Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.

Ülésnapok - 1878-209

209. országos ülés február 25. 1880. 103 zászlóját .... ugyanazon gr. Apponyi Albert képviselő ur, ki a t. háznak 1879. évi február hó 22-én tartott ülésében, Grrünwald Béla képviselő urnák akkor ezen padokról elmondott, de a mostanival, úgy eszmék, miut tartalom tekintetében teljesen ugyanazonos költségvetési beszédét, nemcsak megkerülési manővernek bélyegezte, de annak kiindulási pontjait teljesen elhibázottakuak nyilvánította; sőt tovább menve, azon nézetének adott kifejezést, hogy a közigazgatás kérdésének napirendre hozatala, nemcsak hogy nem égető, de még csak nem is sürgős. Nem tekinthetem feladatomban állónak tisztelt ház, ezen oly hamar létesült béke és nézetváltozás indokai után kutatni, — azt hiszem, elintézik, vagy talán már is elintézték azt a képviselő urak egymás között nálam nélkül — nem pedig annál inkább, mert igazán és őszintén örvendenek azon, hogy gr. Apponyi Albert tisztelt képviselő úron oly hamar és egyszersmind oly fiatalon beteljesedett az ismeretes franczia közmondás igazsága, a mennyiben nem egészen öt évi hűtlenség után már is jónak és czélszerünek találta első, 1876-ban foglalt álláspontjához visszatérni. A dolog lényegét illetőleg, nem igen hiszem, hogy találkoznék e házban magyar képviselő, sőt e hazában magyar ember, a ki azon ideálok, czélok és eszméket, melyek Grünwald Béla t. képviselő ur beszédében foglaltatnak, egyszersmind a magáéinak is ne tartaná, tehát talán nem is szükséges mondanom, hogy azok nagyobb részét^ én is vallom és hiszem. Éppen ezért nem fogja talán rósz néven venni a t, képviselő ur, ha megjelelem azon pontokat, melyeket illetőleg véleményem az övétől eltér s egyszersmind felhasználom a kedvező alkalmat, beszédére néhány általános észrevételt koczkáztatni. A t. barátom jeles beszéde s talán megengedi nekem a t. ház, hogy még jeles beszédnek is lehetnek hibái és hiányai, kivált három lényegesebb hibában szenved. Egyik főhibáját képezi annak mindenekelőtt, hogy hiányzik belőle az őszinteség, a mennyiben nemcsak, hogy a kiindulási pontok és főbb czélok nincsenek benne tisztán és határozottan megjelölve, de az egész beszéd tenorja azon benyomást gyakorolja a figyelmes észlelőre, mintha a képviselő ur szándékosan arra törekednék, hogy lappangó intentióit általános igazságok és hangzatos phrasisok ködébe burkolja, minők pl. „nagy missió, nagy czélok létesítése, nagy nemzeti individualitás alkotása stb." Másik főhibáját képezi a beszédnek, hogy a kitűzött czél elérésére szolgálható eszközök tekintetében, teljesen setétben hagyja úgy a hallgatót, mint az olvasói, úgyannyira, hogy én részemről pl. még az iránt sem voltam képes tájékozást szerezni magamnak, vájjon a képviselő ur, az állami administratió postulatumai közé oda sorozza-e a tisztviselők kinevezését, iere t vagy nem? De szombati beszédében — s készséggel elismerem, hogy erre irányuló czélzat nélkül — két igaztalan bántalmat is követett el a képviselő ur és pedig egyiket e ház összes pártjai ellen az által, hogy eszméit mint egészen újakat, olyaténképpen ajánlgatta azoknak sorjában, mintha azok az illető pártok aspirátiói köréből azelőtt ki lettek volna zárva. A másik bántalmat elkövette a képviselő ur, a ministerelnök úrral szemben, akkor, midőn azon vádat állította fel ellene, hogy a megoldásramegérettközigazgatási kérdést, párttekinteteken alapuló apró taktikai fogásokkal elodázni akarja. Pedig, ha, mielőtt vádját ily élesen formulázza, visszapillantott volna az 1867 óta lefolyt idők történetére, igen könnyen meggyőződhetett volna arról, hogy az 1867 óta szerepelt belügyministerek között, a ministerelnök ur volt az, ki a közigazgatás állapotának javítása körül, legtöbbet fáradozott; {Helyeslés jobbfelöl) sőt czélul tűzte ki magának, az összes organismus átalakítását; tehát egyáltalában nem tehető fel róla, hogy a nagy terv kivitelét fél utón abban hagyni szándékoznék. [Helyeslés balfelöl.) De ha már ezt nem tette a képviselő ur, után pótolhatta mulasztását a ministerelnök árnak tegnapelőtti beszéde következtében s legyen szabad hinnem, hogy ma már nem tartja fenn a kimondott vádat, legalább nem oly határozottan és éles alakban, mint azt felállította, A mi magát a rendszert, kivált pedig annak fő kiindulási pontját illeti, mely, mint az ide vonatkozó kifejezésekből gyanítani lehet, a nem magyar ajkú és nemzetiségű honpolgárok assimilálása, vagy, hogy teljesen megfelelő szót használjak, magyarizálásában áll, azt részemről nemcsak hogy el nem fogadhatom, de kijelentem, hogy egy ilyen irányban megindulandó experimentatiót igen nagy mértékben veszélyesnek és károsnak tartanék ; [Helyeslés jobbfelöl) veszélyes és károsnak pedig már azért is, mert közigazgatási reformok létesítésénél, egyedüli helyes kiindulási pontnl a közérdek s az egyéni szabadság és jólét érdekei szolgálhatnak, de teljességgel alkalmatlan erre például a fajpolitika inaugurálása. {Helyeslés, jobbfelöl.) Aztán meg talán nem is olyan nagy a magyar nemzetet ezen oldalról fenyegető veszély, mekkorának azt a képviselő ur látja. Én részemről a nemzetiségekkel gzemlin követhető politikák közül csak egyetlen egyet tartok jónak és czélszerunek: a politikai és pol-