Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.

Ülésnapok - 1878-202

358 S02- országos ülés február 5 1880. ez meg sem kívántatik, —• mely a sokszor bonyodalmas jogi kérdésekkel összekötött hagyatékok letárgyalására szükséges; másrészt pedig, a végből, hogy a közjegyzők elfoglal tatást nyerjenek, azt indítványozza az igazságügyi bizottság, hogy a t. ház határozza el, hogy e tekintetben intézkedés történjék és törvényjavaslat terjesztessék elő. Miután azonban a törvényjavaslat más készen vau és a belügymhiister által legközelebb előterjesztetni fog, a mostani álláspont az, hogy az igazságügyi bizottságnak indítványozni kell, hogy a díjszabási törvényjavaslat 22. §-a, — mely azon törvényjavaslat elfogadása után módosulni fog, a mennyiben ott a hagyatékok tárgyalására megállapított díjtételek azután alacsonyabbá tehetők, — addig függőben tartassák, inig ezen törvényjavaslat a tiszt, belügyminister által előterjesztetik és a t. ház által elfogadva lesz. Ezen észrevétellel és megjegyzéssel vagyok bátor a törvényjavaslatot általánosságban elfogadásra ajánlani. (Helyeslés jobbfelöl.) Veszter Imre. T. ház! Magához az előttünk fekvő törvényjavaslatban foglalt díjszabáshoz hozzászólni, legalább egyelőre, nem szándékom. Felteszem, hogy az ezen törvényjavaslatban felszámított taxák, a királyi közjegyzői kamarák és az egyéb erre alkalmas faetorok meghallgatásával és hozzájárulásával lettek megállapítva és hogy az egyes tételek, a három évi tapasztalat gyakorlati eredményeire vannak fektetve. Ha mégis felszólalok, ezt azért teszem, hogy a jogügyi bizottság azon határozati javaslatának kapcsán, mely szerint a hagyatéki tárgyalások ezután rendszerint, a királyi közjegyzőkre volnának ruházandók, magára a közjegyzői intézményre tehessek némely észrevételt. A közjegyzői intézmény szükségét és fontosságát ecsetelni — azt hiszem — felesleges. Behoztuk és behozatalát, mint olyan vívmányt üdvözöltük, melyhez méltán nagy reményeket csatoltunk. Hogy ezen réméinek nem valósultak, azt tanúsítja a tapasztalat és eonstatálja most a jogügyi bizottság, a mennyiben határozati javaslatának indokolásában kimondja, hogy azon panaszok, melyek a közjegyzői intézmény fennállhatását veszélyezettnek hirdetik, csakugyan alaposak. Maga a jogügyi bizottság eonstatálja tehát, hogy egy nagy horderejű fontos intézményünk egészségtelen oly aunyira, hogy existentiáját is félthetni. Azonban kérdem, t. ház, egy beteg testtől egészséges működést várhatni-e, várhatni, remélhetni-e, hogy egy testben-lélekben beteg tényező, megoldhassa azon nagy és fontos feladatokat, melyek érdekében, melyek indokából a közjegyzői intézményjjMagyäxországon is meghonosittatott. Én azt hiszem, hogy arra, hogy a betegséget teljesen megorvosoljuk, a kórállapotnak nemcsak egyes,hanem összes tüneteivel kell foglalkoznunk és a betegséget a maga egészében, nem pedig csak egyes részeiben kell megorvosolnunk. (Helyeslés'paloldalon.) Az igazságügyi bizottságnak tárgyalás alatt lévő határozatijavaslata azonban ezen feladattól még nagyon messze áll. Mert tulajdonképen mit jelent? Azt jelenti, csináltunk ugyan közjegyzői intézményt, de a közjegyzők nem tudnak megélni, tehát adjunk nekik egy kis kenyeret! Én azonban azt hiszem, t. ház, hogy ez nem azon álláspont, a melyet e kérdéssel szemben Ja törvényhozásnak elfoglalnia kell. Mert mi a közjegyzői intézményt nem azért hoztuk' be, hogy egynehány embernek több vagy kevesebb kenyeret adjunk, hanem azért, hogy az államélet, hogy a jogélet különböző, de minden esetben fontos szükségletein segítsünk. Már pedig ha azt, hogy a hagyatéki tárgyalások ezután rendszerint a kir. közjegyzőre bízassanak, magában véve helyeslem is, nem ismerem el, hogy ez által már elértük volna mindazt, a mit a közjegyzői intézmény behozatala által tulaj donképen s minden irányban elérni akarunk, mert a hagyatéki tárgyalások által felvetett kérdés, csak egyikét képezi a fennforgó bajoknak és vannak más bajok, mint pl. a zugirászat virágzása, melyek sokkal inkább nehezednek a közjegyzői intézményre és sokkal inkább lehetetlenítik a közjegyzői intézmény behozatala által czélzott jogbiztonsági előnyök elérhetését, mint azon körülmény, hogy a gyámügyi törvény, a hagyatéki tárgyalások nagy részét, a közjegyzőktől elvette s ez által azok jövedelmét csökkentette. Hogy a kir. közjegyzői intézmény nálunk mért nem prosperál és a fennforgó bajok miként volnának orvoslandók, ennek részletezése, azt hiszem, kivül esik mai feladatom keretén. E tekintetben hivatkozom a közjegyzői kamaráknak és felső bíróságoknak e tárgybani jelentéseire, a melyek fájdalom, hogy mindeddig parlagon hevertek az igazságügyministeriumban. Én nekem annak a bebizonyítására, hogy a közjegyzői intézmény mai minőségében a gyakorlati életben elégtelennek bizonyult, elegendő az, hogy maga az igazságügyi bizottság is kijelentette, hogy a közjegyzői intézmény mai állapotában, nem biztosítja hazai jogéletünk részére azon előnyöket, a melyeknek előállítására és biztosítására hivatva volna. Ha azonban ez ugy van, akkor ennek consequentiája nem az, hogy miután a közjegyzői intézmény rósz, a közjegyzők megélhetését mindazonáltal biztosítsuk, hanem szerintem az, hogy talán mindenek előtt magát az institutiót reformáljuk és ez intézmény jótékony hatását minden irányban biztosítsuk, a minek kapcsában azután