. Az olyan államon nem lehet az ég áldása, a mely benn a hazában saját polgárait koldusbotra juttatja. Ez pedig uraim, mindaddig igy lesz, mig önök minister uraim, idegen országból ide beplántált egyének által végeztetik a hivatalos teendőket. Inkább szeretném uraim, ha ezen költségvetésben a Bach idejében beportált emberek nyugdíja számára egy millió forint irányoztatnék elő; meg fognám szavazni, mert ezen bureaucraták mindent elkövetnek, hogy akár milyen tisztességes ember lesz minister, oda irányozzák ennek cselek vényeit, hogy a nagy közönség megnyugvást ne találjon bennök. Mert akárhogyan beszéljünk, a dolog ugy van, kivált a pénzügyministeriumban, hogy ott ma is azon egyének uralkodnak, kik Bach alatt megkapták a magok megbízását. T. ház! Most a közmunka- és közlekedési ministerium, illetőleg annak költségvetéséhez kívánok szólani. Megvallom, t. ház, én mindenkinek igazságos mértékkel szeretném kimérni azt, a mi őt megilleti és mert azt tapasztalom, hogy a közlekedési minister költségvetése az igazságnak meg nem felel és mert azt tapasztaltam, hogy vannak itt egyes tételek, melyeket difficultálni kell, következéskép engedje meg a t. ház, hogy azokra rámutassak. Kérdem önöket, uraim, mit vétett Torontálmegye ezen szegény országnak, mit vétett Csanádmegye, Csongrádmegye, Békésmegye, hogy oly mostoha gyermekek saját hazájokban az édes anyának emlőjén ; és mit vétett Pestmegye, hogy a t. minister ur oly kegyes a felföldi, — a tisztelt többségre kellemes megyék iránt, hogy, — országutaira milliókat megszavaztatni kér, ellenben az imént említett megyék utairól nem gondoskodik költségvetésében, sőt még a jövőben való gondoskodását sem sejteti. T. ház! En azt gondolom, hogy maga Makó városa, Vásárhely, Szentes, Csongrád vagy az ilyen alföldi városok közül bármelyik, egymaga többet fizet adóban az állam pénztárába, mint azon felföldi megyék akármelyiké, mégis ilyen időtájban, mint a mostani, ha csak egy órányi távolságra való utat akarunk tenni azon a vidéken, 24 ökröt kell befogni a szekérbe. Ezt a szegény ember nem teheti, gr. Károlyi Sándorral azonban megtörtént, hogy 24 ökörrel vontatta magát a vasúti állomásra. T. ház! Miután a közmunkaminister a felvidéki országutak fenntartására nagy összegeket kér megszavaztatni és miután, t. ház, a magyar alföld utainak jókarbahozatalát a közel jövőben sem helyezi kilátásba, én ezen költségvetés megszavazása ellen vagyok. Emlékeztetem a t. képviselő urakat, hogy mikor a múlt években a közmunka- és közlekedési ministerium költségvetése ellen tartott egyik beszédemben felszólaltam és itt bizonyos dolgokat hoztam elő, melyek Hyeronimi államtitkár urnák annyira nem tetszettek, hogy ő azonnal sietett a gyorsírói irodába, hogy beszédemet szűzen, mielőtt kiigazítanám, — mert attól félt, hogy kiigazítom, — átolvassa és átvizsgálhassa. (Derültség.) T. ház! Én akkor azt mondtam
