Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.
Ülésnapok - 1878-209
102 209. országos UJés február 25. 1880. voltak már akkor és vannak ma is, nem ugyan I nemzetiségek, de számos egyesek a különböző nemzetiségek kebelében, kik e részbeni vágyaiknak kielégítését, egy magyar jelleggel biró államban fel nem lelhetvén, annak valósítását ezen eszme keretén kivül és nem ritkán egészen alaktalan ábrándképekben keresik. De bármekkora súlyt fektetek is a consolidatió akadályainak taglalásánál az egyértelműíeg táplált államalkotó eszme hiányára; bármennyire fájlalom is, hogy pl. az erdélyrészi román passivistáknak, a lefolyt általános választások alkalmával közreadott semlegességi nyilatkozatában is, még mindig ott szerepel a teljesen alkotmányszerűleg létrejött unió kérdésének újra felvétele; bármennyire sérti is az alkotmányosságról táplált fogalmaimat némely nemzetiségi főpapoknak legközelebbről Becsbe inscenirozott azon vándor-útja, mely a magyar, tehát az államnyelv kötelező tanításának elrendelését egy, a magyar alkotmányban előttem legalább mai napig nem ismert praeveutiv vető alkalmazásba vételével akarta megakadályozni : nem állíthatom, hogy az állami összeverődés csigaszeríí haladásának, még más fontos akadályai is nem lennének. Nem tartom ugyan első sorban fontosnak ezek között, de fel kell említenem, ha mindjárt az önvád hangján kellene is szólanom, a magyar fajban rejlő simulási képesség csekély voltát, mely annak némely egyes tagjainál, a másajkú és nemzetiségű' honpolgárok ignorálásában talál magának nem egyszer praegnans kifejezést. Ha a most érintettekhez füzőleg felhozom még a magyar fajt és a magyar értelmiséget kivált újabb időben jellemző azon indolentiát, melyre a más előre haladott államokban, például Angliában az összes állami működés nagyobb részét képező úgynevezett társadalmi és egyéni érdeklődés és tevékenység szűk térre korlátoltsága, hogy ue mondjam hiánya derít igen kedvezőtlen világot, nagyjában, úgy érintőleg legalább elmondottam, mit e részben mondani akartam s igy minden további késedelem nélkül áttérhetek azon tömörülési akadályokra, melyek a tárgyalás alatt levő költségvetéssel szorosabb kapcsolatban, összefüggésben állnak. Ilyenek, a költségvetésünkben 1868-ik év óta állandóvá vált deficit, általános pénzügyi helyzetünk kedvezőtlen volta, földmívelés, ipar s kereskedelmünk, szóval közgazdaságunk összes ágainak az utolsó években rohamosan bekövetkezett hanyatlása és pangása; s végül — mire a legnagyobb súlyt fektetem, — államkormányzási és igazgatási viszonyainknak rendszertelensége, ziláltsága. Nem férne bele, t. ház, egy parlamenti beszéd szűk keretébe, mindezen nagyfontosságú kérdésekéi egyenkint beható megvitatás alá venni, aztán meg ekkora feladat teljesítésére nem is váílalkozhaínám én és éppen én, ki csekély számú s egyenként is igen korlátolt tehetségek és képességekkel rendelkezem. Éppen ezért egész egyszerűen adok kifejezést azon meggyőződésemnek, hogy a költségvetési chronicus deficit kiküszöbölése, csak hosszasabb idő alatt s csakis a pénzügyi bizottsági általános jelentésben kimutatott s megjelölt utak és irányelvek követése s szem előtt tartásával lesz eszközlésbe vehető. De még sokkal hosszabb idő kívántatik véleményem szerint az általános pénzügyi helyzet gyökeres megjavulására és kivált arra, hogy közgazdasági állapotainkban a hanyatlást és pangást, a tevékenység és emelkedés s a termelési erőinket mozdulatlanságban tartó dermedtséget, pezsgő élet működés váltsa fel; s ezen meggyőződésem oly erős, t. ház, miszerint nem kétségeskedem ezennel határozottan kijelenteni, hogy ha mindazon eszmék, melyek gr. Apponyi Albert t. képviselő urnák múlt szombaton elmondott nagyszabású beszédében ritka termékenységgel felsorolva vaunak, aránylag rövid idő alatt realisálhatók is lennének, még akkor sem állaim elő a várt hatás, nem pedig azért, mert annak létrejövetele igen jelentékeny részben attól függ, vájjon képesek leszünk-e államkormányzati és igazgatási organismusunkat s társadalmi viszonyainkat akkép rendezni és consolidálni, hogy 1888-ig visszaszerezzük azon súlyt, melyet a clualismus mérlegében 1872 előtt bírtunk, mely súly visszaszerzése egyedül képesíthet minket arra, hogy pénzügyünk és őstermelésünk, iparés kereskedelmünket érdekeinknek megfeltdőleg szabályozhassuk, rendezhessük. Államkormányzati és igazgatási viszonyainknak rendezése képezi tehát azon terrénumot, melyen ogész nagyságában kell megindítanunk az actiót, ha biztos és lehetőleg gyors eredményekhez akarunk jutni. Nem a puszta véletlen okozta eszerint, hanem az általános közérzüíet idézte elő, hogy a közigazgatási reform kérdése, a költségvetés felett megindult vitának mindjárt első napjain felvettetett s azóta annak egyik tengelyét képezi, nemcsak, sőt egyszersmind oly kérdésül is kijelöltetett, melynek hivatása a létező pártviszonyok felbontásával, egészen új pártalakulások básisául szolgálni. Maga az egyesült ellenzék vezére, gróf Apponyi Albert t. képviselő ur volt az, ki támaszkodva egyik oldalon a vorpostra állított Grrünwald Béla képviselő ur szombati jeles beszédére, másik oldalon pedig, az általa később eljövendőkíiek hirdetett közigazgatási próféták tartalék-hadára, kibontotta az új pártalakulfs
