Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-213

198 21g- országos ülés márcssins 1. 1880. ségeit maguk a muaicipiumok szabad tetszésük szerint és belátásuk szerint vessék ki a házi adóban, szedjék be és maguk állapítsák meg tisztviselőik fizetését, tapasztalhatná a t. pénz­ügyi bizottság és annak tudós előadója, hogy egyszerre mintegy 18 millió forintocskával lehetne apasztani a 27 millió írtban megállapított hiányt s néhány esztendő kellene csak hozzá, hogy elenyészszék az egész deficit. (Halljuk!) Persze, önök erre azt mondanák és azt is mondják, hogy akkor a megyéket új adóval kellene megterhelni. Hát, t. ház, beismerem, hogy ebben van valami igaz; de habár új adók­kal terhelnők is meg a vármegyéket, megszüu­tetnők legalább azon hallatlan igazságtalan hely­zetet, a mely bizonyos vármegyékben honol, hogy t. i. az egyik vármegyéből a másikba 40 mértföld távolságból idéztetnek az emberek, ha esetleg a törvényszéknél van dolguk. Ha pl. Ungmegye a maga zsebéből képes volna Ungvár városában, mint a megye szék­helyén, vagy Csanádmegye közönsége Makón, mint a megye központján törvényszéket fenntar­tatni és ennek fenntartására nem kérne az állam­tól egy krajczárt sem, ugyan kérdem, mi annak az oka, hogy a t. többség és a pénzügyi bizott­ság, ezen vármegyék székhelyének óhajtását meg nem valósítja, mi annak az oka, hogy a tör­vényszék felállítását tőlük megtagadja? T. ház, a dolog ugy áll, hogy hallatlanul fáradságos és messze utakat kell tenni, mig az ember az igazságszolgáltatási forumokhoz kerül, ugy hogy sok, kisebb ügyes-bajos ember, inkább eláll az elégtétel keresésétől, semhogy az igazság isten­nőjéhez fordulna igazságért és ezt annál inkább teszi, mert ha esetlegesen meg is jelen, a járás­biró azt mondja: eredj a szolgabíróhoz, a szol­gabíró pedig azt mondja, én nem vagyok illeté­kes, fiam, menj a járásbiróhoz és igy a szegény ember élete nem egyéb, mint örökös utazás. Ha tehát, t. ház, csak ezt az egy szempontot vészein bírálat alá, kétségen kivüi igaz, hogy mintegy 18 millió frtot lehetne a budgetből törülni és hogy a pénzügyi bizottság azon kijelentése, hogy az irónnal, a melylyel törlést lehetne eszközölni, többé nem foglalkozhatik, nem nyugszik a való­ságon. De van a mi budgettünkben egyéb is, a mit törülni lehet. Hát nem tehetek róla, tudom, hogy nem fog tetszeni a vallásügyi minister urnák, (Tetszés a szélső baloldalon) tessék neki a községi tanfelügyelőségeket egy tollvonással eltö­rülni, mert azok az emberek, ugy látszik, egyéb hasznot sem tesznek az államnak, mint annyit, hogy minden hónap 1-sőjén megírják nyugtáikat, felveszik fizetésüket és neveztetik magukat nagy­ságos uraknak. (Tetszés a szélsőbalon.) Kérdezzék meg csak önök Soroksár, Haraszti és Taksony községeket, hogy hányszor látják a tőlük fél mértföldnyi távolságra, a fővárosban székelő nagyságos tanfelügyelő urat? Azok a tanfelügyelők nem tesznek egyebet, mint a vallás­ügyi ministeriumban kigondolt szükségtelen ren­deleteket leíratják és azokat szokásos nagyúri tempóval közlik a községekkel, vagyis expediál­ják a postán. Ellenben ott, a hol egy tisztessé­ges közigazgatási szolgabíró van, a népnevelés ügye magas lendületnek örvend, mert az ilyen közbizalom választotta egyénre jobban hallgat minden község, mint tudom is én, miaő úrra, a ki czvikkeren keresztül hunyorgatva tekint a szegény emberre. (Élénk derültség.) Menjünk tovább. Figurái a mi költségveté­sünkben az adófelügyelői intézmény. Mi szük­sége volt a magyar nemzetnek az adófelügyelői intézményre? Hát nem folytak be az adók az­előtt épp úgy, mint most? Azzal a különbbséggel, hogy az adóhajcsárok és felügyelők nem hord­tak el milliókat évenkint napidíjak fejében. Ezek az emberek nem tesznek egyebet, mint örökösen utazgatnak, utazásnál pedig sokaknak közülük az első hely competál, mennek a harmadik he­lyen s felszámítják az első hely árát. (Derültség.) Szegény ember fizess! No, én nem tudnék mo­solyogni az ily rendszer felett, ha ennek meg­teremtésében részes volnék. Csak méltóztassék tekintetbe venni, hogy az úgynevezett postaigazgatók, távirdaigazgató urak, királyi ügyészek, a municipiumok szék­helyére való utazgatással mily rengeteg napi­díjakat vesznek igénybe, hogy ők a közigazga­tási bizottság szörnyű, megmondhatatlan műkö­désében részt vegyenek. Pedig az a közigaz­gatási bizottság, higyje el a t. ház, se hal, se hús, se fiú, se leány, hanem csodaszörny, a melynek kimúlását minden magyar ember óhajtja. Ha ezeket a ezímeket a képviselőház pénzügyi bizottsága törlő ónjával töröltetni javasolná és ha, a mint ez esetben hiszem, a t. ház többsége velünk egyetértve, kimondaná ennek a törlését, azzal 20 milliónyi deficit azonnal elenyésznék a budgetből. Már pedig ez nagy összeg. És több­nyire oly emberek alkalmaztattak ezen hivata­lokra, kik, tisztelet a kivételeknek, lehetnek közttük egyes magyar emberek is, a leggyászo­sabb időben Csaszlauból szakadtak ide, kik éppen a magyar államiság cassátiója szempontjából jöttek Magyarországba és most ezen nagy fér­fiak élvezik ezen hivatalokat. Tudom én azt, hogy vannak a házban, kiknek nem tetszenek az ilyen szavak. De hát nem tehetek róla, én a nép köztt járok-kelek, látom a dolgokat, kézzel érintem, következőképen, mert én magam is ter-

Next

/
Thumbnails
Contents