Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-210

136 210. országos ülés febrnár 2<5. 1880. intézmény elhibázott alapeszméjében is, kivitelében is. Történt egy más irányban is egy igen nagy lépés, t. i. a közadók és illetékek kezelésére vonatkozólag, melyekről az igen t. képviselő társam is megemlékezni méltóztatott. Azok a fiskális törvények és szabályok. No, én azt hiszem, t. ház, hogy Magyarországon a közigazgatás rosszaságáról lehet beszélni, de ha valaki azt merné mondani, hogy nálunk az adó kezelés az állami íiskálitás szempontjából rósz, no arról el lehet mondani, hogy öt év óta alszik s még m

n sem ébredt föl, sőt tán soha nem ébred fel. A mostani adókezelésuél jobb sem nálunk, sem a külföldön soha nem volt és nem is lesz. Oly jó ez már, hogy szinte qualificálhatlan. Ha van javitani való, igenis javitani kell ott, hogy miután a magyar állam fiskális érdekei a magyar társadalommal szemközt a legnagyobb tökéletesedésre vannak fokozva, ma már sürgetni kell, hogy az egyes polgárok érdeket biztosítsuk azon rettenetesen tökéletes közigazgatás ellen. A harmadik irány, melyekben a jelen kabinet a közügyek rendezését megkezdte, az árva- és gyámügyek rendezésére vonatkozó törvény életbeléptetése volt. Hogy az sem sikerült, az iránt tisztában voltak akkor a jogászok, de most tisztában van már az ezen törvény alatt szenvedő közönség is, sőt tisztában van már maga a t. ministerelnök ur és belügyminister ur, mert hiszen annak is megváltoztatását éppen ő ezélozza. Történtek tehát igen is a közigazgatási kérdésekben lépések és pedig az állami közigazgatás meghonosítása ezéljából történtek. Azok részben sikerültek az állam szempontjából, mint az adókezelés, részben teljesen sikertelenek és kártékonyak maradtak, milyen például a munieipális rendezés volt, milyen az árva és gyám-ügyek rendezése volt. De ha ilyen körülmények között Grünwald Béla t. barátom nagy panaszra fakad, és — hozzá kell tennem — némileg alapos és teljesen jogosult panaszra fakad; ha ő azt mondja, hogy ,a nemzet nem érdeklődik többé parlamentáris küzdelmünk iránt, melyet a szép beszédek daczára is meddőnek tart és a parlament tekintélye évről évre csökken, a nemzet, mely türelmesen várt évek hosszú során át, mely minden kormány változtatástól, minden új pártalakulástól állapotaink jobbra fordulását várta, reményeiben csalatkozva, nem vár már senkitől semmit, elvesztette bizalmát minden politikai tényező iránt." És ismét más helyütt, ekként körvonalozva feladatunkat: „Nekünk népszerűvé kell tennünk a magyar államot saját polgáraink előtt, hogy ragaszkodásukban megnyerje fennállásának és létjogának legbiztosabb alakját." Ha mondom, Grünwald t. barátom időszerűnek látja ily panaszra fakadni, ha ma már a parlament s a pártok működésében és nyilatkozataiban e äiagv országban nem bizik meg senki; ha ma már a magyar állam saját polgárai előtt nem népszerű, kérdem, t. barátomat Ivánkát, hogy vájjon, ha a magyar állam már csakugyan oda jutott, vájjon ennek oka legnagyobb részben nem abban rejlik-e, hogy az állami közigazgatás meghonosítása terén oly nagyon erőteljes lépés történt a közadók kezelésében? vájjon nem abban van-e, hogy a magyar társadalom látja azt, hogy ezen parlament többsége az államért mindent megtesz, (Ugy van! a szélső haloldalon) de az állampolgárok jogainak és érdekeinek biztosítására nem tesz meg semmit? {Helyeslés a szélső baloldalon). Vájjon nem az-e főoka annak, hogy túlhajtatik itt is a talán önmagában nem kártékony eszme, túlzottan állíttatik fel azon intézmény, mely azon eszme megvalósítására szolgál és a magyar társadalom oda jut, nem a keleti kérdés által és nem pusztán az elemi csapások által, mint a t. ministerelnök ur legutóbbi beszédében mondotta, hanem az állami közigazgatás rettentő súlya alatt, hogy az ország kiiencz tizedrészében Ínség és nyomor uralkodik. (Ugy van a szélső baloldalon). Hogy ily körülmények közti nem népszerű a magyar állam, hogy ily körülmények között nincs bizalom a parlament iránt s a mi volt is, elveszett, azt hiszem, mindenki csak természetesnek találja. Megvallom, hogy az én állami ideálom teljesen megegyez Grünwald t. barátom ideáljával, midőn azt mondja: „Ha ideálunk az erős és hatalmas magyar állam lesz, mely a magyar nemzet erejének és hatalmának egyedüli alapja, be fogjuk látni, hogy a ki az államot gyengíti, a magyar nemzetet magát gyengíti és fennmaradását teszi kérdésessé, be fogjuk látni, hogy nincs intézmény, mely ránk nézve becsesebb lehetne, mert csak ez bir azon képességgel, hogy bennünket fenntartson." Kijelentem, hogy az én ideálom a magyar államról, azon államról, melynek neve magyarul „haza", igenis ez. De midőn azt mondja, hogy „e nagy feladat megoldására a jelenleg fennálló közigazgatási organismus teljesen alkalmatlan és a ki bajainkon komolyan akar segíteni és a magyar államot képessé akarja tenni a törvényszerű működésre, követelnie kell a közigazgatás államivá tételét," — midőn az orvosszert igy jelöli meg, akkor vele többé egyet nem érthetek. (Helyeslés a, szélső balon). Nem értek egyet azért mindenekelőtt, mert bár elismerem, hogy az az eszményi fogalom, a magyar állam fogalma, ma gyenge, de gyengeségének oka nem a közigazgatás rosszaságában, vagy jóságában rejlik főleg, hanem rejlik igenis a magyar társadalomnak, hogy ugy mondjam, rendszeres elszegényedésében; azon a bajon pedig