Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.

Ülésnapok - 1878-188

218 188. orsíágos ülés öoczomber 12. 187!). Újpesttel szemközt és az újpesti part közt képez, egy zárt, sőt a mint mondják megerősített kikötőt építtetett. Ekkor a sziget felső része és a Dunának újpesti partja összeköttetett egy erős védtöltéssel és igy alakíttatott a kikötő 1 millió frt költségen. Ekkor — ismétlem, nem tudom quo jure — a község elesett a part használatától és az akkori kincstár vette kezébe a partjövedelmeket úgy, hogy bizonyos díjak mellett lehetett kikötni, ki- és berakodni és hajókat beszállítani, Ezen eljárásnak az a következménye lett, t. ház, hogy miután a szabad közlekedés ezen eljárás folytán megszűnt, ezen elzáratás folytán, mert folyóvíz nem volt többé Újpest alatt, azon füreszes bőrgyárak kezdtek hanyatlani. A község azonban, kétségtelenül bő kárpótlást talált, különösen a téli időkben oda befutó magánhajók által és az ott tartózkodó egyéb munkások fogyasztása által, a mennyiben ott jelentékeny élelmi czikkek halmoztattak össze és a mint a statistikai adatok mutatják, azon időben Uj-Pest sem népesség, sem más tekintetben hanyatlani nem kezdett, sőt azon idő volt az, midőn nagyobb lendületet vett a község kifejlődése. Mi volt ennek az oka? Az, hogy habár, miként említettem, a Dunapart szabad használatától, az ott ezen feltétel alatt letelepültek, el voltak zárva, azonban a kincstár 1855 — 1868-ig, tehát az új alkotmányos aera második évéig iparkodott arra, hogy ezen kikötő valóságos kikötői ezélokra fordítható legyen és csakugyan oly mély viz volt akkor azon kikötőben, hogy szabadon közlekedhettek a hajók és főkép télen annyi hajóval volt megrakva a kikötő, hogy az ezen körülmény által előidézett jövedelem a község lakosait bőven kárpótolta a viz szabad használatának elvesztéseért. Ez képezte tehát egyúttal a község lakosainak jövedelmét és részben keresetforrását is, kárpótolta azon veszteségért, melyet involvál a Duna szabad folyásának kijebb helyezése a község szomszédságából; 1868-ban azonban az egész dolog elhanyagoltatott, inig 1855—1868-ig folytonos kotrások által igyekeztek a vizet kellő mennyiségben megtartani és az által eredményezték azt, hogy azon, most már részben a Dunával csak egy és pedig alsó részén összefüggő vízterület be ne iszaposodjék. Mert nagyon természetes, hogy a viz, ha mély, sokkal nehezebben posványodik el. És igy 18* 8-ig nem volt semmi baj; 1868 után, mint említem, elhanyagoltatott ezen kikötő ügye annyira, hogy évről évre mindig jobban eliszaposodott, sőt az azelőtt 2—3 öl mélységű vizben imitt-amott homokbuczkák, vagy zátonyok kezdtek mutatkozni és a község minden kérelme daczára sem juthatott sok ideig ahhoz, hogy ott a község közvetlen szomszédságában megszabaduljon egy posványos és meg" bűzhödt vízmennyiségtől, mely a közegészségre legnagyobb veszélyeket hordott magában elannyira, hogy 1872-ben az akkori méretek szerint, az ezelőtt 2—3 öl magasságú viz már 2—3 lábnyira apadt le, mert a víznek szabad keresztülfolyása nem lévén, hanem csak magasabb vízállás alkalmával kanyarodván be a Duna a sziget alsó részén, ott kifolyást nem talált s a mennyi iszapot hordott, azt mind lerakta a kikötőben. Az eredmény az, hogy míg 1868-ban, még az akkori méretek szerint 2—3 öl köztt változott a kikötő vizének magassága: 1872-ben — tehát csak néhány év után — már 2—3 láb köztt változott és ez annyira ment t. ház, hogy a kikötő elposványosodása folytán, annyira kártékony volt a kigőzölgés a közegészségre, hogy a községben nagy mérvben lépett fel a hagvmáz, folytonos hideglelés uralkodott, úgy hogy a hatóságok felszólaltak, maga a főváros és Pestmegye hatósága s mindennek daczára snkáig nem birták kivinni az akkori pénzügyministernél azt, hogy e tekintetben valami intézkedés tétessék, hogy legalább a kikötő fris vízzel láttassék el, hogy ha már elzárták a Duna szabad folyását és nem is akarták kikötő gyanánt használni, de legalább a községre sérelmes tervezetet változtassák meg annyiban, hogy a kikötő friss vizet nyerhessen és hogy ne legyen oly kártékony a közegészségre. Sőt kissé sajátságos, de kénytelen vagyok felemlíteni azt is, hogy 1872-ben az akkori pestmegyei alispán kénytelen volt közegészségügyi szempontból az ó-budai, gödöllői koronauradalmat, illetőleg annak képviselőjét, a pénzügyministert megbírságolni azért, mert nem intézkedett a saját tulajdonát képező kikötőnek az elposványodás elleni megóvásáról. Ennek aztán később az lett a következménye, hogy 1875-ben azon töltésen, illetőleg zárgáton, mely, miként említem, 1855-ben emeltetett, 20 évre rá, nyilast vágtak a kikötőn, hogy az friss vizet nyerhessen, de ismét szerencsétlenül. (Közbeszólás jobbfelöl: Helyesen!) Bocsánatot kérek, magam is láttam azt a nyilast és nem vagyok ugyan szakértő, de kimerem mondani, t. ház, hogy laikus észszel is mindenki beláthatja, hogy egy olyan nyilas, mely a zárgáton azon czélból vágatott, hogy a kikötő azon keresztül friss vizzel elláttassék, ezen czélnak meg nem felel, mert a mint a Duna vonala megy, daczára annak, hogy lehetett volna a Duna folyásának egy részét bele vezetni a kikötőbe, egészen oldalról nyitották meg, annyira, hogy ott valósággal csak azon viz megy be, a mely oldalt becsap, de ott a víznek saját folyása, illetőleg beomlása nincs. És már akkor, midőn 1875-ben ezen tévesen vágott nyilast nyitották, annyira el volt iszapolva a kikötő feneke,hogy a kikötőhelyén lévő'homok,iszap és