Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.
Ülésnapok - 1878-181
ISI. országos ülés november 8- 1879. 53 lásomban, úgy e kérdés vitatásánál sem tévesztem el szem elől soha a kizárólagos magyar szempontot; még a kőolajnál is keresem ezt, a minthogy valóban meg is van, csak keressük. (Halljuk !) A Kárpátok túlsó oldalán, Gralicziában, a kormány és nagy tőkékkel rendelkező vállalkozók már, jobban hozzá láttak a Kárpátok kincseinek kizsákmányolásához, mig nálunk semmi sem történt, pedig oly természetű és oly drága kincsekkel vagyunk dúsan megáldva, a melyeket ki nem használni, megbocsáthatlan hanyagság, sőt bün a nemzetgazdaság terén. Az unghvári uradalom felső részében, a Máramarosban, tehát kincstári birtokon, nagy jövőt igérő ásványolajforrások vannak és kérdem a kormányt: mit tett azok kizsákmányolására? Van pedig szakemberünk, kitűnő szakemberünk reá, itt van a házban a jeles bányamérnök, Zsigmondy Vilmos. Midőn Csehországban a tepliczi forrásokat bányaomlás folytán veszély fenyegette, Teplicz városa meg tudta keresni ezt a jeles szakférfiút a baj megvizsgálására. A mi kormányunknak azonban nem jutott eszébe Zsigmondyt felhívni: vizsgálja megamáramarosi, ungmegyei ásványolaj-forrásokat, hogy vájjon nem lehetne-e ezeket megrongált financziáink egyik kisegítő helyreállítójává, gazdag jövedelmi, kereseti forrássá átváltoztatni? (Helyeslés balfolöl.) Amerikában, Pensylvániában tudjuk, mily roppant haladást tett a kőolaj-ipar, a forrásoknak mélyebbre fúrása s a nyert olajnak földanyagtól való megtisztítása és gyári finomítása által. Az a tény, melyet a t. előadó ur felhozott, hogy 3—4 évvel ezelőtt tetemesen nagyobb volt a kőolaj ára, az utóbbi években pedig jelentékenyen csökkent, szerintem éppen annak a következménye, hogy az amerikai ásványolaj-ipar, azóta roppant mérvben fejlődött. Tehát, midőn a művelt külföld ily nagy súlyt fektet és ily tetemes beruházási tőkéket fordít ezen igen nevezetes ipartermelési ágnak emelésére : addig mi azt sem teszszük, hogy jóformán csak meg is vizsgáltatnók a saját hazánkban levő, lehet, hogy a pensylvániaiakhoz hasonló gazdagságú földolajforrásokat. Ez, t. ház, szerintem menthetetlen hanyagság. Felhívom azért a t. kormány figyelmét, hogy itt valamit lendíteni méltóztassék. Ne csak adóztatni és folyvást préselni a szegény osztály, a kisiparos zsírját s tőlök még a világosságot is elvonni akarni és őket a római korbeli faggyú-mécsesekhez visszautasítani, hanem e helyett zsákmányoljuk ki inkább hazánk kincseit vizsgáltassuk meg ásványolaj-forrásainkat es állítsunk az nngi- és máramarosmegvei kincstári uradalmakban kőolaj-finomító gyárakat. Ha azután hazánkban ezen iparág majd fel fog virágozni : akkor ám vessünk adót a külföldi kőolaj behozatalára —_ nem bánom — hogy a hazai ipart emeljük. (Élénk helyeslés balfelöl.) Én részemről a törvényjavaslatot kifejtett indokaimnál fogva, el nem fogadhatom. (Helyeslés balfel'ól.) Gróf Apponyi Albert: T. ház! Némileg ante cadentiáimnál fogva is kötelességemnek tartom, e tárgynál felszólalni, mert a vámügyi viták alkalmával én voltam az, ki már a bizottságban indítványozta a petroleum-vám leszállítását, illetőleg a már akkor tervezett indirect adó be nem hozatalát és ezen nézetemhez az akkori indokoknál fogva ma is ragaszkodom. Ennek jogosultságát előttem szólott t. barátaim, Bujanovics és Leskó István, kimerítőleg bebizonyították, ugy, hogy nekem alig marad egyéb hátra, mint röviden reflectálni azokra, miket az egyetlen túloldali szónok, Láng Lajos képviselő ur, előbb nevezett barátaimnak indokolásával szemben, felhozott. A t. képviselő ur elismeri ugyan, hogy ez az adónem leginkább az alsóbb osztályokra fog nehezedni, de avval szemben azt hozza fel, hogy egyrészt az alsóbb osztályok megadóztatását egyáltalán el nem lehet kerülni, mert hiszen azoknak sok krajczárjából kerül ki az államjövedelem legnagyobb része; másrészt pedig hivatkozott arra, hogy a petróleum-világítás az alsóbb osztályoknak — nem, a mint t. képviselőtársaim ezen oldalon állították, egy elsőrendű szükségletét, hanem, egy fényűzési, vagy mint később javította kifejezését, egy kényelmi szükségletét képezi. Hát t. ház, hiszen az, hogy az alsóbb osztályok minden megadóztatást elkerüljenek, az az állampénztár igényeinek szempontjából sajnos, csakugyan nem lehetséges. De hát ki tagadta ezt? Ki indítványozta e házban a társadalom alsóbb osztályainak adómentességét ? ezen alkalommal is csak az hozatott fel, hogy, miután az adó bevételeknek folytonos csökkenése, a zárszámadásokból kitűnt adóhátralékok emelkedése mutatja, hogy ezen osztályok már-már adóképességük legvégső határáig, vagy talán azon túl is meg vannak terhelve, újabb megterheltetésük teljes lehetetlenség és csak az adóhátralékok növekedésében, de nem az államjövedelmek nagyságában fogna nyilvánulni. Ez az egyik, a mi állíttatott. Tehát a t. képviselő ur, oly valamit czáfolt, a mit senki sem állított, azt pedig, a mi állíttatott és állíttatik ma is, czáfolatlanul hagyta. (Igaz! Ugy van! balfelöl,) De azt mondotta a t. képviselő ur. hogy a petróleum nem elsőrendű szükséglete az alsóbb néposztályoknak, de egy kényelmi szükséglete; mert hiszen dolgozhatnának mécs-világítás mellett is, vagy roszabb fajtájú világításnál: ha hát