Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-213

198 21g- országos ülés márcssins 1. 1880. ségeit maguk a muaicipiumok szabad tetszésük szerint és belátásuk szerint vessék ki a házi adóban, szedjék be és maguk állapítsák meg tisztviselőik fizetését, tapasztalhatná a t. pénzügyi bizottság és annak tudós előadója, hogy egyszerre mintegy 18 millió forintocskával lehetne apasztani a 27 millió írtban megállapított hiányt s néhány esztendő kellene csak hozzá, hogy elenyészszék az egész deficit. (Halljuk!) Persze, önök erre azt mondanák és azt is mondják, hogy akkor a megyéket új adóval kellene megterhelni. Hát, t. ház, beismerem, hogy ebben van valami igaz; de habár új adókkal terhelnők is meg a vármegyéket, megszüutetnők legalább azon hallatlan igazságtalan helyzetet, a mely bizonyos vármegyékben honol, hogy t. i. az egyik vármegyéből a másikba 40 mértföld távolságból idéztetnek az emberek, ha esetleg a törvényszéknél van dolguk. Ha pl. Ungmegye a maga zsebéből képes volna Ungvár városában, mint a megye székhelyén, vagy Csanádmegye közönsége Makón, mint a megye központján törvényszéket fenntartatni és ennek fenntartására nem kérne az államtól egy krajczárt sem, ugyan kérdem, mi annak az oka, hogy a t. többség és a pénzügyi bizottság, ezen vármegyék székhelyének óhajtását meg nem valósítja, mi annak az oka, hogy a törvényszék felállítását tőlük megtagadja? T. ház, a dolog ugy áll, hogy hallatlanul fáradságos és messze utakat kell tenni, mig az ember az igazságszolgáltatási forumokhoz kerül, ugy hogy sok, kisebb ügyes-bajos ember, inkább eláll az elégtétel keresésétől, semhogy az igazság istennőjéhez fordulna igazságért és ezt annál inkább teszi, mert ha esetlegesen meg is jelen, a járásbiró azt mondja: eredj a szolgabíróhoz, a szolgabíró pedig azt mondja, én nem vagyok illetékes, fiam, menj a járásbiróhoz és igy a szegény ember élete nem egyéb, mint örökös utazás. Ha tehát, t. ház, csak ezt az egy szempontot vészein bírálat alá, kétségen kivüi igaz, hogy mintegy 18 millió frtot lehetne a budgetből törülni és hogy a pénzügyi bizottság azon kijelentése, hogy az irónnal, a melylyel törlést lehetne eszközölni, többé nem foglalkozhatik, nem nyugszik a valóságon. De van a mi budgettünkben egyéb is, a mit törülni lehet. Hát nem tehetek róla, tudom, hogy nem fog tetszeni a vallásügyi minister urnák, (Tetszés a szélső baloldalon) tessék neki a községi tanfelügyelőségeket egy tollvonással eltörülni, mert azok az emberek, ugy látszik, egyéb hasznot sem tesznek az államnak, mint annyit, hogy minden hónap 1-sőjén megírják nyugtáikat, felveszik fizetésüket és neveztetik magukat nagyságos uraknak. (Tetszés a szélsőbalon.) Kérdezzék meg csak önök Soroksár, Haraszti és Taksony községeket, hogy hányszor látják a tőlük fél mértföldnyi távolságra, a fővárosban székelő nagyságos tanfelügyelő urat? Azok a tanfelügyelők nem tesznek egyebet, mint a vallásügyi ministeriumban kigondolt szükségtelen rendeleteket leíratják és azokat szokásos nagyúri tempóval közlik a községekkel, vagyis expediálják a postán. Ellenben ott, a hol egy tisztességes közigazgatási szolgabíró van, a népnevelés ügye magas lendületnek örvend, mert az ilyen közbizalom választotta egyénre jobban hallgat minden község, mint tudom is én, miaő úrra, a ki czvikkeren keresztül hunyorgatva tekint a szegény emberre. (Élénk derültség.) Menjünk tovább. Figurái a mi költségvetésünkben az adófelügyelői intézmény. Mi szüksége volt a magyar nemzetnek az adófelügyelői intézményre? Hát nem folytak be az adók azelőtt épp úgy, mint most? Azzal a különbbséggel, hogy az adóhajcsárok és felügyelők nem hordtak el milliókat évenkint napidíjak fejében. Ezek az emberek nem tesznek egyebet, mint örökösen utazgatnak, utazásnál pedig sokaknak közülük az első hely competál, mennek a harmadik helyen s felszámítják az első hely árát. (Derültség.) Szegény ember fizess! No, én nem tudnék mosolyogni az ily rendszer felett, ha ennek megteremtésében részes volnék. Csak méltóztassék tekintetbe venni, hogy az úgynevezett postaigazgatók, távirdaigazgató urak, királyi ügyészek, a municipiumok székhelyére való utazgatással mily rengeteg napidíjakat vesznek igénybe, hogy ők a közigazgatási bizottság szörnyű, megmondhatatlan működésében részt vegyenek. Pedig az a közigazgatási bizottság, higyje el a t. ház, se hal, se hús, se fiú, se leány, hanem csodaszörny, a melynek kimúlását minden magyar ember óhajtja. Ha ezeket a ezímeket a képviselőház pénzügyi bizottsága törlő ónjával töröltetni javasolná és ha, a mint ez esetben hiszem, a t. ház többsége velünk egyetértve, kimondaná ennek a törlését, azzal 20 milliónyi deficit azonnal elenyésznék a budgetből. Már pedig ez nagy összeg. És többnyire oly emberek alkalmaztattak ezen hivatalokra, kik, tisztelet a kivételeknek, lehetnek közttük egyes magyar emberek is, a leggyászosabb időben Csaszlauból szakadtak ide, kik éppen a magyar államiság cassátiója szempontjából jöttek Magyarországba és most ezen nagy férfiak élvezik ezen hivatalokat. Tudom én azt, hogy vannak a házban, kiknek nem tetszenek az ilyen szavak. De hát nem tehetek róla, én a nép köztt járok-kelek, látom a dolgokat, kézzel érintem, következőképen, mert én magam is ter-