Képviselőházi napló, 1878. IX. kötet • 1879. deczember 3–1880. február 9.

14 17Í). országos ülés űccz^mber 1. 1879. befolynak, államháztartásunkat rendezni nem fogják ; itt nincs más ezél, mint hogy a kormány élete még egynehány hónappal erőszakosan meghosszabbittassék. (Ügy van! a szélső baloldalon.' No, t. ház! én azt hiszem, hogy, ha valami a világon nincs úgy, ez csakugyan nincs úgy; mert először, minden összeg, melylyel az állam bevételei szaporittatnak, mindenesetre az állam deficitjének kisebbítésére, tehát az államháztartás rendezhetésének közelebb menetelére vezet. De másodszor ha a kormánynak nem az államháztartás rendezése a czélja, hanem az, hogy saját életét meghosszabbítsa, ugyan kérdem a képviselő urat, akkor új adóemeléshez fog-e folyamodni, a miről tudja, hogy minden országban, a világon minden pénzviszonyok köztt, leginkább teszi ki magát a kormány annak, hogy leszavaztassék ? [Elénk helyeslés jobbfelöl.) Már uraim, sokszor lehet alappal — isten és ember előtt állítom, hogy engem legalább soha — de sokszor lehet plausibilitással vádolni egy kormányt, hogy ezt, vagy azt azért tette, hogy saját uralmát meghosszabbítsa, de akkor, midőn azzal jön elő, a miről tudja, hogy a legnehezebben vihető keresztül, akkor ezzel vádolni, ez már a józan ész határain túlmegy. (Élénk helyeelés a jobboldalon.) A mi magát a dolgot illeti, t. ház, mindenekelőtt kötelességemnek tartom megjegyezni, hogy a mi a péiiziigyministernek képviseltetésére nézve felhozatott, ez, azt hiszem, onnan ered, hogy az általam tett bejelentést a képviselő ur egészen nem hallotta, mert én megmondottam, hogy a mennyiben ministeri képviselet szükséges, miután a pénzügyminister ur betegsége által akadályozva vau a megjelenésben én tartom hivatásomnak és én fogom azt teljesíteni; a részletekre nézve szükséges felvilágosítás tárgyában pedig volt szerencsém bejelenteni a ministeri tanácsos urat. Azt gondolom, hogy a képviselő ur nem fogja tagadni, hogy a parlamentarismus legszigorúbb értelmezése szerint is, ha egyik vagy másik minister egészségi állapota miatt gátolva van a megjelenésben, teljes joggal s a parlamentarismus minden sérelme nélkül helyettesítheti magát valamelyik társa által. Minthogy pedig ezt bejelentettem, a képviselő ur ez iránti észrevételének alapja elesik. (Helyeslés jobbfelöl.) A képviselő ur első sorban oly nézetet fejezett ki, hogy mindezen törvényjavaslatoknak tárgyalását el kellene halasztani; nem indítványozta ugyan, de kifejezte, hogy ezt tartaná helyesnek, mert mint monda, némelyik törvényjavaslat sorsa már annyiban is bizonytalan, mert kérdés, fenn fog-e tartatni, vagy visszavonatni; és általában az egészről egyszerre szeretne beszélni. Itt is kötelességemnek tartom megjegyezni —• s azt hiszem, ebben is igazat fog adni nekem a t. képviselő ur, — hogy ama két törvényjavaslattal szemben, melyre a képviselő ur hivatkozott, végérvényes nyilatkozatot a pénzügyminister nem a bizottságban, hanem csakis e házban lehet tenni hivatva; és biztosíthatom a t. képviselő urat, meg is fogja tenni minél előbb, de kapcsolatban azon javaslattal, — ha csakugyan szándéka változtatni — a mely hivatva lesz azt pótolni és a mely a törvényjavaslat eshetőleges elejtésével és hiányában általa kilátásba helyeztetik. Ezekre nézve a legszigorúbb parlamertaris módon megtörténik a bejelentés. (Helyeslés jobbfelöl.) A mi a többi törvényjavaslatot illeti, bocsásson meg a t. képviselő ur, de azt hiszem, hogy a most tárgyalás alatt levő törvényjavaslat benyújtásáért általában sem a pénzögyministert, sem a kormányt szemrehányás nem illetheti, mert hiszen épen ezen adónemek eltörlése a ház minden oldaláról ismételve sürgettetett és ha nem csalódom, a ház ez irányban határozott is. (ügy van ! a jobboldalon.) Csakhogy igen természetes, hogy midőn oly viszonyok köztt, a melyekben, ha nem áll is a magyar államháztartás, mint a képviselő urak mondják, a bukás szélén; ha nem is lesz 50—60 millió forintnyi deficitje, mint néha jó kedvökben kiszámítják, de az államháztartásnak jövedelmeiről lemondani még sem lehet, — igen természetes, hogy benyújtotta kapcsolatosan egy oly törvényjavaslattal, mely hivatva lenne az ily elvesztett államjövedelmet pótolni, azaz beterjesztette kapcsolatban a íotto-nyereményekre vetendő adóval. És a t. képviselő ur ezen adót is hibáztatja. Már engedjen meg, ha valaki azon nézetbői indul ki, mit a t. képviselő ur most is hangsúlyoz, hogy jó volna, ha az egész lottójáték megszűnnék — a miben sok igaz van, nem tagadom — akkor lehetetlenség, hogy roszszaljon oly módot, mely — szerinte — ezen lottójáték csökkentésére vezet. En nem reménylem, hogy csökkentésére fog vezetni, mert a ki egy, vagy két forintért nyer ezreket, tízezreket, annak elég csábja marad a sorsjátékra még akkor is, ha esetleges nyereményéből egy két perczent adót kellene is fizetnie; de az eredmény mindenesetre csak jó lehet. Ugyanis, vagy nem csökkenti a lottójátékot s akkor bejön a jövedelem egy oly forrásból, melyhez, hogy nyúlni ne lehessen, azt hiszem, helyesen senki sem fogja mondani; vagy csökkenti a lottójátékot s akkor meg lesz a közerkölcsiségre azon jótékony hatása, melyet a t. képviselő ur is óhajt. Egyik és másik esetben is tehát tökéletesen igazolva van. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) A t. képviselő ur a részletekről is szólott, hiszen, ha a törvényjavaslatok általánosságban elfogadtatnak, a részletekhez szólani még bőségesen lesz alkalom. Most csak általánosságban